Röviden

MN
2009. 08. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Seffer engedélyre ivatkozik
Az őssejtek terápiás felhasználására is volt engedélye Seffer Istvánnak, a csütörtök óta házi őrizetben lévő kaposvári plasztikai sebésznek. Seffer szombaton a Nap-kelte című műsorban azt mondta: 2005 óta a szakhatósággal egyeztetve alakították ki a labort, amelyet két engedély és egy részletes szakhatósági leírás birtokában nyitottak meg. (MTI)

Újabb megszégyenítő kormányzati ötlet
Tízezer dolgozó elbocsátásával számolva „korszerűsítené” a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatási rendszerét egy tervezet szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium – írja a szombati Magyar Hírlap. A tervek szerint 2010. június 1-jétől szüntetnék meg ezt a támogatási formát. Ebben az esetben felmerül annak veszélye, hogy addig meglévő tevékenységüket a csökkenő támogatással fenntartani nem tudó szervezetek tömeges elbocsátásra kényszerülnek, és ez érintheti az állami tulajdonú szervezeteket is. (MN)

A HospInvest tartozásai
A HospInvest körülbelül három és fél milliárd forint értékben hagyott maga után kifizetetlen számlákat – olvasható a Hír TV honlapján. A kórházbirodalmat építő cég felszámolóbiztosa, Horváth Szilárd szerint az már most látható, hogy a beszállítók egy része nem jut a pénzéhez. Még a bérek kifizetésével is gond lehet, ha az egészségbiztosítási pénztár – ahogy ígéri – nem utal többé a HospInvestnek. A hitelezők szerint ha nem kapják meg pénzüket a HospInvest csődje kihatással lesz más kórházak üzemelésére is. A HospInvest egyébként az APEH-nek is tartozik – becslések szerint a be nem fizetett adók és járulékok összege akár egymilliárd forint is lehet. (Hír TV)

Nincs összefüggés
A rendőrség szerint nincs kapcsolat a szombat éjszakai tarnazsadányi tűz és a romák elleni támadássorozat között, nem találtak például Molotov-koktélra utaló nyomot – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kocsis Irén. A ház tulajdonosa, Baranyi Antal elmondta, hogy nem voltak otthon a tűz idején, hozzátette: harmadszor gyulladt ki a háza, a lakás azonban biztosítva volt. (MTI)

Tolakodó romák vertek nyugdíjast
Három cigány férfi ájulásig vert egy rokkantnyugdíjas férfit a Csongrád megyei mindszenti kompnál, mert a leszázalékolt férfi kérdőre vonta a romákat, miért hajtanak a kompra várakozó gépkocsisor elejére teherautójukkal. Az 59 éves autószerelő elmondta: pénteken délelőtt akart átkelni a Tiszán, minden utána érkező besorolt mögé, kivéve egy fehér kisteherautót, amely a sor elejére ment. Amikor a férfi
a gépkocsiban ülőkre szólt, a három roma férfi kipattant a járműből, többször hasba rúgta és ököllel verte a nyugdíjast, amíg az el nem ájult. A kompra várakozók közül senki nem sietett a férfi segítségére, a rendőrséget a sértett felesége értesítette. (Dél-Magyarország)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.