
origo.hu
Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!
Lapvélemények . The Sun: „Briliáns Button, a nagy visszatérő lett a világbajnok.” La Gazzetta dello Sport: „Furcsa de igaz: Jenson a legnagyobbak közé emelkedett.” Corriere dello Sport: „Az F–1 továbbra is angolul beszél, Hamilton tavaly sikere után Buttoné a végső győzelem. Schumacher 2004-es menetelése óta egy világbajnok sem vezetett már az első futamtól.” Marca: „Button egy átmeneti időszak legjobbja lett. Az előjelek alapján a következő szezonban már nem fog beleszólni az elsőségért folytatott harcba, amelyet valószínűleg a ferraris Fernando Alonso és a mclarenes Lewis Hamilton vív majd meg.”
Heikki Kovalainent huszonöt másodperces időbüntetéssel a kilencedik helyről hátrasorolták a tizenkettedikre, a McLarennek pedig ötvenezer dollárja bánja, hogy pilótája a boxutcában a magával rántott üzemanyag-tankolócsővel egy pillanatra lángba borította Kimi Räikkönen Ferrariját. Jarno Trullinak csak tízezer dollárjába került, hogy a rajt utáni balesete és a kiesése miatt Adrian Sutilt okolva a nyílt színen megrángatta a német grabancát. Mindkét utózönge hálás téma lenne a Brazil Nagydíj után, de most mégiscsak az viszi el a címoldalakat, hogy egy futammal a zárás előtt Jenson Button a Forma–1 újdonsült világbajnoka. Mellesleg pedig csapata, a Brawn GP megnyerte a konstruktőrök vb-címét.
Mesébe illő, vagy ahogy a brit pilóta hazájában a The Mirror írja, hollywoodi vászonra kívánkozó történet a szezon előtt még munkanélküli Buttoné és a Honda romjain alakult istállóé. A 29 éves versenyző korábban csupán egy futamon győzött, történetesen 2006-ban a Hungaroringen, az idén viszont rögtön megnyerte az évadnyitó Ausztrál, majd a csonka Malajziai Nagydíjat (Melbourne, Szepang), Sanghajban Sebastian Vettel és Mark Webber mögött harmadik lett, ezután pedig egymás után négy győzelmet jegyzett (Bahrein, Barcelona, Monte Carlo, Isztambul). A szezon második felében már csak arra kellett figyelnie, hogy ott legyen a pontszerzők között, ami a Belga Nagydíjat (Spa-Francorchamps) leszámítva össze is jött neki. Interlagosban az ötödik hely is elegendő volt ahhoz, hogy a záró futam előtt behozhatatlan előnyre tegyen szert.
„Életem versenyét futottam, és egészen hihetetlen a számomra, hogy én vagyok a világbajnok. Huszonegy évvel ezelőtt indultam először gokartversenyen, és a győzelmeket megízlelve rájöttem, hogy imádok nyerni. Ám azt soha nem gondoltam volna, hogy valamikor majd a Forma–1-ben is én leszek a legjobb. Most viszont, az hiszem, mondhatom, hogy megérdemeltem ezt a címet. Nagyszerű érzés világbajnoknak lenni, ráadásul amit a csapatunk az idén véghez vitt, egészen kivételes, nem hinném, hogy hasonlóra volt példa az F–1 történelmében” – fogalmazott Jenson Button.
Az még nem dőlt el, hogy jövőre melyik csapatban versenyez majd, de most gyaníthatóan nem kell attól félnie, hogy munka nélkül marad.
Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!
KaróGeri és Peti cézár: a gőg bajnokai
Készülj a káoszra: 3 csillagjegy élete darabokra hullhat a hétvégi bolygóegyüttállás miatt
Gigantikus veszteséget könyvelhet el az unió a szankciók miatt
„Magánrepülőt kértünk Bajnai Gordontól” – Mindenről kitálaltak az U20-as vb magyar hősei
Szörnyű tragédia történt Ráckevén
Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?
Nem hiszed el, milyen nyári kincset kapsz 2999 forintért a Lidlben
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Botrány a miskolci önkiszolgáló kasszánál, az üzletvezető-helyettes a testével akarta megakadályozni a csalárdságot
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.