Zenei érdeklődése köthető a szülői házhoz?
– Ha a lexikont föllapozza, és megtalálja benne azt a nevet, hogy Gidófalvy Pál, rögtön megtudhatja, hogy ő volt az első erdélyi komikus. Aki Gidófalvy, az mind rokon! Ezek mind a régi időkre visszanyúló genetikai történetek, hiszen a családban – anyai ágon – volt zongoraművésznő és volt színpadi komikus. Így nekem sem kellett messzire menni egy kis színpadi őrületért; ezek a dolgok genetikailag – hála istennek – öröklődnek! Mindig is szerettem az extrém megoldásokat, a zenei mércét pedig magasra állítottam. Legyen szó előadásról vagy hangszerelésről.
– Miért hagyta ott a már bejáratott Beatricét az újonc Karthago együttesért?
– 1976-tól 1979-ig voltam a Beatrice tagja, a Theatrumból érkeztem. Ott olyan arcokkal játszottam együtt, mint Németh Gábor dobos vagy Dandó Péter basszusgitáros, aki sajnos már „odafönt” zenél. A Ricse a kezdeti időkben úgy dübörgött, mint az állat, rengeteg bulit nyomtunk. Ugyanakkor Feró szókimondása miatt komoly letiltásokban volt részünk. A Beatricéről tudni kell, hogy mindig is szálka volt a kommunista hatalom szemében, pont a szókimondása miatt. Mi lementünk, kérem szépen, az EMKE-aluljáróba, a szakadt gyerekek közé, testközelből éreztük a problémáikat. Feró hazament, és az ott szerzett élmények hatására megírta a Nagyvárosi farkast. Én zeneművészeti főiskolát végeztem, szerettem volna minél többet muzsikálni. A letiltások miatt – és mert a saját nóták helyett inkább a Sex Pistolst nyomtuk – úgy éreztem, számomra szűkül a tér. Az az igazság, hogy Feróval valahogy elszaladtunk egymás mellett. Ezzel együtt soha nem fogom elfelejteni neki, hogy tőle tanultam meg ezt a fajta profizmust, általa ismertem meg igazán a kemény rockzenét. Nagyon szerettem ezt a muzsikát játszani; mi öten – Feró, Donászy Tibi, Miklóska „Apu”, Lugossy Laci és én – nagyon együtt voltunk. Aztán nyomtunk egy bulit ’79-ben a Közgázon, ahol a szünetben megkeresett Szigeti Feri. Megtette az ajánlatát, én pedig elfogadtam. Visszagondolva: Feró is hibás volt azokért, amelyeket már elmondtam; nekem pedig nem így kellett volna rendezni a dolgokat.
– Van valamilyen kapcsolat a Karthago Áruló című nótája és a Beatricéből való távozása között?
– Az első másfél év nagyon nehéz volt. A ricsések részéről intenzíven folyt az „árulózás”, amelyre azt mondom, valamennyire jogosan. A fiúk tiszteletre méltó türelemmel viselték, mikor eleinte kő vagy sörösüveg csattant az orgonán. Pedig nyugodtan mondhatták volna: „Gidókám, nagyon aranyos vagy, jó zenész vagy, de köszönjük szépen!” Ennek ellenére kitartottak mellettem, úgy érzem, az idő engem igazolt. Bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztak. Egyébként tényleg ezekre a történetekre való reagálásként írtuk meg a nótát.
– Régóta harcol a magyar rockzene médiabeli elfogadtatásáért, méltó helyre kerüléséért. Ilyen kísérlet volt a helyi sugárzású Dongó Rádió.
– Néhány kedves barátommal csináltam meg a Dongó Rádiót, amely a XVIII. kerületben, Pestszentlőrincen, közelebbről a Havanna lakótelepen működött. Közel negyvenezer lakásban szólt százegy százalékban magyar zene. Mindennap reggel hattól kilencig, illetve délután háromtól hatig élő adásban magyar előadóktól magyar zenéket sugároztunk.
– Ebből aztán kinőtt a Pannon Rádió…
– Próbáltunk pályázgatni, még segítőtársam is volt Hajdú István egykori ORTT-elnök személyében. Neki köszönhető a Pannon név, miután az első pályázat sikertelennek bizonyult a már levédett Pannónia miatt. Én a régi, pártállami rendszer áldozata vagyok, a történtek alapján ez pontosan lemérhető. Az induláskor olyan tervekkel, ötletekkel álltam elő, hogy megcsináljuk azt a rádiót, amelyikben csak magyar zene fog szólni. Ennek érdekében összebútoroztam az egyik telefonszolgáltatóval, először minden rendben is volt. Mikor megtudták, hogy vendégként a Bocskai színpadon játszom, máris kifaroltak. Pedig mikor Dunaújvárosban, az echte kommunista városban léptünk fel, énekeltük, hogy „szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország”, sírtak az öregek. Hiába voltak komcsik, még belőlük is előhozta mélyen szunnyadó magyarságtudatukat. Nagyon nehéz kiverni a fejekből azt a negyvenöt évet! Az a lényeg: a kommunisták a rádiómmal együtt szépen kinyírtak, az SZDSZ diszkriminált, a jobboldal meg nem segített. Én meg valahol ott maradtam közöttük! Innentől kezdve a zenéléssel foglalkozom. Viszont egy dolog bánt: mint magyar zenész már ’94-ben megálmodtam, hogy legyen magyar zene rádiója – nem sikerült. Szerettem volna a magyar nemzeti értékeket megmenteni! Nekem nagyon fontos a magyarságtudatom és hogy honnan jöttem. Mindenkinek tudnia kell, honnan jött, és mit hozott otthonról.
– A nyolcvanas évek második felében – a Karthago leállása után – szólóalbumot is megjelentetett, amelyen az összes hangszert Gidófalvy Attila szólaltatja meg. Milyen fogadtatása volt a lemeznek?
– A fogadtatása… Az érdekes volt. Ugyanis sokan nem hitték el, hogy hány hangszeren játszom. Aki ismer, tudja, hogy a dzsesszkonzin pozan szakon végeztem; játszom tangóharmonikán, gitározom, a Cikk Cakk Companyben basszusgitároztam. A lemezen a dobtémákat is én játszottam föl. Nem azt mondom, hogy tudok, inkább szeretek dobolni. A szólóalbum tíz nap alatt készült el, Szabó Gyula színművész urat kerestem meg a bevezető és befejező szöveg felmondására; ma is lúdbőrözik a hátam, ha meghallgatom. Még a rendszerváltozás előtt, ’89-ben írtam az Akaratom szerint című nótát, amelynek volt némi mondanivalója. A következő kormányváltáskor úgy eltűnt a dal, mintha sosem létezett volna! Úgy érzem, jól sikerült album volt, jól is szólt, mindenesetre nekem fontos volt az életemben.
– Annyira fontos, mint a Lord együttes?
– Annyira, hogy zenei pályafutásom egyik mérföldkövének számított. 1987-ben – miután a Karthago hosszabb ideig szüneteltette működését – családi problémák miatt elhagytam Budapestet. Berger Istvánnak, a Lord akkori menedzserének köszönhetően nemcsak a szombathelyi Lord együttes billentyűse lettem, de helyi lakosként újra tudtam kezdeni mindent. Pisti barátom rendkívül nehéz időszakon segített át azzal, hogy megtanított bizonyos dolgokat mentálisan újraértelmezni, átértékelni. A mai napig hálával tartozom ezért. A Lordról nem mondható, hogy kimondottan médiabarát zenekar lenne, viszont a közönség nagyon szereti. Az ötből három zenésszel baráti kapcsolatot ápoltam, ugyanez Vida Ferenc basszusgitárosról nem mondható el. Vele való konfliktusom miatt visszaköltöztem Budapestre, ezzel együtt szép három és fél évet töltöttem Szombathelyen.
– A Karthago viszont harminc éve él. A legnagyobb szerelem?
– A Karthago fantasztikus történet az életemben. Itt öt olyan fazon került össze, akik más és más anyagból vannak összegyúrva. Akár emberileg, akár zeneileg nézzük. Nálunk csak a zene van – ezt meg is énekeltük egyik számunkban. Mindannyian más zenei világból érkeztünk; nekem mindig is a kemény rock volt a kedvencem, a zenekar a west coast mellett döntött. A Karthago öltözködésben, ötszólamú vokáljával, extrém előadói stílusával e különleges zenei műfaj védjegye lett.
– És most itt van a jubileum.
– Keményen készültünk, lesznek meglepetések a koncerten. Nem mondanék erről most semmit, azt szeretném, ha minél többen eljönnének a bulira. Augusztus végén jelent meg a Karthago vadonatúj albuma, rajta tizennégy nótával. Kemény hangzású lemezt készítettünk, miközben megtartottuk a zenekarra jellemző stílusjegyeket. Egy biztos: a ’97-es sportcsarnoki koncert fantasztikusan sikerült, amelyet ma mindenképpen – ahogy mondják – überelni szeretnénk. Nekünk már nem kell megmutatni azt, amit tudunk, csak szinten kell tartani.
origo.hu
Véletlen vagy felelőtlenség? Mi történt Rábapordányban Gulyás Mártonék forgatása után?
