Tegnap hajnalban kapta el a kommandó a feltételezett tetteseket. A szakértők most a gyanúsítottak DNS-mintáit vetik össze a gyilkosságok helyszínén talált szőrszálakkal, szövetmaradványokkal, és a fegyverszakértői vizsgálatok eredményeire várnak. Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója lapunknak elmondta, hogy korábban nem alkalmazott módszer segített közelebb kerülni az elkövetőkhöz. A nyomozók összevetették a megfigyelt mobiltelefonok cellainformációit, a lehallgatott beszélgetéseket, az autópályákon lévő kamerák felvételeit és egyéb, operatív módon szerzett adatokat. Ezek összefésülésével állt össze a kép. A tábornok felhívta a figyelmet, hogy az említett módszert a kislétai támadás után tették a nyomozás részévé, azután kristályosodott ki a kép a csoportról. A parancsnok cáfolta, hogy az utolsó támadás idején már megfigyelték volna a társaságot, mint mondta, épp azután kerültek képbe. Petőfi Attila tájékoztatása szerint a négy gyanúsítottat az NNI Aradi utcai épületébe szállították, tegnap egyiküket meghallgatták. A férfiakkal még nem közöltek minden részletet arról, hogy miért vették őket őrizetbe. A kihallgatáskor várhatóan számos taktikai fogást kell majd alkalmazni a nyomozóknak, a gyanúsítottakat egyelőre elkülönítették egymástól – tette hozzá az igazgató. Lapunk kérdésére, hogy milyen benyomást tettek a rendőrökre az elfogottak, a tábornok úgy fogalmazott: „kemény emberek, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól”.
Bencze József országos rendőrfőkapitány tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az előállított személyek közül előzetes letartóztatásukról a napokban dönt a bíróság. Sajtóinformációk szerint az elkövetők nem romák, két gyanúsított testén állítólag náci jelképeket ábrázoló tetoválás is látható. Az MTI úgy értesült, a Perényi 1. nevű sörözőbe csütörtökön éjfél után hatolt be a kommandó. (Ezzel egy időben más helyszíneken is voltak rendőrségi akciók Debrecenben.) A söröző üzemeltetője állítólag semmit nem tudott az akcióról, a Népszabadságnak azt állította, hogy sem ő, sem alkalmazottai nincsenek a gyanúsítottak között. Klubjából mindenesetre egy nőt elvittek, aki eseti alapon szervezett oda műsorokat. Az elfogott férfiak közül az Index információi szerint többen a söröző biztonsági emberei voltak. (Arról tehát, hogy hány gyanúsított volt a söröző alkalmazottja, ellentmondó hírek jelentek meg.)
A nyomozók minden gyanúsítottnál házkutatást tartottak, és számos olyan tárgyi bizonyíték került elő, amely a nyomozók szerint kétséget kizáróan a bűntényekhez köti az elfogott férfiakat. Lapinformációk szerint sörétes puskákat, térképeket és egy terepjárót is lefoglaltak a nyomozók. Az Index úgy tudja, kommandósok biztosítják a feltételezett elkövetők kihallgatását is, akik a Hvg.hu híre szerint nem tettek vallomást. Az elkövetők között állítólag unokatestvérek is vannak, és ha igazak azok a hírek, miszerint a gyanúsítottak közül többen a szórakozóhelyen dolgoztak, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a támadások legtöbbjét miért hétfőre virradóan követték el, ugyanis vasárnap a szórakozóhely zárva tart.
– A gyanúsítottak hajdú-bihari és debreceni illetőségűek, 28 és 42 év közöttiek. Az elfogások a Nemzeti Nyomozó Iroda munkájának köszönhetők, ezért a kitűzött nyomravezetői díjat visszavonom – mondta Bencze József rendőrfőkapitány tegnapi sajtótájékoztatóján. – A kollégák 4,5 millió hívásellenőrzést végeztek el, olyan volt ez, mintha tűt keresnénk a szénakazalban – fogalmazott Bencze, aki azt mondta, az ügyet akkor tekinti megoldottnak, ha az igazságszolgáltatás is elvégzi munkáját. Az országos rendőrfőkapitány arra a kérdésre, hogy rasszista indíték állt-e a gyilkosságok mögött, azt válaszolta, a korábbi bűncselekmények alapján a rasszista indíték látszik a legvalószínűbbnek. Petőfi Attila, az NNI vezetője is ezt tartja a legvalószínűbbnek. Lapunknak Petőfi megemlítette azt is, hogy a csoportot a lehető legszigorúbb körülmények között fogják őrizni, mert még egyszer nem fordulhat elő olyan eset, mint amikor a nyolc áldozatot követelő móri bankrablás egyik elkövetője, Nagy László a zárkájában öngyilkos lett.
Támadások. A romák sérelmére elkövetett gyilkosságsorozatban hatan haltak meg az utóbbi hónapokban. A feltételezett tettesek összesen 16 lakóházra dobtak Molotov-koktélt, és 63 lövést adtak le sörétes és golyós lőfegyverekből. A bűncselekményekben összesen 55 sértett érintett, akik közül 5 fő szenvedett könnyebb-súlyosabb sérülést, és hatan meghaltak a támadások következtében. A gyilkosságsorozat utolsó állomása a kislétai emberölés volt, itt a tettesek már az áldozataik házába is bemerészkedtek.
Lakat alatt a romagyilkosok?
A magyar kriminalisztika történetében legsúlyosabb gyilkosságsorozat feltételezett elkövetőit fogta el tegnap a Nemzeti Nyomozó Iroda terrorelhárító szolgálata egy debreceni szórakozóhelyen, amit már hetek óta figyeltek. Hat embert állítottak elő, akik közül ötöt gyanúsítanak azzal, hogy közük van a gyilkosságsorozathoz, négy férfit őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsítottak állítólag „kemény emberek, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól”. A rendőrök a legszigorúbb körülmények között őrzik őket.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!