Nagyon úgy néz ki, a szocialisták megmentik majd Dávid Ibolya MDF-elnököt attól, hogy a parlament elvegye tőle a mentelmi jogát. Jóval kevesebb erre az esélye az úgynevezett UD Zrt.-féle lehallgatási botrány másik fórumos gyanúsítottjának, Herényi Károlynak. A Legfőbb Ügyészség még júniusban kérte ki a két politikus mentelmi jogának felfüggesztését, erről azonban akkor nem tárgyalt a parlament szocialista vezetésű szakbizottsága, így őszre húzódott át a döntés.
Érdekes helyzettel állunk szemben. Kétharmados döntésről lévén szó, nyilvánvalóan meglenne a mentelmi jog felfüggesztése, hiszen a parlament zömének szúrja a szemét az MDF-duó ügyeskedése. Igen ám, de a szocialistáknak valamiért szükségük van Dávid Ibolyára, s rajta keresztül a megszűnt frakció képviselőire. Vagyis nagyon úgy néz ki, hogy meg fogják menteni az elnök asszonyt. Herényi esetében más a helyzet. Kettejük közül ő a kisebb súlyú politikus (még Dávidnál is kisebb), így feltehetőleg őt fogják feláldozni. Ez – szocialista elképzelés szerint – amolyan gesztus, jó pont lenne a közvélemény számára. Azt beszélik, az elnök asszony sem igyekszik meggyőzni az MSZP-t, hogy védje meg Herényit.
Rossz hír a még megmaradt fórumhívőknek az is, hogy az MDF-et kizárta az Európai Néppárt választmánya, mondván, a magyar párt nem a néppárti frakcióba lépett be.
Antall József egy ideje egyfolytában forog a sírjában.
Orbán Balázs: Az Európai Unió nem nyári tábor, ahová elég egy jelentkezési lap kitöltése
