A tolvajok Kánaánja a volt kunmadarasi bázis

A kunmadarasi volt szovjet katonai légi támaszponton egykor nyolcezren ténykedtek, területén színház, mozi, szauna, iskola és bolt működött. A közel nyolcszáz hektáros ingatlan egyszerre áldás és átok az önkormányzatnak: ingyen jutott hozzá, de mivel a terület környezeti kármentesítésével késlekedett az állam, a település nem akadt befektetőre, miközben a rendszeresen visszatérő tolvajok szinte minden mozdíthatót elvisznek. A fémet még a föld alól is.

Fáradhatatlan fémtolvajok
– Rézkábeleket lopott egy gyomaendrődi férfi, akit augusztus 14-én éjszaka értek tetten, amint Dévaványán megpróbálta egy transzformátorállomásról ellopni a vörösréz tekercseket. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi további transzformátorállomásokat is megrongált, illetve réztekercseket vitt el azokról.
– Kétmillió forintos kárt okozott az Émásznak egy tolvaj, amikor kiszerelt egy ötvenezer forint értékű réz alkatrészt egy trafóházból a Heves megyei Átányban.
– A szombathelyi volt kaszinó épülete elől ellopták a Zuhatag című műalkotásról a vörösrezet. A tolvaj 200 kilónyi értékes fémmel állt odébb.
– Saválló acélt lopott, majd eladta zsákmányát egy tiszafüredi férfi. Az elkövető több mint hetven kilogramm fémet vitt magával egy udvarból, majd egy lerakatnál értékesítette. A rendőrök elfogták a férfit.
– Zalaegerszegen előállítottak két helyi férfit, aki a felszámolt vasúti pályaszakaszon a fém jelzőkábeleket vagdosta le. A fémtolvajok 210 000 forint értékben bontottak le réz- és alumíniumhuzalokat a rendőrök megérkezéséig.
– Egy egri cég telephelyére tört be két férfi, akiket a kiérkező rendőröknek sikerült elkapniuk, így a kiszemelt fémtárgyakat és kábeleket már nem tudták ellopni.
– 120 kilogramm összsúlyú, 300 000 forint értékű, úgynevezett kalapácsbronzot és 28 darab alumíniumtömböt lopott el egy 27 éves sátoraljaújhelyi férfi, aki közel négy hónapon át „gyűjtögette” a fémeket munkaadója cégében.
– Megpróbálták autójukkal elütni az őket tetten érő rendőröket azok a kábeltolvajok, akik egy öntözőberendezés rézvezetékeit igyekeztek eltulajdonítani Hódmezővásárhely külterületén. Később a bűncselekmény mind a hat feltételezett elkövetőjét elfogta a rendőrség. A elkövetők 2,5 millió forintos kárt okoztak.

A Tisza-tótól alig pár kilométernyire fekszik Kunmadaras, ez a hatezres, csöndes alföldi falu. Valaha szebb napokat látott, nyolcezernél is több lakója mezővárosinak mondhatta magát, a település több marhacsordát is tartott, mára egy maradt belőle hírmondónak. A háború után a szovjetek rendezkedtek be a községben: a légibázison egy ezrednyi harci gép állomásozott több mint negyven évig. A repülőtér 768 hektár, amely több mint kétszer akkora, mint Kunmadaras belterülete.
Nem véletlenül hangsúlyozzuk a méreteket: az önkormányzatnak ugyanis rengeteg bosszúságot jelent, hogy a repteret megóvja a telhetetlen tolvajoktól. Hiába tesz meg minden tőle telhetőt a község, hiába őrzi a KunAirport Kft. tizenkét embere a területet, szinte mindent elvisznek az enyveskezű látogatók. Ha az önkormányzat árkot ásat a kerítés mellé, a tolvajok másnapra betemetik; ha sorompót állítanak az útra, lebontják a bűnözők, akik annyira elszemtelenedtek, hogy a kézikocsit – amelyen a reptérről a kerítésen túl várakozó járművükig viszik az ellopott fémet – a közeli bokrokba rejtik.
– A minap egy két és fél millió forintot érő trafóállomást tettek tönkre, a belőle kibelezett rezet jó, ha harmincezer forintért adták el, miközben ezer liter trafóolajat engedtek a természetbe, és a helyreállítás is hat-nyolcszázezer forintba kerül – avat be a kunmadarasi mindennapokba Márki Sándor polgármester. Elmondja: legutóbb egy hétfős roma családot csíptek fülön a rendőrök, akik vallomásukban elismerték, hogy már többször loptak a repülőtér területéről, miközben szétvertek mindent.
Legutóbb már a volt szovjet bázis területén környezetikár-mentesítést végző cég bódéit is feltörték. De előfordult olyan eset is, hogy egy volt bérlő (a repülőgéphangárok egy részét terménytárolásra bérbe adja az önkormányzat – a szerk.) hamis iratokkal 13 kilométernyi ipari vágányt akart felszedni és elszállítani. Az eset kapcsán maga a polgármester tett feljelentést.
Meglátogatjuk a bázist. Kidőlt kerítések látványa fogad bennünket a repülőtéren – nem nehéz áthatolni annak, akinek a benti dolgokra fáj a foga. Az egykor nyolcezer katonának, hozzátartozónak és kiszolgálószemélyzetnek otthont adó bázis területét aszfaltozott utak, ipari vágányok szelik át, amerre nézünk, elhagyott emeletes sorházak: kitört ablakaik szabad utat engednek a szélnek. Kanyargunk a gazzal, fákkal, bokrokkal sűrűn benőtt házak között, egy szellemváros nyugalmát megtörve.
Ám gyakori vendégek erre a tolvajok is. – Megőriztük, becsomagolva tároltuk a hőközpont irányítótermének elektronikáját, de szétverték azt is, a benne található rézért vagy harminc forintot kaphattak – mondja a polgármester.
Egymásra merőleges, kétszáz és ötven méter hosszú árkokhoz sétálunk. A településvezető a földben futó vezetékekre mutat: annak megszerzéséért voltak képesek feltörni az elkövetők az aszfaltot és az alatta húzódó beton alapot. – A befektetett energiájuk abszolút nem térül meg, miközben hektárszám nő a kökény, a csipke, amelyet ha eladnak, sokkal több bevételhez juthatnának – mutat a mindent benövő, dús, vad gyümölcsbokrokra Márki Sándor. Autónkhoz visszasétálva egy, a járdából kikandikáló vasdarabot veszünk észre, mire a polgármester megjegyzi: így kezdenek meg feltárni a bűnözők egy-egy új „munkaterületet”.
De nem csak ilyen károkat okoznak a polgármester szerint 99 százalékban roma tolvajok: a lakótelepi házak villanyóráit módszeresen ripityára verik pár forintnyi rézért, szinte az összes aknatetőt elvitték, a tetőkről is eltüntettek már vörösrezet, miközben az épületfalakból is megkezdték kivésni a vezetékeket, ugyancsak fillérekért. Előttünk a fűben egy kupac vasáru jelzi: ide hamarosan visszatérnek új „gazdáik”.
Az önkormányzat kétévente kicserjézteti a területet, ám a helybéli romák ilyenkor nem jelennek meg, amint azt Márki Sándor közli, a fatolvajok csak a vastag egyedeket vágják ki, s azokat is csak méteres, derékmagasságban.
A repülőtér 2,5 kilométeres kifutójához kocsizunk; a legnagyobb gépek fogadására is alkalmas, kitűnő minőségű betonon rendeznek évek óta motoros gyorsulási versenyeket. Ám ez a terület sem ússza meg a tolvajok látogatását: a lelátót már megkezdték szétszedni a padokat tartó vasállványért. A hangárok a reptér túlsó felén helyezkednek el, s ugyan a két méter vastag vasbeton hangárajtók még a helyükön várják sorsuk jobbra fordulását, az építmények kisebb helyiségeiben az elektromos szekrények kibelezve lógnak a falon.
A hatalmas terület bekamerázására az önkormányzatnak nincs pénze, pedig más módon nem tudják felvenni a küzdelmet a tolvajokkal szemben. A repülőtér még leharcolt, szétlopott állapotában is óriási értéket képvisel; az önkormányzat több befektetőjelölttel tárgyal, amelyek különböző tartalommal töltenék meg a hatalmas területet, szó van erőmű, lakópark, sportpálya, cargo repülőtér és logisztikai centrum építéséről is. De hiába jutott hozzá a reptérhez az önkormányzat már 2002-ben, a magyar állam feladatkörébe tartozó és eredetileg 2005 végéig elvégzendő környezeti kárelhárításhoz csak nemrég kezdtek hozzá (jelenleg nyolcvan hektáron zajlik). Így viszont a testületnek nem könnyű értékesíteni a repteret. S amíg nincs gazdája a területnek, addig a tolvajoknak Kunmadaras maga a Kánaán.