A Hunvald-ügy abszurd fordulatai

Jár-e fizetés annak a munkavállalónak, aki önhibájából vagy ezzel összefüggő okból nem tesz eleget munkavégzési kötelezettségének? A kérdés nem költői, hanem nagyon is elevenbe vágó. Kaphat, jár, nem jár, megilleti, nem illeti, miért, miért nem stb., mondják az illetékesek és kevésbé illetékesek. Az átlagpolgár, a hétköznapi halandó csak úgy kapkodja a fejét, ámul és bámul. És mondja, mi több, harsogja nyomdafestéket nem tűrő véleményét. Mi történik, mi történhet ebben az országban? Mi történik ebben a több sebből vérző demokráciában? Ebben a több millió, „fillérekkel” kisemmizett koldus országában? A tisztességesen élni, boldogulni akaró, kiszolgáltatott, megfélemlített tömegek társadalmában, a vadkapitalizmus, a zsiványok és még zsiványabbak uralgásának szánalmas valóságában.
A közel egy éve – súlyos bűncselekmények alapos gyanújával – előzetes letartóztatásban lévő fővárosi kerületi MSZP-s polgármesterről van szó. Hunvald György munkavégzési kötelezettségének nem tesz eleget, nem tud eleget tenni. Mint munkavállaló, feladatát nem látja el. Ennek ellenére polgármesteri fizetését és költségtérítését, a havi mintegy 750 ezer forintot változatlanul folyósítják részére.
Elvbarátai, a többséget adó baloldali képviselő-testület frakciója rendületlenül kiáll a mellett az ember mellett, aki a dolgok jelenlegi állása szerint súlyos bűncselekmények gyanújával börtönben ül előzetes letartóztatásban. Akiről erkölcsileg és kellő alappal feltételezhető, hogy jogilag is súlyosan megbukott. Nyomatékkal jegyzem meg, hogy a jogállamiság működésében ezeknek a „gallérfogóknak” is kellene annyira bízni, hogy az állam erre rendelt szervei – közöttük a bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervek – kellő felelősséggel, megalapozottsággal, törvényesen végzik munkájukat.
Arról az egyszerű igazságról van szó, hogy a munkabér a végzett munka ellenértéke. Következésképpen, aki (legyen az polgármester is) ezen jogviszonyból folyó kötelezettségének nem tesz eleget, az nem tarthat igényt az ezen alapuló ellenszolgáltatásra sem.
Szabályozási oldalról vizsgálva ezt a közvéleményt élénken foglalkoztató kérdést, a következőket tartom indokoltnak kiemelni:
1. Az alkotmányunk 70/b. paragrafus (3) bekezdése szerint mindenkinek joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája menynyiségének és minőségének.
2. Az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 33. paragrafusa alapján a polgármester tekintetében a képviselő-testület gyakorolja a munkáltatói jogokat, munkabérét a jogszabály keretei között e szerv határozza meg.
3. A munka törvénykönyve (Mt.) 103. paragrafusa rendelkezése szerint a munkavállaló (hozzáteszem, a polgármester sem kivétel ez alól) köteles az előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni, és munkaidejét munkában tölteni, illetőleg ez alatt munkavégzés céljából a munkáltató rendelkezésére állni. Munkáját úgy végezni, valamint általában olyan magatartást tanúsítani, hogy az más anyagi károsodását ne idézze elő, továbbá köteles munkáját személyesen végezni.
A munkavégzésnek munkabér az ellentételezése. Meghatározott esetekben távolléti díj illeti meg a munkavállalót/polgármestert. Az előzetes letartóztatás vagy az önhibájával összefüggő munkából való egyéb távollét nem ez a kategória!
4. A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló 1994. évi LXIV. tv. rendelkezése szerint a polgármesteri foglalkoztatási jogviszony választással létrejövő sajátos közszolgálati jogviszony. E törvény 13. paragrafusa rendelkezése szerint a polgármesterre a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. Tv./Ktv. egyes rendelkezéseit is alkalmazni kell.
Ezek közül néhány fontosabb:
Feladatát a köz érdekében, a jogszabályoknak, az irányító testület döntéseinek megfelelően, szakszerűen, pártatlanul és igazságosan köteles ellátni. A munkaidő heti negyven óra. A képviselő-testület a napi munkaidő beosztását eltérően is megállapíthatja. A munkaidő beosztását a munkáltatói jogkör gyakorlója az előbbiektől eltérően is megállapíthatja. Továbbá utalás történik itt arra is, hogy – egyebek között – az Mt. 107. paragrafusának rendelkezései is vonatkoznak a főfoglalkozású polgármesterként foglalkoztatási jogviszonyban állókra. E paragrafus határozza meg a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés eseteit. Amely g. pontja kimondja, hogy mentesül a munkavállaló (esetünkben a polgármester) a munkavégzés alól, ha elháríthatatlan ok miatt nem tud a munkahelyén megjelenni.
Az kétségtelen tény, hogy ez a szerencsétlen atyánkfia nem tud megjelenni a munkahelyén, mert rács mögött ül, hivatali feladatai végzését az előzetes letartóztatása akadályozza. Azonban ezen akadályozó tényezőben van egy nagyon fontos, el nem kerülhető ok, körülmény. Nevezetesen az, hogy a letartóztatását mint munkából való távollétét motiváló objektív tényt az ő szubjektív, felróható magatartása idézte elő, s mint ilyen, mulasztása nem menthető. Munkavégzési kötelezettségének nem tesz eleget, következésképpen ellenszolgáltatásra, munkabérre, költségtérítésre stb. nem tarthat igényt, arra nem jogosult.
A munkából való távolmaradás nyilvánvalóan lehet jogos vagy jogtalan. Jogos okból nem végez munkát, van távol a munkából, ha őt a munkaadó, a képviselő-testület vagy jogszabály mentesíti. Jogtalan az a távollét, amely a munkavállaló által előidézett okból, vagyis önhibából ered, azzal van összefüggésben. Ez utóbbi esetben a munkáltatótól munkabérre, egyéb járandóságra nem tarthat igényt. Vajon kell-e, lehet és szabad-e vitatni azt, hogy a bűncselekmény alapos gyanújával összefüggő előzetes letartóztatás mint a munkavállalót akadályozó önhibából eredő szubjektív ok legkevesebb, legtermészetesebb következménye az, hogy erre az időre a munkáltatótól ellenszolgáltatásra nem jogosult, az nem jár? Azt gondolom, hogy ez a dolgok természetes rendje, a társadalmi igazságosság alfája és ómegája. Ezt pedig nem vitatni, hanem komolyan venni, megtartani kell.
A fentiekből egyértelműen következik, hogy Hunvald György szocialista polgármestert sem illetmény, sem távolléti díj nem illeti meg. A költségátalányra való jogosultsága pedig egyenesen értelmezhetetlen, fogalmilag kizárt arra az időre, amíg a tárgyalt okból a munkából távol van, távol lenni „kényszerül”. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a „dolgozót” ilyen irányú rendelkezés hiányában a letartóztatás idejére a munkáltatójától – jelesül az önkormányzattól – semmilyen ellátás nem illeti meg.
Hozzáteszem, hogy ez gyakorlatilag mindazon esetekre érvényes, amelyekre a munkából való távollét idejére a jogszabály távolléti díj fizetését nem írja elő. Úgy vélem, hogy a képviselő-testületnek a munkabér és a kapcsolódó járandóságok folyósításával kapcsolatban semmiféle érdemi döntéshez nem volt joga. Részükről az lett volna a legkevesebb és a legtöbb, hogy amint szeretve tisztelt elöljárójuk letartóztatásáról tudomást szereztek, haladéktalanul felhívják a jegyző figyelmét, hogy a bérelszámolás alapjául szolgáló havi adatszolgáltatás útján (vagy akár soron kívül) gondoskodjon arról, hogy a munkabért folyósító szerv (az államkincstár illetékes szerve) tudomást szerezzen arról, hogy nevezett részére munkabér, illetmény, költségátalány stb. nem fizethető ki. Vagyis maga az ügy semmivel sem szükségeltet sem több, sem kevesebb intézkedést attól, mint ha hasonló ügyben például az önkormányzatnál egy kisegítő munkakörben foglalkoztatott dolgozó esetében intézkedtek volna. A jogi norma nem tesz beosztás szerinti különbséget a munkából való távollét jogos vagy jogellenes konzekvenciáit illetően. Lényeges azonban, hogy a jó példát, a követendő példát, a társadalmilag hasznos magatartást, a zsinórmértéket a magasabb beosztásúnak illene, kellene adnia! Azt gondolom, hogy ez magától értetődő evidencia, elemi erkölcsi norma is. De úgy tűnik, hogy Csák Máté földjén ezek a példabeli „istenek”, ezek a választók bizalmából hatalomba kerültek, mint annyiszor, most is úgy viselkednek, mint afféle elszabadult hajóágyú. Mint akiknek következmények nélkül mindent szabad.
Végezetül – ezek után – felmerül az emberben önkéntelenül is a kérdés: vajon láttunk e már olyan köznapi embert, aki önhibájából távol marad a munkából, munkát nem végez, és mégis munkabérben vagy hasonló ellátásban részesül? Láttunk-e már olyan munkaadót (az állami és az önkormányzati szférát kivéve), aki magunkfajta átlagpolgárnak munkavégzés hiányában munkabért s egyéb ilyen jellegű juttatást biztosított? Azt gondolom, hogy nem. Már ennek puszta felvetése is képtelenség. Hiszen ez csak és kizárólag a kiváltságosok egy részének lehet osztályrésze. Jelesül az MSZP-nek. Szép kis magyar abszurdisztánunk legnagyobb dicsőségére.

A szerző jogász, nyugdíjas köztisztviselő