Bajnai Gordon: Még bekövetkezhet a krach

Ha lefékeződik a kormány válságkezelő politikája, akkor gazdasági összeomlás, össztársadalmi katasztrófa következhet be – erről Bajnai Gordon miniszterelnök beszélt az MSZP hét végi évadnyitó rendezvényén. Lendvai Ildikó pártelnök szerint a szocialisták erős kampányra készülnek, amely mentes lesz a felelőtlen ígérgetésektől.

Munkatársunktól
2009. 09. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Most sincsenek készen, sose lesznek.” Németh Miklós a Veszprémi Naplónak adott interjújában egyebek mellett beszél arról, hogy tíz éve „valóban kacérkodott” a politizálás gondolatával. Mint mondta: fél év alatt bejárta az országot, és elkészült magában a programmal is. „Azzal is, hogy a pártot és a frakciót hogyan kellene átszervezni. Egy-két helyen el is mondtam. Azt kellett látnom, hogy erre nincs készen a párt. A 2000. novemberi MSZP-kongreszszuson tartottam egy rövid beszámolót. Akinek füle volt, az hallhatta, én ott elbúcsúztam. Hisz tudtam, lehet szembemenni a dolgokkal, csak értelmetlen.” A párt egyik akkori, egyben mai vezetője azt mondta neki: „Az a baj, hogy te tíz évvel hamarabb jöttél, mint kellene. Olyanokat mondasz nekünk, amire még nem vagyunk készen” – idézte fel Németh Miklós a Veszprémi Naplónak, hozzátéve: „Most sincsenek készen, sose lesznek.” (MTI)


Nehéz lesz szeretni a jövő évi költségvetést, de érteni lehet – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP politikai évadnyitó rendezvényén a hét végén. A kormányfő szerint a büdzsé kérlelhetetlen lesz a válsággal szemben, a nehéz helyzetben lévőkkel viszont szolidaritást mutat. – A válságkezelő program, a válságkezelő költségvetés szigorú betartása kell ahhoz, hogy a válság után Magyarország újból Kelet-Közép-Európa élmezőnyébe kerüljön – hangsúlyozta Bajnai Gordon. A politikus újfent kifejtette, hogy a válságkezelő kormány miniszterelnökeként egy évre vállalta a feladatot. Úgy vélte, a kabinet és a szocialisták együttműködése „tiszteletre méltó szövetség”, bár a kormánypártnak áldozatot kellett hoznia, mert a válságkezelés programja fájdalmas, „nem kifejezetten baloldali program”.
– Nem ad, nem oszt, hanem gyakran visszavesz azért, hogy megőrizzen fontos szociális vívmányokat – mondta Bajnai Gordon, aki ennek ellenére úgy vélte, az MSZP-nek is a javára válik a kormány támogatása. A miniszterelnök közölte, a válságkezelésben való részvétellel az MSZP hosszabb távon bizonyítja, hogy van egy párt, amelyre lehet számítani a bajban, amely képes a részérdekek elé helyezni a közérdeket, amely kormányzóképes.
A politikus beszélt arról is, hogy az országra tavasszal óriási veszély leselkedett, gazdasági összeomlás, össztársadalmi katasztrófa fenyegetett. – A veszély még nem hárult el, nem vagyunk még túl rajta, ha lefékeződik a program vagy visszafordul, valósággá válhat a katasztrófa – szögezte le a kormányfő, aki szerint ezt minden politikusnak számba kell vennie akkor, amikor a jövő évi költségvetésben a vágyakat is számon akarja kérni. Bajnai a büdzsé legnagyobb érdemének nevezte, hogy a válság közepén is lehetőséget ad az adócsökkentésre, amely a növekedést alapozza meg. Kiemelte, hogy jövőre több pénzt fordítanak az Út a munkához programra és a közbiztonság megerősítésére. – Magyarország harcmodort vált a bűnnel szemben – fogalmazott. A miniszterelnök szerint ha a jelenlegi tartalommal fogadja majd el a parlament a költségvetést, akkor jövőre lesz lehetőség a távhő áfájának kedvezményes kulcsba kerülésére is.
Bajnai Gordon hosszan szólt a romakérdésről, közölte: Magyarország jövője azon múlik, hogy képes-e a romákat integrálni a társadalomba. Kifejtette: a köz érdeke, hogy a kormány a szélsőségesekkel szemben „elmenjen a falig”, a kormány és a rendőrség ne tegyen törvénytelent, de tegyen meg mindent, ami belefér az alkotmányos keretekbe. – A szélsőségesek, a neonácik, a kirekesztők keményebb állammal találták szembe magukat az elmúlt hónapokban, és erre számíthatnak a következő időben is – emelte ki a miniszterelnök.
Lendvai Ildikó pártelnök arról beszélt, hogy az MSZP nem fogja „agyonígérgetni magát”, nem dumával, hanem tettekkel készül a következő országgyűlési választásra. A politikus szerint pártja nem fogja elszórni a közös pénzt, nem pénzszórással, hanem valódi gondok reális és megfizethető megoldásával készül a választásokra. Hozzáfűzte: az elmúlt hét év teljesítménye minden elkövetett hibával is érték. Az eredmények közzé sorolta a dupla családi pótlékot, a sorkatonaság eltörlését, az útépítéseket. Lendvai Ildikó szerint nem azt akarják, hogy az ország két részre szakadjon, hanem azt szeretnék, hogy a legjobb teljesítményét nyújtsa egy olyan ország, amelynek van bal- és jobboldala, „van bal és jobb keze”. Azt mondta, az évadnyitón jelen lévőktől azt kérték, hogy az ősz mottója az legyen: „figyelj és segíts”. Kérdésre válaszolva azt mondta, nyugodt, nem hisztérikus, de erős kampányra készülnek. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz szerint vissza kellene vonni a 2010-es költségvetést, Lendvai Ildikó úgy válaszolt: „na, az kéne még”. Meg lehetne nézni másnap a forint árfolyamát – folytatta –, ha azt a költségvetést visszavonnák, amely a nemzetközi gazdaság, a Nemzetközi Valutaalap támogatását bírja.
– Egyetlen döntést kellett volna bejelentenie Bajnai Gordonnak: a pénteken benyújtott hazug, felelőtlen és rendkívül veszélyes költségvetés azonnali visszavonását – így reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az elhangzottakra. Megismételte pártja álláspontját: „Elég a megszorításokból, elég az embereket mindenükből kiforgató szocialista politikából! Felszólítjuk a kormányt, azonnal vonja vissza ezt a költségvetést, és végre álljon félre a változás útjából!”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.