Több mint kétszáz vádlottja van a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaközben történt szocpolcsalásoknak. A vádlottak között vannak – egyebek mellett – pénzintézeti alkalmazottak, a szerencsi önkormányzat építésügyi osztályának volt vezetője, ügyvédek, a házakat tervező építészmérnökök, építtetők, valamint építési vállalkozók – mondta el a Miskolci Nyomozó Ügyészség vezető ügyésze. Friedmanszky Zoltán közölte: a 2005–2007-es időszakra tehető szocpolcsalásokként elhíresült ügyben a nyomozást 2007 elején kezdte meg a szerencsi rendőrkapitányság, azonban amikor kiderült, hogy a szerencsi építésügyi osztály vezetője szintén szerepel a bűnesetben, a Miskolci Nyomozó Ügyészség vette át a vizsgálatot, és a vádiratot is ez a hatóság nyújtotta be a Borsod megyei bírósághoz.
A kétszázkét vádlottat vesztegetéssel, csalással, közokirat-hamisítással vagy hivatali visszaéléssel vádolják.
A jogtalanul felvett szociálpolitikai támogatások összege körülbelül 450 millió forintra tehető – ennyivel károsították meg az államot úgy, hogy olyan családokat kerestek meg, akik jogosultak voltak a szocpol felvételére. Kitöltötték a nevükben az igénylőlapokat, illetve elintézték, hogy a bank elfogadja a kérelmet.
Taktakenézen, Monokon, Prügyön, Mezőzomboron, Tiszalúcon és Megyaszón több olyan társasházat építettek fel – összességében 43 épületet –, amelyek lakhatatlanok voltak. Társasházanként 2-4 lakásról van szó. A szóban forgó ingatlanok között volt olyan, amelyik mindössze négy falból és a tetőből állt. Amelyik felépült, az is életveszélyes, illetve lakhatatlan állapotban, víz és áram nélkül van – mondta el. Hozzátette azt is, hogy az építési hatóság azonban megadta az engedélyt ezekre az épületekre.
A tárgyalás a jövő év első negyedévében kezdődhet el, az ügy nyomozati anyaga mintegy 24 ezer oldal. A szocpolcsalás vádlottjai jelenleg kényszerintézkedés alatt állnak, előzetes letartóztatás, illetve lakhelyelhagyási tilalom vonatkozik rájuk.
Öngyilkos lett egy férfi a bergamói reptéren + videó
