Nemcsak a rászoruló kiskorúak szociális ellátásán spórol a kormány, nem kíméli a beteg gyermekeket sem. Miközben egyre több fiatalkorú, sőt csecsemő válik asztmássá, a szocialista vezetés úgy döntött: kevesebb állami finanszírozást biztosít intézményi kezelésükre. – Ez a csökkentés azt jelenti, hogy 28,5 százalékkal kevesebb pénzt, időt és energiát fordíthatnak az orvosok a kis betegekre – nyilatkozta lapunknak az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke. Pós Péter szerint semmiféle szakmai indok nem húzódik meg a döntés mögött. – Ha ebben a korban nem kapják meg a megfelelő ellátást, később súlyosabbra fordul az állapotuk, ezért sokkal több gyógyszert kell szedniük, elszenvedve a számos mellékhatást – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: nem megfelelő kezelés következtében korábban alakul ki a maradandó tüdőkárosodás.
Pós úgy látja, nem elvenni kellene erről a területről, hanem minél többet fordítani rá, hiszen máig csak találgatások születnek arról, valójában mi okozza a betegség kialakulását. Hazánkban jelenleg 130-150 ezer nyilvántartott asztmás él. A gyermekkorban és a csecsemőkorban járó betegek száma pedig folyamatosan nő. Pós Péter Székely Tamás egészségügyi miniszterhez fordult, hogy részletes tájékoztatást kérjen a változtatás okairól és az azokat alátámasztó indokokról, választ azonban nem kapott. Az elnök levelében felvetette: a változás sértheti az alkotmányos esélyegyenlőség elvét is.
Felkerestük az Egészségügyi Minisztériumot, hogy megtudjuk, milyen szakmai döntés indokolja a csökkentett finanszírozást. Azt a választ kaptuk, hogy a súlyszámok – amelyek alapján az aktív osztályokat finanszírozzák – változhatnak. Ezeket ugyanis befolyásolja egyebek mellett az ápolási napok száma és a szükséges gyógyszerek, eszközök biztosítása. Állítják: csupán azért változtattak a támogatáson, mert abban az esetben, ha egy betegség terápiája megváltozik, ehhez kell igazodnia a súlyszámnak is. A korszerűbb gyógyszerek, hatékonyabb eszközök, pontosabb diagnosztikai eszközök lehetővé teszik, hogy csökkenjen például az ápolási napok száma, egyes gyógyszerek használata pedig költséghatékonyabbá teheti az ellátást. A tárca válaszlevelében megjegyezte azt is: a súlyszámokat ehhez kell igazítani, hiszen ezen változások teszik lehetővé az új terápiák befogadását.
A szóban forgó betegkört már korábban is sújtotta döntésével a kormány, ugyanis idén áprilistól duplájára nőtt az eddig szakorvosok által rendelt antiallergiás szerek patikai térítési díja. Ezek esetében április elseje előtt az ár ötven százalékát fizette a társadalombiztosító, ám döntésük értelmében a támogatás mértéke a felére, azaz 25 százalékra csökkent. Így a betegeknek kétszer annyit kell fizetniük az allergia elleni medicinákért, miközben az elmúlt években már jelentősen drágultak ezek az orvosságok.
Közeleg a mélypont, előre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
