Két esztendeje, hogy Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő a cellájában olvasgat, mint hajdanában a szerzetesek – csakhogy ő nem kolostorban lapozgatja a könyveket, hanem a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetben. Állítólag már mintegy négyszáz könyvet olvasott el, és nagyon úgy néz ki, hogy ennél sokkal többet fog.
Zuschlag János korábban inkább pénzt olvasott, abban is örömét lelte. Arról azonban leszoktatták a hatóságok, akik egyébként a mai napig keresik az imént említett olvasni valót: János szétosztogatta. Pedig nagyon értékes volt ez a fajta banki irodalom, amihez egyébként maga Zuschlag János is csak kacifántos módon juthatott el.
Most ezért a trehányságért kell nevezettnek hagyományos irodalmat olvasnia a cellakönyvtárban. Zuschlag körül körvonalazódni látszik egy szélesedő olvasókör, Katus Ferenc (János komálósa) például már szintén a cellájában lapozgat. És hamarosan valószínűleg bővülni fog az irodalmi társaság. Például Szilvásy György volt titokminiszterre is ráfér, hogy pallérozza egy kicsit az agyát, s fölvetődött a leharcolt exkormányfő, Gyurcsány Ferenc neve is…
Hogy végül is kik kapnak majd állandó olvasójegyet, kik művelődhetnek az olvasócellákban, az csak jövő tavasszal derül ki. Rengeteg az esélyes, nagyjából tizenöt. Majd a könyvtáros dönt, az a könyvtáros, aki egyébként a Bács-Kiskun Megyei Bíróság tanácsvezetője. Különben most ő is olvas: a sok ezer oldalas vádiratot…
Ha nem elég retró a Suzuki, a DAMD még retróbbá teszi
