A melegek támadják a kabinet tervét

Munkatársunktól
2009. 09. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma szavaz az Országgyűlés az új polgári törvénykönyvről; az eddig napvilágot látott pártreakciók alapján az feltételezhető, hogy a jogszabály megkapja a többséget. Ha így történik, akkor a nagyjából 1200 paragrafusból álló törvény jövő év május 10-én lép hatályba.
Az új polgári törvénykönyvvel kapcsolatban komoly fenntartásokat fogalmazott meg a Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Szövetség. A szexuális kisebbségeket tömörítő együttműködési szervezetnek az a problémája, hogy a törvényjavaslat nem ad módot arra, hogy a meleg párok tagjai partnerük vér szerinti gyermekét örökbe fogadják. A szociális tárca álláspontja szerint a gyermek megfelelő fejlődéséhez anyára és apára van szükség, valamint az európai normákkal is ellentétes lenne az örökbefogadás jogi lehetővé tétele.
Az LMBT Szövetség ugyanakkor tiltakozik ez ellen, számos európai jogszabályt sorolt fel ellenpéldaként, valamint azzal érvelt, hogy egyetlen tudományos munka sem alapozza meg azt a vélekedést, hogy a gyermek fejlődésére nézve hátrányos volna egynemű „szülők” között felnőnie.
Új házelnököt is választanak ma a képviselők, miután Szili Katalin az MSZP július 4-i kongresszusán bejelentette, hogy „a baloldal újjáépítése érdekében” szeptemberben lemond posztjáról. A kormánypárt frakciója Katona Bélát jelölte utódnak. A Ház ezenkívül határozatot hoz Seres Mária népszavazási kezdeményezéséről is, amely a képviselők költségtérítését érinti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.