Áttörés vagy csupán szakaszgyőzelem a végkifejlet felé haladó úton? Ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a zürichi megegyezés után az elemzőket. Az évszázados örmény–török szembenállást vagy akár csak az 1993 óta befagyott diplomáciai kapcsolatokat nézve sem tűnik túlzottnak a történelmi jelző. Ha azonban a bonyolult kaukázusi viszonyok, s a további közeledés előtt álló akadályok felől közelítünk, akkor indokolt a visszafogott optimizmus, s egyáltalán nem tűnik a történtek lekicsinylésének, ha „csupán” rendkívül fontos szakaszgyőzelemről beszélünk. Olyanról, amelyet egyébként értékelhetünk nyugodtan áttörésnek is.
A végkifejletig azonban még hosszú az út. Ha csak arra emlékeztetünk, hogy az 1915-ös népirtást Törökországban még messze nem ismerik el genocídiumnak, s a jegelt karabahi konfliktus is távol van a megoldástól, akkor érzékelhetjük a probléma bonyolultságát. Így azt is megérthetjük, hogy mindkét országban nagy az ellentábora a közeledésnek. De e sötét történelmi háttér ismeretében az is elismerésre méltó eredmény, hogy a két államfő egymás mellett ül egy focimeccsen.
Felmerül a kérdés, hogy mi vezette a két ország vezetőit mégis a közeledés felé? Egyrészről a török értelmiség érzi, hogy egyre értelmetlenebb a történtek elhallgatása. Sokkal gyakorlatiasabban hangzik, hogy ez a hozzáállás immár komoly akadály az európai integráció előtt, s szűkíti Ankara mozgásterét a Kaukázusban is. Az örmények számára sem csupán azt jelentené a határ megnyitása, hogy könnyebb így a szent hegy, az Ararát meglátogatása. Az ország gazdaságát egyszerűen megfojtja a jó másfél évtizedes blokád.
A nagyhatalmak dolgát csak könnyítené, ha Ankara és Jereván megoldaná a viszályt, hisz így Obama is könnyebben teljesíthetné az örmény diaszpórának tett kampányígéretét, s Jerevánhoz fűződő bensőséges viszonya Moszkvát sem állítaná szembe Azerbajdzsánnal. A közeledésben egyedül ellenérdekelt Baku így aztán igazán nincs könnyű helyzetben.
origo.hu
Felismeri ezeket a retró reklámszlogeneket? A legtöbben csak tippelnek!
