A bizalom és a kultúra válsága

A válság okairól az elmúlt hónapokban sokat olvashattunk. A témával foglalkozó cikkek nagy része a válság gazdasági hátteréről szólt, azonban már a gazdasággal foglalkozó szakemberek is kezdik érezni, hogy a krízis kialakulásához a kultúrának több köze van, mint gondolták, sőt egyre nyilvánvalóbb, hogy a gazdaság gyakorlatilag képtelen létezni kultúra nélkül.
Jogos lehet megkérdezni, hogy mit értünk kultúra alatt, és melyek azok az életfeltételek, amelyek miatt a kettőnek szüksége van egymásra, és amelyek nélkül egyik sem tud létezni.
Kultúra alatt egy sokak által vallott szemléletmódot értek, amely szerint az a legszűkebb keresztmetszetben jelenti csak a művészeteket, az oktatást, vagy mondjuk az örökségvédelmet. Ennek értelmében a kultúra jóval több, a mindennapok lakmuszpapírja, beleértve a tanulás és önfejlesztés lehetőségeit, a sportban rejlő lehetőségeinket, az innovatív ötleteket (kreatív gazdasági ágazatok), és egyáltalán azt a klímát, amelyet az előbbiek megvalósításához egyrészt öröklünk, másrészt pedig mi alakítunk.
A gazdaság és kultúra elválaszthatatlan szimbiózisának két életfeltétele van. Az egyik a kreativitás (vagyis minden alkotási folyamat és minden új gondolaton alapuló termék, illetve szolgáltatás létrehozása), a másik a bizalom (ami olyasmi, mint a kenyérnek a kovász).
Az átlagember mégis a pénzre hivatkozik. Ha ezt vesszük alapul, akkor az lenne a következtetés, hogy ha van pénz, akkor van gazdasági fejlődés.
Saját tapasztalatom szerint ahol van kreativitás, ott lesz kereslet, ahol van kereslet, ott lesz pénz is. Valójában a sorrend dönt el mindent. Ha az felcserélődik, akkor a pénz céllá válik, és nem eszközzé.
A felszínen található tüneteknek az esetek nagy többségében van egy mélyebb oka, gócpontja. Ez hasonló ahhoz, mint amit a fogorvosom mondott, hogy sokszor az ember keneget krémekkel a kezén egy adott bőrbetegséget, miközben egy fájdalommentes, de gyulladt fog okozza a panaszt. Én úgy látom, nem az a fő baj vagy gócpont jelen pillanatban, hogy nincs pénzük az embereknek vagy az államnak, hanem hogy az erősödő értékválság következtében olyan vákuumba keveredett a társadalom, amelynek az lett az eredménye, hogy már a zsinórmérték hosszában is kételkedünk. Relativizálódtak az értékek. Ebben a helyzetben tudott a pénz céllá válni, a helytelen sorrend miatt pedig a rendszer megroppant. Így nagyon sokan olyanok is bajba kerültek, akik esetleg egész életükben tisztességesen dolgoztak.
Az úgynevezett konzervatív szemléletben talán pont az a legfontosabb, hogy az életben vannak olyan törvényszerűségek (ha úgy tetszik, sorrendek), amelyeken nem lehet változtatni. Ez az élet tiszteletét is jelenti egyben. Mi ez, ha nem kultúra?
A mindennapok szintjén például elég gyakori jelenség, hogy aki a magánéletében alapvető értékeket nem tisztel, mértéktelen, esetleg inkorrekt, annál várható, hogy a munkában is az lesz, és ennek össztársadalmi szinten is látható következményei vannak. Aki a magánéletben csal, az előbb-utóbb az üzletben is csalni fog. És fordítva. Egy mexikói alapítású, de már a világ majdnem minden részén megtalálható gigacég (Bimbo Group) olyan munkaszerződést vezetett be, hogy elbocsátja azokat a dolgozókat, akikről kiderül, hogy megcsalják házastársukat, mert megfigyelték, hogy az ilyen munkatársak 95 százaléka a munkában sem tisztességes.
A gazdasági válság meglátásom szerint nem más, mint a kultúra hanyatlása, hiszen ahol nincs kultúra, ott nincs erkölcs, ahol nincs erkölcs, ott nincs bizalom, ahol nincs bizalom, ott üzlet sincsen. Ez a válság ezért a bizalom válsága, a kultúra válsága. Egy emberi kapcsolat is sok nehézséget kibír, azonban ha a bizalom elvész, akkor egy olyan alapvető dolog rendül meg, amit hosszú, lassú és küzdelmes munka árán lehet csak visszaépíteni.
Most éppen a pénzvilág igazolja vissza, hogy mennyire kevés a bizalom (például az új vállalkozások és fejlesztések banki finanszírozásához).
A válság egyben lehetőség is arra, hogy másként csináljunk dolgokat, mint eddig. Megfelelő hozzáállással mindent helyre lehet hozni. Napirendre kell venni olyan problémák megoldását, amelyekről tudtunk, de szőnyeg alá söpörtük. Sajnos még mindig több olyan tabutéma van ma Magyarországon, amelyeket ideje lenne megtörni, megoldást találni rájuk, hiszen többek között ez vezetne ahhoz, hogy kilábaljunk a bizalom és kultúra válságából. (Én tabutémának tekintek olyan kérdéseket is, amelyekről csak beszélünk, de tényleges megoldás nem születik rájuk.)
Szinte közhely, hogy Magyarország erkölcsi megítélése soha nem látott mélységekbe zuhant. Számomra kulturális kérdés, hogy több száz milliárd forint a korrupció éves mértéke. Néha kidühöngjük magunkat rajta, de az alaphelyzet gyakorlatilag mégsem változott az utóbbi húsz évben. Nem állapot, hogy olyan adópolitikánk van, amelynek eredményeképpen számos kisvállalkozás adót csal(ni kényszerül). Ez a magyar gazdasági kultúra vajon nem demoralizálja a családok életét, gondolkodását, lelkiállapotát? (Amerikában az átlagember úgy tekint az adócsalóra, mint egy gyerekgyilkosra.)
Magyarország kulturális állapotát jelzi az is, hogy például Kréta szigetén kiírják a helyiek, hogy „Vigyázz, magyarok vannak!” (amíg nem voltak, addig nem volt lopás), vagy a külföldiek fogászati kezelése gyakran duplaannyiba kerül a kezelés végére, mint amiben előre megállapodtak. Tabutémának számít az évi több mint ötvenezer abortusz is, ahol általában hivatkozási alap a szociális helyzet, ami ellentmondásban van azzal, hogy pont a fejlett országokban legális a művelet. (A hippokratészi esküről nem is beszélve…)
Nem beszéltem még a fiatalok mentálhigiéniai állapotáról, akiknél a zaklatott, felborult családi háttér miatt az érzelmek különválnak a testtől és gondolkodástól, amelynek például egyik következménye: több országban már híre van, hogy a magyar lányok, nők mennyire könnyen kaphatók. Az amerikai Pam Stenzel kutatásai bebizonyították, hogy ötvenszázalékos a válások aránya azon házasságokban, ahol a nőnek sok „laza” kapcsolata volt korábban. Ahol ilyen nem volt, ott öt százalék ez az arányszám.
Ez az állapot Magyarországon azért is alakult így, mert az embereknek nincs kulturális jövőképe, nem hisznek abban, hogy a jövő hozhat számukra valami jót, nem hisznek abban, hogy van értelme a munkának, a családnak, ezért a boldogságot és az örömöket a pillanatban próbálják maximalizálni. Nincs pozitív példa, alternatíva és motiváció arra, hogy tisztességesen is boldogok legyenek, vagy egyáltalán a boldogság fogalmát újraértelmezzék.
Magyarország leendő kormányának fel kell vállalnia a gazdaság újjáépítése mellett a kultúra és az általános erkölcs újjáépítésének feladatát is, annak érdekében, hogy helyreálljon a bizalom a társadalomban és a gazdaságban. Van példa és van módszer arra, hogy ezt hogyan lehet megtenni. Az emberi természet alapvetően a jóra hivatott, kreativitásra és építkezésre született. Az ország társadalma akarva-akaratlan egy nagy közösség, amelynek vezetője az állam, amely felé a bizalom az elmúlt évek alatt igencsak megfogyatkozott, holott ennek feladata, hogy távlatokat és perspektívát adjon az embereknek, és motivációval erősítse őket.
Az országot egy jó politikai irányvonal önmagában nem tudja felépíteni. Az országot és annak gazdaságát a benne lakó egészséges szemléletű emberek tudják felépíteni. Az egészség pedig nemcsak test, hanem lélek kérdése is. A kultúra legszebb és legkonkrétabban értelmezhető részének, a művészeteknek pedig meglátásom szerint éppen ezért kiemelt szerepet és prioritást kell adni, mert ennek feladata és hivatása leginkább, hogy megszólítsa az ország határain belül és kívül élő magyar embereket, hiszen ahogy Oscar Wilde fogalmazott: „Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet.”

A szerző zeneszerző