Terjed az erőszak Németországban is

Stefan Lázár
2009. 09. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenévesek agyonvertek egy müncheni férfit, aki a városi gyorsvasúton fiatalok között kitört afférban próbált békítő szerepet játszani. A tragédia aligha jelent bátorítást azoknak, akik több tartományi rendőrség indította tanfolyamon szeretnének megismerkedni az utcai támadások megfékezését szolgáló technikákkal.
Az S-Bahn egyik kocsijában utazó ötvenéves utas arra lett figyelmes, hogy két suhanc fenyegetően lép fel több gyerek ellen, akiktől pénzt követeltek. A férfi sikerrel közbeavatkozott, majd a következő állomásnál leszállt. A két – tizenhét és tizennyolc éves – fiatal követte, a peronon megtámadta és a földre terítette. Az áldozat eszméletét vesztette, majd a kórházban belehalt sérüléseibe. A tettesek a vágányokon keresztül elmenekültek, és elbújtak a közeli bokrokban, ahol rövid keresés után a járőrök rájuk bukkantak. A tetthelytől kétszáz méterre végül egy rendőrnő fogta el őket.
A bajor fővárosban nem a mostani volt az első hasonló eset. Még élénken él a helyiek emlékezetében az a két évvel ezelőtt, az egyik metróállomáson lezajlott bűncselekmény, amikor szintén két fiatal életveszélyesen bántalmazott egy nyugdíjast mindössze azért, mert az figyelmeztette őket, hogy ott tilos a dohányzás. A térfigyelő kamera felvételei rögzítették a támadás brutalitását. Az ehhez hasonló bűntettek számának növekedése több tartomány rendőrségét késztette arra, hogy tanfolyamokon igyekezzen megfelelő információval szolgálni, főleg az idősebb korosztálynak a bátor, de veszélyes közbeavatkozás szakszerű módszereiről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.