Háborús bűntettel gyanúsította meg tegnap Képíró Sándor volt csendőr századost a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A most 95 éves fővárosi lakost otthonában vette őrizetbe a vádhatóság vezetője, és beszállíttatta az ügyészségre. Zétényi Zsolt ügyvéd közlése szerint Képíró nem ismerte el bűnösségét és panaszt jelentett be, ugyanakkor vallomást tett a vádhatóságon. Ezután a Budai Központi Kerületi Bíróságra szállították, de a nyomozási bíró az ügyészség kérése ellenére nem rendelte el a gyanúsított házi őrizetét, hanem a férfit szabadon bocsátotta.
A hatósági fellépést az Utolsó Esély elnevezésű nácivadász akció keretében, 2006 őszén Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője kezdeményezte. Mostanáig tartott az ügyben a tényfeltáró vizsgálat. A feljelentő állítása szerint Képíró Sándor 1942. január 21. és 23. között részt vett a délvidéki razziában. Mint felidézte, Újvidéken és környékén ekkor, a „hideg napok” idején a magyar honvédség és csendőrség a partizánakciók leleplezéséért összehangolt műveletet folytatott. Ennek több mint háromezer ember esett áldozatul.
Képírót a Horthy-rendszer vezérkari főnökségének különbírósága 1944-ben hűtlenség címén tíz évi szabadságvesztésre ítélte. Ezt nem kellett letöltenie, mert az ítéletet később megsemmisítették.
Zétényi Zsolt lapunknak most úgy nyilatkozott: hamis állításokról van szó, Képíró azért tett vallomást az ügyészségen, hogy tisztázza ártatlanságát, hiszen ő az egyetlen túlélője a hajdani eseményeknek.
PM Orban: We Are Working Around the Clock to Repair Storm Damage — Call 112 for Assistance
