Csőd, káosz, MSZP, Demszky

Sok minden zavaros, nehezen megfejthető egy ideje a fővárosi politikában – például: miért éppen most árasztották el a nyilvánosságot a BKV botrányos ügyei, az abszurd és pofátlan végkielégítések, vezetői szerződések, tanácsadói megbízások? –, de azon nem kell sokáig törni a fejünket, hogy miért mostanra időzítették a szocialisták a tizenöt éve állandó konfliktusokkal terhelt, de valahogy mindig tovább zötykölődő budapesti balliberális koalíció felrúgását. Egyszerűen gondosan kivárták a pillanatot, amikortól a hatályos törvények szerint nem lehet a ciklus közben új közgyűlést és főpolgármestert választani. Egy jogi következmény nélküli szakítást láthattunk most – máris november 20-ig elnyújtva –, valami olyasmit, amit nagyban, fordított szereposztásban már megcsodáltunk, amikor tavaly tavaszszal az úgynevezett SZDSZ hagyta kisebbségben Gyurcsány Ferenc kormányát. Mint tudjuk, a miniszterelnök végül a legkevésbé ezért bukott meg, miközben mintha a nagy színjátékot, azaz a végzetesen elrontott kormányzás felelősségétől való menekülés kísérletét sem díjazta volna a választóközönség.
Demszky Gábor a koalíció felmondása utáni pillanatokban rutinos mozdulattal meg is forgatta tőrét a szocialistákban, amikor emlékeztetett a BKV körüli botrányokért viselt, a közvéleményben is rögzült felelősségükre. Budapesten egyébként, ha lehet, még furcsább a helyzet, mint országosan. Bajnai Gordon átmeneti kormányfőnek, a szocialista pártnak és a parlamentben hánykolódó szabad demokrata–fórumos törmeléknek még úgy fél évet kell valahogy kihúzniuk, a felelősségáthárításban választott vezetőként amúgy világcsúcstartó Demszkynek, a balliberális frakcióknak és csatolt részeiknek még egy egész esztendőt. Nagy kérdés, mivel ütik el az általuk is kalkulált nagy vereségükig hátralévő időt; sajnálatos módon az, hogy a közjó érdekében végre valami hasznosat és értelmeset cselekedjenek, már halvány elvi lehetőségként sem vetődik fel.
A csődpolgármester újrázásról valószínűleg nem is ábrándozik (paradox helyzet: úgy lehet belőle bukott politikus, hogy demokratikus választáson egyszer sem győzték le, egyszerűen húsz év alkalmatlankodása temeti maga alá nimbuszát és a balliberálisok fővárosi esélyeit). Több választást nyert meg a négyes metró megépítésének ígéretével; ha komoly ember, gondolja róla most már a polgárok többsége, már rég át kellett volna azt adnia.
Budapesten azonban az ellenzék helyzete sem egyszerű. Egyszerre kell érzékeltetnie, hogy mielőbb lezárná a kínosan hoszszúra nyúlt Demszky-érát (a jobboldal ’90 óta nem tudott itt nyerni), valamint felkészült, felelős, kormányképes erőként megmutatni önmagát. Tarlós István tegnapi nyilatkozata – mindenki mondjon le! – arra alkalmas volt, hogy leleplezze a szocialisták hamisságát: színjátékot folytatnak, s jövő őszig a helyén hagynák a csődpolgármestert. Ám az korántsem mindegy, milyen állapotban veszi át a fővárost (és az országot) az ellenzék, most aztán bizonyosan nem a minél rosszabb, annál jobb törekvés vezérli, amivel talán a saját gondolkodásukból kiinduló riválisai vádolják.
Egy év a teljes káosz jegyében, kármentés a működőképesség fenntartása érdekében, a megfelelő törvények módosítása után előre hozott választással tiszta helyzet teremtése a fővárosban – ez a három forgatókönyv. Utóbbira az ellenérdekelt felek hatalmi pozíciója miatt szinte semmi esély, ezért reálisan maradt még egy év Demszkyékkel vagy a totális zűrzavar. Nagy különbséget nem látok.