Örülök, hogy reagáltál a cikkemre, mert így lehetőséget kaptam az ismételt megszólalásra. Az külön örömömre szolgál, hogy a bírált cikkemben „…az az elfogadhatatlan, ami kimaradt belőle”. Vagyis, ami benne van, az úgy van, mint hogy az MHB támogatja azt a rendőri fellépést, hogy csupán egy formaruha viselése miatt üldözni lehet embereket, akár egy magánterületre behatolva is.
Szóval, a szelektív hallás. Hiányolod a cikkemből az MHB érdemeinek a felsorolását, amit a válaszcikkedben pótoltál. Köszönet érte, de van ezzel egy kis probléma.
Mindenekelőtt az, hogy nagyon pontatlan, hiányos, ne mondjam, szelektív a felsorolásod, emlékezeted. Csak példaként említem meg a 2006. október 23-i rendőrterror áldozatainak védelmében játszott szerepeteket. Mintha megfeledkeztél volna a Civil Jogász Bizottságról, amelyik minden részletre kiterjedően feldolgozta a történteket, levonva a tanulságokat, megnevezve a felelősöket, a magyar és a nemzetközi nyilvánosság elé tárva ezt a gyalázatot. Vagy a Nemzeti Jogvédő Szolgálatról, amely a rendőrterror áldozatai közül 70 embernek nyújtott jogi képviseletet és 200 embernek különböző szintű jogi védelmet, a mai napig is elhúzódó eljárásokban, büntető- védelemtől a kártérítési polgári perekig. Igaz, hogy a Helsinki Bizottság is eljárt néhány személy ügyében (2 személyt említettél a vitairatodban).
Azután itt az idei március 15-i vetkőztetős eset. A Helsinki véleménye megegyezik a budapesti rendőrfőkapitány véleményével, aki szerint hibáztak a rendőrök, amikor a két előállított demonstráló fogdába való befogadásakor szabálytalanul jártak el és nem adtak nekik uzsonnát.
De nektek sikítani kellett volna a durva, bűncselekményt megvalósító rendőri eljárás miatt, hiszen nagyon jól tudjátok (a többéves fogdamegfigyelés tapasztalataiból is), hogy az előállított személyt a fogdába be sem szabad tenni, mert a fogdába helyezés csak a büntetőeljárás hatálya alatt álló, őrizetbe vett, vagy letartóztatott esetében lehetséges, és előállítottnál ez szóba sem jöhet. Ezt még egy fogdaőr is nagyon jól tudja, nemhogy egy rendőrtábornok ne tudná. Nem is szólva a meztelenre vetkőztetésről, amit még a jogszerűen fogdába helyezett fogvatartottal szemben is csak orvos végezhet, a befogadáskor, ha szükségesnek tartja. Vagyis asszisztáltatok a rendőrkapitány ordas hazugságához.
És ez több mint érdekes, annak ismeretében, hogy a rendőrségi visszaéléseket vizsgálni hivatott Független Rendészeti Panasztestület – havi közel félmilliós fizetéssel honorált – tagja is vagy.
De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy mi az MHB meghatározó, domináns tevékenysége, ami az arculatát adja. Mert nem vitás, hogy folyik egyfajta „fedőtevékenység”, amivel mintegy álcázzák azt, hogy valójában egy jól körülhatárolható társadalmi csoport, érdekcsoport, kisebbség privilégiumainak biztosítása érdekében ágál a szervezet hazai és nemzetközi fórumokon. A magyar többségi társadalom ellenében (az SZDSZ-hez hasonlóan – ezért is volt a cikkem címe az, ami).
Bárki megnézheti (a t. olvasó is) az interneten, az MHB honlapján milyen állásfoglalásokat, nyilatkozatokat tettek pl. az elmúlt néhány hónapban.
Három nyilatkozatot is kiadtak a Magyar Gárda elleni rendőri fellépés kapcsán, mindannyiszor támogatva a rendőri intézkedéseket. (Megjegyezendő, hogy még az ombudsman is jogellenesnek ítélte a rendőri fellépést.)
Két alkalommal Sólyom László köztársasági elnököt szólították fel. Egyszer arra ösztökélték, hogy a cigányokat ért támadások miatt lépjen fel hatékonyabban, másodszor a homoszexuálisok „méltóság menete” melletti kiállásra szólították fel. Nyilatkozatban ítélték el a miskolci rendőrkapitánynak a városban történt rablások kapcsán tett azon kijelentését, hogy az elkövetők minden esetben cigányok voltak.
Nyilatkozatban ítélték el Szabó Máté állampolgári jogi biztosnak a cigány etnikumra utaló jellegzetes bűnelkövetői magatartására vonatkozó megnyilvánulását. Állásfoglalásban követelték, hogy az élettársi kapcsolatban élők egymás vér szerinti gyermekeit fogadhassák örökbe. Ez még talán rendben is lenne, de itt is kilóg a lóláb, mert a Másság Alapítvánnyal közösen követelik ezt, vagyis az azonos nemű élettársakra gondolnak elsősorban.
Alkotmánybírósághoz fordultak a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés eltörléséért, indokolásul megjegyezve azt is, hogy évek óta csökken Magyarországon az erőszakos bűncselekmények száma (!).
Közösség elleni izgatás miatt feljelentették Tomcatet, mert a cigányokra tett nem- kívánatos véleményeket egy blogbejegyzésben. A „gyűlöletbeszéd” (ami az idióta PC-nyelv helyett, magyarul inkább csak a dolgok néven nevezését jelenti) büntetőjogi szankcionálásának támogatása (vagyis a szólásszabadság, véleménynyilvánítási jog korlátozásának támogatása).
Lehetne még sorolni, de minek, talán ennyi is elegendő az MHB valódi tevékenységének bemutatására.
András! Komolyan gondolod, hogy ezeket a kérdéseket az MHB közgyűlésén meg lehetne vitatni?! Ott, ahol már kérdezni sem volt illendő, sőt még a titkos szavazások esetében sem illett a cédulát összehajtani, nehogy rejtve maradjon a szavazás?!
Somogyi János
Így közlekednek a vonatok a hétfő esti vihar után, mutatjuk a részleteket
