Etikai kódex: halottnak a csók

A már kilakoltatottak számára ez a magatartáskódex annyit ér, mint halottnak a csók. Gyanítom, még nagyon sokan fogják elveszíteni otthonukat a bedőlt devizahitelük miatt. De a kódex hatálybalépése után sem lesz sokkal jobb a helyzet. A bankok lényegét tekintve utána is azt tesznek majd ügyfeleikkel, amit akarnak.

Hiába követelte még egy szocialista politikus is a határozott kormányzati intézkedéseket, amelyek megmentenék a devizaalapú jelzáloghiteleik miatt kilakoltatással fenyegetett emberek otthonát, mégis érkeznek a hírek árverezésekről, kilakoltatással fenyegetett családokról. Ugyanakkor szeptember végére a már tíz éve meglévő banki etikai kódex mellé a pénzintézetek egy csoportja alkotott egy újabb szabályzatot, amit magatartáskódexnek neveztek el. Úgy felbuzdultak, hogy a durva szabályszegőkre akár kétmilliárd forintos bírságot is kiszabhat a bankfelügyelet. A Magyar Lízingszövetség is felbuzdult a bankosok sikerén, hogy ilyenformán megúszták a hitelezett ügyfeleik érdekében történő törvényszigorítást, és bejelentették: ők is alkotnak maguknak egy új etikai kódexet, amit kötelezővé tesznek tagjaik számára. A követelésbehajtókat és a végrehajtókat sem lenne szabad etikai kódex nélkül beküldeni a banki adósok közé, legalább egy viselkedéskódexet összeüthetnének nekik is. A bankok új magatartáskódexe csak december 1-jén lép hatályba. Ahhoz képest, hogy július közepén állapodtak meg a bankok képviselői és a kormányfő, nem kapkodták el, annyi szent. A már kilakoltatottak számára ez a magatartáskódex annyit ér, mint halottnak a csók. Gyanítom, még nagyon sokan fogják elveszíteni otthonukat a bedőlt devizahitelük miatt. De a kódex hatálybalépése után sem lesz sokkal jobb a helyzet. A bankok lényegét tekintve utána is azt tesznek majd ügyfeleikkel, amit akarnak. Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy lesznek ötleteik arra, miért élnek majd az egyoldalú szerződésmódosítás törvény adta jogával, és arra is, hogy miért nem csökkentik vissza a kamatot, ha a forint erősödése miatt megtehetnék. A hitelfelvevő adósokkal szemben erőfölényben lévő pénzintézetek megegyezésén alapuló, önkéntes alapon működő magatartáskódexe jogállamban nem helyettesítheti a hitelt felvevő polgárok törvényi védelmét.
2006 szeptemberében országszerte százezrek háborodtak fel és tiltakoztak az utcákon, hogy kiszivárgott: Gyurcsány elismerte, hogy összevissza hazudozott a gazdasági adatokról. A polgárok élőláncot alkotva tüntettek egy-egy bezárásra ítélt kórház megvédése érdekében. A devizahitelesek nem szerveznek tömeges demonstrációkat, talán mindenki a saját bajával van elfoglalva. Állítólag már ezrek veszítették el otthonukat, és további ezreket fenyeget a kilakoltatás veszélye, ennek ellenére – néhány kisebb demonstrációt leszámítva, egyet éppen a szókimondó szocialista Karsai József szervezett – olyan nagy társadalmi felzúdulás nem volt, mint ami várható lett volna. Vagy a közöny és a fásultság lett úrrá az embereken, vagy ez maga a vihar előtti csend. Az időközben kilakoltatott családok mellett esetleg néhány százezer polgártárs is felemelné a hangját, no nem hangoskodva, nehogy ijedtükben szétszaladjanak a jövő évi – az ellenzék által kukába szánt – költségvetési törvényen lázasan dolgozó képviselő urak és hölgyek az Országházból, mert ha már ők sem lennének, kiken röhöghetne kínjában a velejéig kizsigerelt magyar nép? Zuschlagon már nincs kedve röhögni, hiszen kevesebbért ül már csaknem két éve, mint a BKV-s személyzetis szellemi felhőkarcoló százmilliója, én például már csak egy beáldozott balekot látok benne. Akik ebben az országban a síbolásban átlépték a tízmilliárdos értékhatárt, azok valahogy mindig megúszták.
Érdekes, hogy a BKV-nál kirobbant százmilliós végkielégítési botrányra milyen sajátosan reagált az átmeneti miniszterelnök. Úgy rendelkezett, hogy hozzák nyilvánosságra az állami vállalatok felső vezetőinek jövedelmét és azt is, milyen végkielégítés jár nekik felmondás esetén. Mert mint mondotta: „helyenként kialakult a közpénzekkel való olyan bánásmód, ami a pofátlanság kategóriájába esik”. Szinte már-már rácsodálkozott arra a szocialista klientúra érdekében kialakított helyzetre, amiért maga is felelős, ha más minőségben nem is, de úgy, mint a bukott Gyurcsány kormányának oszlopos tagja.
De Bajnai most pellengérre állítja a baloldali kiváltságosokat, a szocialisták és a szabad demokraták hűbéres topmenedzsereit. „Ez arra jó, hogy most mindenki megvizsgálja a nyilvánosságra került adatok alapján, hogy ezek megfelelnek-e a hatályos rendeleteknek, jogszabályoknak” – mondta a miniszterelnök. Odadobja a nép közé őket koncnak. És – mint Pilátus – mossa kezeit. Amíg a polgárok szörnyülködnek és – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elég jól fizetett köztisztviselői helyett – vizsgálódnak, hogy tényleg törvényesen nyalják-e fel a nagy pénzeket a fejesek, addig Bajnaiék nyélbe ütnek még jó néhány üzletet, bebetonoznak néhány jó barátot a fontos állami pozíciókba, bevállalnak néhány állami garanciát a számukra fontos projektek mögé. Miközben a fogyatékkal élők, a gyermekek támogatásán, a kórházakon spórol a kormány, aközben jut állami hitel Vietnamba, sőt százmilliárdos hitelgaranciára is futja egy szegedi lézerkutató projektre. Ami nekik fontos, arra van pénz, ami pedig alapellátásként az alkotmányunkból következik, arra fütyülnek. Nem ártana a fülükbe zengeni a mindig higgadt és kellemes modorú közgazdásznak, Róna Péternek a véleményét a kialakult helyzet okairól.
Róna Péter szerint a bankok „felelőtlenül túlhiteleztek, és a nemzetgazdaságra, a családokra lőcsölték a kezelhetetlen méretű devizakockázatot. A bankok tudták, hogy az átlag magyar háztartás nem a svájci frank árfolyammozgásának elemzésére szakosodott, tudták, ha a forint árfolyama megroppan – és miért ne roppanna meg –, bajba kerülhetnek a családok. Cinikusan visszaéltek a lakosság járatlanságával, hogy kétszer akkora profitra tegyenek szert gazdaságilag legyengült hazánkban, mint amekkorát anyabankjaik elkönyvelhettek nálunk jóval gazdagabb otthoni piacaikon”. A baloldal tehetetlen vagy cinkos asszisztálása mellett tehették ezt meg – tegyük hozzá.
Róna Péter világosan elmondta azt is, mi a feladata ilyen helyzetben a kormánynak és az Országgyűlésnek: „Ha a bankok nem hajlandók a kilakoltatásokat és árverezéseket azonnal felfüggeszteni, a kormány és a felügyeletek tegyék meg a szükséges jogi lépéseket a szerződések peres felülvizsgálatára, esetleges érvénytelenítésére, túlszámlázás megállapítása esetében pedig kártérítés mellett a bankok megbírságolására. Az Országgyűlés pedig szedje össze magát, és őszszel azonnal lépjen. A helyzet ugyanis tarthatatlan. Vagy megmentjük a családokat a jogállamiság eszközeivel, vagy jönnek azok, akik arra fittyet hányva vetnének véget ennek a tragédiának.”
A neves közgazdász csak abban téved, hogy akkor sem jönnek se a jogállamiság eszközeire fittyet hányók, se az alkotmányban rögzített szabadságjogaikkal megfelelő hatékonysággal élni tudó tömegek, ha a kormány nem menti meg a családokat. Ez egy szétesett, erkölcsében megnyomorított, szétzilált társadalom, egy részének csupán mesterségesen fenntartott pártpreferenciái vannak, ám a szolidaritásnak, a civil kurázsinak a csíráit is kiölték belőle.
A magatartáskódex egyik vívmányáról, hogy az adós, hogy ki tudja fizetni a tartozását, december 1-jéig saját maga is eladhatja az otthonát, ha tudja, Bajnai így fogalmazott: „kap kilencven napot, hogyha a bentlakó tulajdonos jobb áron tudja értékesíteni az ingatlanát, akkor nyilván nem lehet visszaélni az ő helyzetével”. Ezt mondta a „bentlakó tulajdonos” érdekeit szem előtt tartó kormányfő akkor, amikor pang az ingatlanpiac a gazdasági válság kellős közepén. Fel sem merül benne az uzsoraszerződés gyanúja. Bajnai Gordon segítsége pont annyit ér a kiszolgáltatott helyzetbe sodort emberek számára, mint halottnak a csók.