A Ti Gyurcsányotok

Ez az előnytelenül nyakigláb, ijesztő figura azért lehetett Lengyel László, Gréczy Zsolt, Dessewffy Tibor vagy Debreczeni József csodált kedvence, mert részben megbabonázta őket a zéró erkölcsi érzékkel rendelkező személyisége, részben pedig az Orbán Viktor iránt érzett nyers gyűlöletükben Gyurcsányban jó katalizátorra leltek

Vártam, hogy valaki szóvá teszi Gyurcsány Ferenc pártja születésnapján elmondott beszédének koreográfiáját. A média azonban hallgat. Annyiban egyetértettek, hogy Gyurcsány Ferenc ott folytatta, ahol áprilisban abbahagyta. Ez pedig azt jelentené, hogy Gyurcsány semmit sem változott. Hol vannak már a számítógépes beszédelemzők, a szociálpszichológusok, akik annyi szépet és jót irkáltak össze a legtehetségesebb és legdinamikusabb államférfiról, akinek nincs párja széles e hazában? Hol az elemzők, akik azonkívül, hogy elmondják, Orbán és Gyurcsány mindketten Ikrek jegyűek, de mennyivel különb a zseninek született Gyurcsány.
Az a beszéd, azt jó lenne feledni. Különösen, hogy előző este elborzasztott Az utolsó skót királyban Forest Whitaker Idi Amin Dada-alakítása. Amint az ünnepelt és szuggesztív ugandai elnök, aki előbb iskolákat, kórházakat, munkahelyeket ígér a népnek, majd lassan becsavarodva, mindenkiben ellenséget látó, gyilkos diktátorként végzi. Abban a beszédben minden benne volt, ami ellen Gyurcsány és kormánya oly látványosan küzdött, és oly igyekezettel próbálták a másik politikai tábor nyakába varrni. Ezt a beszédet az elejétől a végéig átjárta a gyűlölet, ami Gyurcsányból olyan elementáris erővel tört ki, mint a Vezúv. Az igyekezet teljesen kifordította magából, a szavakat alig tudta megformálni, miközben a szeme vészjóslóan forgott üregében. Demokraták, ébresztő! – károgta bele a már amúgy is rossz levegőjű terembe. A volt miniszterelnök eddig sem fukarkodott a jelzők halmozásával, de itt, amit a jobboldalnak, közelebbről Molnár Oszkárnak címzett, az kimerítette a szavak által elkövetett statáriális kivégzést: kínos, gyalázatos, embertelen, elfogadhatatlan, ocsmány, ez szégyen. Ordította, süvöltötte, vádaskodta a szónok.
Itt álljunk meg egy percre! A magyar politikai életben először Gyurcsány Ferenc vezette be az intézményesített hazugságot. Mit hazugságot, a hazugság futószalagját, amire ugyanúgy ráfut az őszödi beszéd, mint Veres Jánossal a valós gazdasági helyzet elhazudása. Vagy a Gyurcsány–Orbán-vita, ahol szemrebbenés nélkül letagadta a készülődő dobozdíjat, Orbánt vádolva meg az összevissza beszéddel. Mit tesz Isten, most Veres feleségéről is kiderül, hogy erről a „gyalázatos, ocsmány, embertelenül szégyenletes kínosságról” már két évvel ezelőtt szintén beszélt. Mintha Molnárral összedolgoztak volna. Veresné szánalmas védekezése nem egyszerű hazudozás, hanem a gyurcsányi módszertanba beleillő, félrekent beszéd. Hogy ez szűk körben elhangzott vélemény? A Molnáré nem? Íme, a történelmi pillanat, hogy két ellenkező parton álló politikus véleményét komolyan vegyék egy kényes kérdésben, és közösen tárják fel az igazságot. De nem. Gyurcsány Ferencnek a jobboldalról vizionált beteges ellenségképe állandó pergőtüzet vezényel balról.
Kormánypárt és ellenzék soha nem volt jóban egymással az elmúlt húsz évben, de ami a nem csillapodó idegháborús helyzetet okozza, az Gyurcsány paranoiás gyűlölete a jobboldal iránt. Gyurcsány nem legyőzni akarja politikai ellenfelét, ellenségét, hanem megsemmisíteni, földbe taposni, és ennek többször is hangot adott. Emlékszünk? A jobboldal teljes megsemmisítése társadalomfilozófiájának végső célja. Miért csodálkozunk, hogy a kevésbé beavatottak, a társadalom egyszerű tagjai nyugodt lélekkel mártják egymásba a kést? Miközben ideológiai vezérük üvöltve és fröcsögve próbálja elhitetni, hogy ez a másik oldal műve. Nem nevesítem azt a hírhedt szónokot, aki mindig alsó hangon kezdte, majd később következtek artikulálatlan üvöltései. Elkötelezett hívei egy dinamikus, felettébb okos és karizmatikus vezetőnek írják le, de hódoló szavaik mögött ott a riasztó valóság. Gyurcsány, aki táncol, hadonászik, ugrabugrál, aki blogjában jelent be országos eseményeket, a Bárdos házaspárral ebédelget villájuk teraszán. Van abban valami mélyen gusztustalan, hogy valaki beköltözik egy olyan házba, amit hajdan zsidó tulajdonosától konfiskáltak el, s a benne lakó Gyurcsány Ferenc éjjel-nappal az antiszemitizmussal vádolja az ország egyik felét, miközben a zsinagógában olyan botrányos beszédet mondott, ami elemzések szerint otromba melléfogások gyűjteménye.
Többször vallja magát nyitott elméjű embernek, persze saját olvasatában: ha a zsidókat bántják, zsidó vagyok, ha a cigányokat, akkor cigány vagyok, hangoztatta. A harmadik: ha a magyarokat bántják, akkor…, ez kimaradt a kánonból. A homoszexuálisok, az igen, az kellemes társaság, az idén is kiment vonulásukra a nejével, hogy bezsebelje a hátba veregetéseket, közben, hogy zavarba ejtse a közönséget, folyvást a feleségét ölelgette és csókolgatta. Ezt a meglehetős zavarba ejtő megnyilvánulást még egyetlen miniszterelnök sem gyakorolta. Több mint talány, miért hurcolja magával Dobrev nagyságos asszonyt, és miért pont olyankor jön rá a szerelem heves kimutatása, az ölelések, csókok, a viharos együvé tartozásuk manifesztálása, amikor ezt tömegek láthatják. Vajon milyen kellék neki a neje, mert azt nem hisszük, hogy az Apró-villában nem lehet elvonulni egy tágas szobába. Gyurcsány Ferencnek soha, sehol nem kellett komolyan félnie, semmiféle nyilvános helyen. Hogy kiabáltak az emberek? Mit lehetett volna az őszödi beszéd lórúgása után tenni? Hiszen a miniszterelnök drámaian bevallotta, hogy csalással nyert választást. Mindezt nem a Forum Romanumon, hanem suttyomban, Balatonőszödön, párttársai körében, bizalmasan.
Ha Gyurcsány akkor lemond, talán nem jutunk idáig. De nem. Ez a ravasz, veszedelmes, rafkós, a hatalmáért országunkat tönkretevő férfiú igazolásképpen kitermelt magának egy ellenségképet, minek neve Magyarország: a csürhe, a csőcselék, az antiszemita és cigányellenes jobboldali tömeg. Ezt addig mondogatta és sulykoltatta bértollnokaival, hogy felbőszítette a jó szándékú embereket is. Ez a beteges szorongás szülte a kordonokat és azt az elmebajos helyzetet, hogy Magyarország Gyurcsány óta nem tud ünnepelni. Kordonok mögül kellett végignézni, hogy a Néró-tanítvány hirtelen színészi bravúrral térdre veti magát a rozsdálló ’56-os emlékmű, a vaskefe előtt. Felesége, akinek a nagyapja az ’56-os vérengzések egyik pozicionáltja volt, némán asszisztálja végig ezt a röhejes rögtönzést. A mélyen „meghatódott” Gyurcsány Ferenc, akinek tudtával az ötvenedik évfordulón a tömegbe parancsolták a lovas rendőröket, és amikor kardlapoztak, gumibotoztak, kilőtték az emberek szemét, a brutális rendőrök ütöttek-vertek, az kifejezetten tetszett neki. Lelkesen köszönte meg hősi tettüket. És elmondta szokásos hazugságát, nagyon örül, hogy a rendzavaró csőcselék és a jobbos csürhe megkapta a magáét a csendes, békés többség védelmében. Hányszor elhangzott piaci ajánlata: lehet választani: őt, a béke barátját, vagy az ellenzéket, az autót gyújtogató, törni-zúzni vágyó, neofasiszta szélsőjobbot.
Ez a hólyagos tenyerű, lotyaszájú, előnytelenül nyakigláb, ijesztő figura azért lehetett Lengyel László, Gréczy Zsolt, Dessewffy Tibor vagy Debreczeni József csodált kedvence, mert részben megbabonázta őket a zéró erkölcsi érzékkel rendelkező személyisége, részben pedig az Orbán Viktor iránt érzett nyers gyűlöletükben Gyurcsányban jó katalizátorra leltek.
Képzeljük el, hogy addig mesterkedünk, amíg sikerül irigyelt, félt és rettegve bámult ellenségünk mellett szerezni egy ingatlant, majd esténként vázát a falhoz nyomkodva hallgatózni. Hát ilyen lehet Kötcsén házat venni. Ahol eddig Orbán Viktor és a jobboldali holdudvar minden nyáron tartott egy kellemes összejövetelt. Ezt irigyelte el Gyurcsány Ferenc. A súlyos Orbán-fóbia nem múlik, legfeljebb kordában tartható. Ideig-óráig.