A vadászat erdőzúgás és puskalövés

Bírálóinak legtöbbször hangoztatott érvük, hogy a vadnak nincs puskája. Ez az egyenlőtlen helyzet valóban megkerülhetetlen erkölcsi kérdéseket vet fel. Ám azt is be kell látni, hogy az erkölcs épp akkor gyökeredzett, amikor az ősember szervezetten vadászni kezdett. A magyarországi vadászat kerül terítékre a rendre izgalmas témákkal előrukkoló Rubicon legutóbbi dupla számában. A történelmi magazin rávilágít arra, hogy egyszerre rendszerfüggetlen és koronként nagyon is különböző, rendszerfüggő szenvedélyről van szó. Kiváltságról.
Kubassek János vadászutazóink portréját rajzolja meg. Gróf Teleki Sámuelét, akiről Kenyában vulkánt neveztek el, és akinek néprajzi tárgyakban, egzotikus trófeákban bővelkedő gyűjteményét megsemmisítették a „felszabadító” szovjet katonák, expedíciójának fényképfelvételeit a kastély istállójában trágyába taposva. A szegény sorból származó Kittenberger Kálmánét, aki egy oroszlánnal való közelharca után amputált, spirituszba tett ujjpercét bádogdobozban küldte haza a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának – bizonyítandó, hogy szorgalmasan dolgozik. Széchenyi Zsigmonddal sem bánt kesztyűs kézzel a történelem: a gróf, aki „elafrikázta, elalaszkázta” vagyonát, s aki millióknak mesélt vadászkalandjairól, 1945 után a poklot járta meg: az Andrássy út 60.-ban és a Sopronkőhidán töltött időszakról inkább hallgatott. Ötvenhat után pedig arra a kérdésre, hogy miért nem disszidált, csak annyit mondott: „Zsiga gondolkodott azon, hogy elmenjen, de a Széchenyi nem engedte.” Ugye, még mindig az erkölcsről, a tartásról beszélünk?
Jankovics Marcell csodaszarvasmondákból gyűjtött csokrot; Hadas Miklós a vadászatról mint férfivirtusról elmélkedik, az élelemszerzéstől a harcon át a „sportszerűbb” falkavadászatig eljutva; Walleshausen Gyula a gödöllői birtok történetét mutatja be; az udvari és az elvtársi vadászatokról szóló írások bizonyára sokaknak felkeltik az érdeklődését: vajon hogy vadászott Ferenc József, Horthy Miklós és Kádár János?
Az is megtalálja számítását a Rubiconban, aki arra kíváncsi, mit jelent a klopfolás, a zergetoll vagy a barkácsolás szakkifejezés, de az is, aki mondjuk a céltudatos vadgazdálkodásról, a „divatos” fenntartható fejlődésről tudna meg többet. Mindenesetre korunkban is nagyobb figyelmet érdemelne a téma, hiszen országimázsunk része lehetne: kevesen tudják, hogy 1871-ben hazánk rendezte Európában az első vadászati kiállítást, ahogy száz esztendővel később az első világkiállítást is, s ami a trófeákat illeti: dámlapátos és vadkan-világranglistavezetők vagyunk!
Erkölcs nélkül nincs harmónia, állítja Békés Sándor tanulmánya címében, majd ismerteti a vadászetika alapelveit: a természetért érzett felelősség, hozzáértés és szaktudás, az állatok méltóságának tisztelete, esélyadás, önmérséklet, együttműködés, biztonságra törekvés és hagyományőrzés kell hogy irányítsa az embert, aki puskát ragad. Hogy elhihessük Széchenyi grófnak: „A vadászat nem más, mint puskalövés és erdőzúgás, de több erdőzúgás, mint puskalövés.”
(Rubicon, 2009/7–8. Ára: 895 forint.)