Ez pedig nem a gazdasági válság függvénye, ez derült ki 2008-ban a párizsi Maison d’Art által rendezett konferencián a Pompidou- központban, amelyen a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége is részt vett. Európa felől nézve lehet, hogy még rosszabb a helyzet? Egyáltalán, mi volt a konferencia témája?
– A téma a kortárs művészet legkülönbözőbb problémáinak halmaza volt, mindenekelőtt a művészstátus, de mindazok a körülmények, feltételek, amelyek a művészi alkotó munka minőségét jobbítják, befolyásolják. 2009-ben kiadtak egy összefoglaló deklarációt, amely a konferencia lényegi, megvalósításra ajánlott elemeit tartalmazza, az úgynevezett Fehér Könyvet. Amelynek első eleme, hogy különbséget tesz a professzionális és az amatőr művészet között, s e differenciálást figyelembe véve szól a képzés, az alkotóművész helyzetének kérdéséről és a művészeti szervezetek státusáról.
– Ahol a Fehér Könyv megjelent, ott nem volt negyven év szocializmus, amelynek hatásai idehaza máig érezhetők. Lehet itt is alkalmazni a könyvben leírt módszereket?
– Lehet, hiszen ez egy olyan charta, amely ránk is érvényes, sőt kell hogy érvényesítsük, hiszen a biztosítási rendszerről, az adókedvezményekről, a kortárs műkereskedelem szempontjából igen fontos körülményekről szól. Ezek az elvek, irányok nálunk különösen aktuálisak. Szól a charta a beruházási öszszegek százalékos meghatározásáról, amelyek kifejezetten a kortárs művek alkalmazását, megjelenését segítik. Továbbá foglalkozik a művészeti szervezetek minőség- és teljesítményalapon való támogatásával, amely a financiális támogatásnak fokmérője. Nagyon helyesen nem úgy működik, mint nálunk, amelyet sajnos egy bizonyos automatizmus vezérel. A szövetségünk bizton állítom, megfelel ezeknek a kritériumoknak, mégis kiszámíthatatlan a létünk, hiszen folyamatosan a működésünk is veszélybe kerül. Húsz éve hiányzik egy átgondolt, stratégiai alapú művész-, illetve művészetiszervezet-támogatási rendszer kidolgozása.
– Miért fontos egy ilyen rendszer kidolgozása?
– Mert a vizualitás területén olyan értékteremtő munkát végez a kortárs magyar művészet, amelyről a társadalom nem mondhat le, amelyek támogatásra érdemesek. Most talán kicsit személyes leszek, de úgy érzem, hogy amikor nyáron a szobrásztársasággal és Szentendre városával együtt megrendeztük a szentendrei MűvészetMalomban a szobrászbiennálét, akkor olyan teljesítményt nyújtott, nyújtottunk, amely nemcsak nagy szakmai, de óriási közönségsikert is aratott. Mégis: a közterületekről, középületekről hiányoznak a jó szobrok, amelyeknek nagy szerepük lehetne a vizuális nevelésben. A szobrászbiennále zárókonferenciáján szembesültünk például azzal, hogy Budapest úgynevezett „új főutcájában” egyetlenegy kortárs szobrot nem terveztek be! Ha arra gondolunk, mit hagyunk az utódokra, különösen fontos ezzel, ezekkel a kérdésekkel foglalkozni.
– Az „utódok” között vannak azok a 10–20 évesek is, akiktől olyan messzire esik a kortárs művészet, mint Makó Jeruzsálemtől. Velük mi lesz?
– Másfelé terelődik az érdeklődésük, az internetkultúra nem minden és nem mindig a jó irányba vezeti őket. Az a „reform”, amelyet Magyar Bálint elindított, a legroszszabb irányba viszi az oktatást, műveletlen embereket „nevel”, az általános műveltség, a művészetek ismeretének teljes elhanyagolásával.
– Hol, hogyan kellene elindítani a változásokat, hogy egy széles körű, jó irányba tartó folyamat generálódjon?
– Gyors, radikális lépésekre lenne szükség az oktatásban, de a kultúrában, ennek financiális támogatásában is, különben a legjobb kezdeményezések is kudarcba fulladhatnak. 2010-ben szeretnénk egy úgynevezett utcatárlatot rendezni A Tárgyak művészete – az iparművészet hónapja címmel az Andrássy út egészén. Nagy sikernek élem meg, hogy a külföldi cégek ebben partnerek és örömmel fogadták az ötletet. Szeretnénk, ha erre az egy hónapra birtokba vehetnénk a kortárs üveg- és porcelánművészet bemutatására az Ernst Múzeumot is. Sajnos erre az esélyünk nem sok, ahogyan a Műcsarnokban való bemutatkozásra sem, pedig a művészeknek joguk és kötelességük legalább négyévente megmutatni, hogy milyen tendenciák, irányok mutatkoznak a kortárs magyar képzőművészetben.
– Hogyan lehet összeegyeztetni azzal a munkával, amelyet a fenti feladatok megvalósítása jelent, az egyéni alkotóművész törekvéseit, ambícióit?
– Elég nehezen, de azért megoldható. Nagyon örülök, hogy most meginvitáltak Lodzba, a grand’art textilművészet fővárosába, s van egy előzetes párizsi meghívásom is. De egyelőre a szövetség ügye a legfontosabb számomra. Ez a második elnökségi ciklusom, úgy érzem, amit az első alatt megvalósítottunk, talán az sem volt kevés, és amit akkor előkészítettünk, azt most realizálhatjuk.
origo.hu
Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán
