Egycsatornás folyamatok

Egy ideig úgy tűnt, Zuschlag János neve is Tocsik Mártáénak szomorú sorsára jut: köznévvé süllyed, mert a személy viselt dolgaira utaló főnév egy jelenséget élesebben és pontosabban tud fogalmilag megragadni, mint meglévő szavaink. Annak idején tocsikolásról olvashattunk, az utóbbi időkben pedig, szintén a sajtó nyelvében tűnt fel az új szó: zuschlagolás.
Aztán a divat alábbhagyott. Mi történt? Kiderült talán, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány idején a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban azért kerültek kalandos útra pályázati pénzek, mert a szocialisták csak így tudtak titokban Böjte atya árváinak segélyeket juttatni? Esetleg a jobboldal, híven a keresztény hagyományokhoz, megbocsátott Zuschlag Jánosnak, és nem engedte besározni a nevét? Ne találgassuk. Zuschlag neve más miatt kezdett mentesülni a köznévvé válás kínos folyamata alól. Olyan panamák, korrupciós ügyek derülnek ki egyik napról a másikra – és minden hétre jut belőlük –, hogy Zuschlag neve többé nem fedi le azt a jelenséget, amelynek kénytelen-kelletlen a tanúivá váltunk az MSZP-kormány haláltánca idején.
A Kecskeméten zajló Zuschlag-per újabb fejleménye az, hogy az ügyész az eddig feltártak alapján úgy döntött, kéri a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kihallgatását, s mellette egy sor ismert szocialista beidézését. A névsor nem fog meglepni senkit, talán még a baloldalon sem: Mesterházy Attila, Szilvásy György és Jánosi György neve merült fel többek között. Október 13-án a bíróságon két tanú számolt be a Zuschlag érdekeltségébe tartozó szervezetek pályázatairól. Egyikük elmondta, tudomása volt róla, hogy Ocsovai Tamás helyettes államtitkár a támogatási listák elkészülte után rendszeresen egyeztetett a pénzelosztásról Mesterházy Attilával. El tudjuk képzelni beszélgetésüket. A tanúvallomás részleteiből ki is derült, hogy az elegáns „egyeztetés” szó valójában direkt utasításokat takart. Gyurcsány, akkortájt sportminiszter, a tanúvallomás szerint megpróbálta a támogatásokról való döntési mechanizmust „egycsatornás folyamattá tenni”. Mesterházy Attila, aki mostanában fölényeskedő és arrogáns parlamenti hozzászólásaival tette magát szélesebb körben is antipatikussá, s az MSZP-t még népszerűtlenebbé, kijelölte, kiket kell kiemelt támogatásban részesíteni. Úgy látszik, valamennyit azért adtak a látszatra, mert éppenséggel nyerhettek pályázati pénzeket azok is, akik nem tartoztak a közvetlen baráti körhöz. Hozzájuk vágtak száz-kétszázezer forintokat, hogy ne érje szó a sportminisztérium háza elejét. Azonban a milliókat azoknak adták, akik közel voltak a tűzhöz. Gyurcsány Mesterházyt nemhogy nem ellenőrizte, hanem egyenesen megbízta azzal, hogy továbbítsa, kik kaphatnak kiemelt támogatásokat. Hogy erről ketten döntöttek-e, vagy Mesterházy csak végrehajtotta főnökének utasításait, nem tudjuk – meghallgatásuk ezért is lenne fontos. De az „egycsatornás” metódus alapján úgy tűnik, hogy körön kívüliek, akik nem az ő klientúrájukhoz tartoztak, még véletlenül sem jutottak komoly pénzekhez.
Zuschlag vallomástételének némely részlete alapján újabb élményekkel gazdagodhattunk az MSZP kifejezéskészletének megismerésében. Kijelentette, hogy mivel szerinte „Magyarországon kormányoktól függetlenül politikai kormányzás folyik”, az „bevett gyakorlat”, hogy egy minisztériumban „sajátos politikai szempontok alapján véleményt formálnak”. Nem tudom, ha a parlamentben 1998 és 2002 között az Orbán-kormány valamelyik kérdésekkel bombázott minisztere vagy államtitkára érvek helyett azt mondta volna, hogy kérem szépen, „itt politikai kormányzás folyik”, tessék ezt tudomásul venni, ez Magyarországon így volt, van és lesz, mit szóltak volna a képviselőtársak, s mit írt volna másnap a balliberális sajtó. Elképesztő, hogy ez a szemlélet, amely szerint a „sajátos politikai szempontok” (értsd: pártszempontok) gátlástalanul érvényesíthetők, az MSZP-ben eszerint annyira magától értetődik, hogy Zuschlag még a börtönből a bíróságra idézve is a legnagyobb nyugalommal jelentheti ki: „ebben én semmi törvénytelent, semmi etikátlant nem látok”. (Persze, a „törvénytelen” az nem az „etikátlan” szinonimája – lehet valami törvényes és etikátlan.)
De bárhogyan fogalmazott is Zuschlag, itt nem véleményformálás, hanem pénzelosztás folyt. És hiába mondott „sajátos politikai szempontokat”, mert itt az MSZP–SZDSZ-kormány klientúrája kiemelt támogatásának megideologizálásáról volt szó. Fogalmazzunk tisztán: itt nem „sajátos”, hanem „saját” pártpolitikai szempontok érvényesültek. Keményen. Azok a pályázó szervezetek, ahol a fontos MSZP-s embereknek se kutyájuk, se macskájuk nem volt, vagy nem kaptak pénzt, vagy ha kaptak, az nem volt több száz- kétszázezer forintnál. Viszont amely pályázatok mögött a haverok lesték a zsíros falatokat (a per korábbi szakaszában már kiderült, hogy a komolyabb támogatásokat a Zuschlag érdekeltségébe tartozó cégek kapták), ott milliós kiutalások történtek. Az általános morális lepusztultság állapotára utal, hogy sokan már meg sem lepődnek azon, hogy nem egy pályázat tartalma, értéke, várható hozadéka, nem a pályázatból részesülők körülményei számítanak, hanem „sajátos politikai szempontok”. Nem más ez, mint a továbbélő kádárizmus – létbiztonság nélkül.
Elegünk van a „sajátos politikai szempontokból”, amelyek mögött oly sokszor rejlik a közpénzekhez való könnyebb hozzáférés lehetősége. Mikor jutunk el oda, hogy a ráció és a szükség döntsön a támogatások elosztásáról? Meddig ülünk fordítva a lovon? Miért kell ma, a válság kellős közepén negyvenmillió forintért szőnyeget venni a Parlamentbe? Nem lenne jobb helyen ez a pénz a vakok szövetségénél, vagy a tüntetést fontolgató fogyatékosoknál? Vagy a szőnyegvásárlásnak is „sajátos politikai szempontjai” vannak? Jövőre hatalmas médiafelületen fogják reklámozni a Médiaunióba tömörült cégekhez tartozó újságokban, tévécsatornákon a fogyatékosok jogait, miközben ugyanezen sajtóorgánumok hét éve falaznak annak a gazdaságpolitikának, amelynek nyomán a fogyatékkal élők élete folyamatosan ellehetetlenült. A Bajnai-csomag cinizmusát mi sem jellemzi jobban, mint hogy még a baloldali kötődését sosem titkoló Ferge Zsuzsa is szóvá tette, hogy fogyatékosokon, gyerekeken nem lenne szabad spórolni.
A Zuschlag-perben tehát kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc azért bízta meg Mesterházy Attilát a kiemelt támogatások kezelésével, mert unta, hogy a pénzelosztásba már mindenki beleszólt. Ezt az idegesítő állapotot tette a volt sportminiszter „egycsatornás folyamattá”. Képzeljünk el egy csatornát, tele pénzzel. Egyik végén Gyurcsány, Mesterházy és Zuschlag, másik végén a haverok (a vallomások szerint: „Zuschlaghoz közeli cégek”). Kétségtelen, hogy a zsinagógában a Megváltót dicsérő Gyurcsány vallási kérdéseknek nem volt kifejezetten a szakértője, de az biztos, a nagy pénzekkel kapcsolatos egycsatornás folyamatok létrehozásában, mondhatni, profinak bizonyult.
A bíróság szívesen szemébe nézne Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnöknek, az MSZP ifjú titánjaként számon tartott Mesterházy Attilának, a menesztett kancelláriaminiszter Szilvásy Györgynek, továbbá Benedek Andrásnak és Keszthelyi Andrásnak. Szeretnék látni az „egycsatornás folyamat” kreatívjait. A „véleményformáló” pénzelosztókat. Mégis más az ő szájukból hallani a csatornaépítés fortélyait. S ezért nincsen zuschlagolás: mert a pártpolitikai indíttatású zavaros pénzelosztás, amelynek a kecskeméti per csak egy kicsiny szeletét tudja megmutatni, a gyurcsányizmus szóval sokkal pontosabban jellemezhető.