A zene lehetőség a világ megérintésére

Nem asztala a politika, a Nobel-békedíj nem érdekli, de úgy véli, a világ kormányai nagyon rossz munkát végeznek, a globális helyzet pedig egyre rosszabb. Az évekig Miles Davis zenésztársaként is dolgozó Chick Corea igazán csak a zene világában érzi otthon magát, legszívesebben csak erről beszélne. A november 7-én, két egykori legendás zenésztársával Budapesten koncertet adó, eddig 15 Grammy-díjjal jutalmazott 68 éves dzsesszfenomén lapunknak azt is elárulta, mivel a zongora a legerősebb „fegyvere”, Bartók művészete egész életében meghatározó szerepet játszott.

Nem az első alkalom, hogy Magyarországra érkezik. Úgy tűnik, kedveli a magyar közönséget.
– Igen, örömmel érkezem Magyarországra, amely nemcsak a zene szeretetéről és nagy múltú zenetörténetéről, hanem sok fiatal, jól képzett zeneszerzőjéről is ismert. Így, azt hiszem, részemről a megtiszteltetés, hogy a magyar közönségnek játszhatok.
– Az önt jól ismerők tudják, amerikai létére mély kötődései vannak a spanyol zenéhez. Mindezek fényében elgondolkozott már azon, a világ mely pontján szeret igazán koncertezni? Európában? Ázsiában? Netán Amerikában?
– Noha a világ körüli turnék igen fárasztók, bevallom, szívesen lépek fel mindenütt, mert ezzel lehetőségem adódik megérinteni a világot, amely annyi nyelvet, szokást, zenei motívumot rejt magában. A koncerteken kapcsolatba kerülök az emberekkel, s azt hiszem, ezt élvezem a legjobban.
– A zongora mellett a doboknak is nagymestere. Ezért kérdezném, mit gondol, mire kell leginkább hangsúlyt fektetni a gyerekek zeneoktatásában. A ritmusra, mint teszik azt a Carl Orff-féle zeneiskolákban, vagy az adott nemzet sajátos dallamvilágára, mint a Kodály-módszerben?
– Gyerekeket tanítani nagyon összetett feladat. Különösen azért, mert igen törékenyek, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne kialakult zenei ízlésük. Mindezek ellenére, úgy hiszem, a legjobb módja, hogy a gyerekeknek minél több zenei irányzatot, stílust, hangszert mutatunk, ha elvisszük őket koncertekre. Így maguk is rájönnek, mit keresnek, magabiztossá válnak, s nem lehet őket csapdába csalni.
– Az ön zenéjét az egész világon szeretik, de személyes megítélését kicsit beárnyékolja, hogy lemezei már nemcsak a kitűnő zenéről szólnak, hanem a szcientológiáról is, amelynek szervezetét több országban betiltották. Ilyen például a The Ultimate Adventure című lemezének bemutatójáról készült barcelonai koncertje, ahol a kompozíciók azonos címeket viselnek, mint – a szcientológia atyjának tartott – L. Ron Hubbard egyik könyvének fejezetcímei. Nem zavarja ez önt?
– Ne haragudjon, de honnan veszi ezt? Hol olvasott ilyet?
– Például a Wikipédián. Az albumnak a Hubbard általi inspirációja magán a lemezen is olvasható, illetve megtalálható az All About Jazz (Mindent a dzsesszről) elnevezésű szakhonlapon is. (Chick Corea The Ultimate Adventure című albuma 2007-ben két Grammy-díjat – a legjobb dzsesszalbum és a legjobb hangszerelés – is besöpört – a szerk.)
– A The Ultimate Adventure és a To The Stars albumok valóban Hubbard hasonló című novellái és az azokban szereplő karakterek alapján készültek, ám le kell szögeznem, ezek a tudományos-fantasztikus irodalomhoz sorolható alkotások, tehát a képzeletből merítenek, és semmi közük sincs a szcientológiához. Olvasott egyébként valaha Hubbard által írt sci-fit?
– Nem.
– Szerintem nagyon érdekesek. Emellett ajánlom önnek, hogy mielőtt egy másik ember vallási meggyőződésével kapcsolatos vádaskodásainak hangot ad, előbb olvasson utána a dolgoknak, és valós információk után tegye fel kérdéseit.
– Nem vádaskodtam, de megfogadom. Ha még megkérdezhetném…
– Hogyne…
– Közéleti kérdésekben sehol sem találtam nyilatkozatot öntől. Mégis érdekel, ön szerint mi lesz a legnagyobb kihívás az emberiség számára ebben az évszázadban. S ha már itt tartunk, hogyan kommentálná Barack Obama amerikai elnök nemrég kapott Nobel-békedíját?
– Nem követtem figyelemmel a Nobel-békedíj odaítélésének folyamatát, s bevallom, nem is igazán érdekel. A világpolitika nem az én asztalom. Mindenesetre úgy gondolom, a világ kormányai nagyon rossz munkát végeznek. És hogy mi igazolja mindezt? Talán az, hogy a globális helyzetünk nem igazán rózsás. De nem vagyok politikus, így nem tudok megoldásokat sem mondani önnek. Azt hiszem azonban, hogy az emberi jogok betartása, az emberi méltóság tisztelete elengedhetetlen. Ez már az 1948-as, Eleanor Roosevelt által is jegyzett, Emberi jogok egyetemes nyilatkozatában is szerepelt… De még egyszer mondom, zenész vagyok. Nem beszélhetnénk inkább a zenéről?
– De igen. Ötvenegy Grammy-jelölés után, ha varázsütésre öszszeállíthatna egy együttest – még élő és már eltávozott művészekből –, kiket választana, és milyen zenei stílusban játszana szívesen?
– Nehéz lenne erre válaszolnom, még ha ez a választás lehetséges volna is. Jelenleg azokra koncentrálok, akik velem vannak. Gondolok itt Stanley Clarke-ra és Lenny White-ra, arra a trióra, akikkel együtt Budapesten játszani fogunk. Tudja, mi korábban sokszor zenéltünk már együtt, kapcsolatunkat pedig nemrég felújítottuk.
– Ha már a basszusgitáros Stanley Clarke-ot és a dobos Lenny White-ot említette, kíváncsi lennék, ez az új egymásra találás nosztalgikus lesz-e, vagy teljesen újat hallhat a magyarországi közönség…
– Úgy gondolom, nem az én tisztem, hogy ezt eldöntsem. A közönség nyilván megteszi majd helyettem. S hogy mégis mennyiben jelent mindez nosztalgiát? A régi zenésztársak esetében feltétlenül. Jó lesz a régi közös darabokat elővenni, és természetesen új dolgok is előkerülnek, de be kell valljam, minden közös koncertünkön csavarunk egy kicsit a dolgokon.
– Ha éppen nem zenél, hanem csak kikapcsolódik, milyen típusú zenét szeret hallgatni? Másképp fogalmazva, van olyan zene, amit kifejezetten utál?
– Azt hiszem, nagyon nehéz zenét utálni. Nem is tudom, volt-e olyan, hogy valamilyen zenét utáltam volna. Talán akkor nem hallgatok semmit, ha szeretnék elvonulni, vagy ha repülőn utazom, netán étterembe megyek. A zene ugyanis minden ember számára segít, hogy kifejezze önmagát. Felfrissít. Rengeteg stílust hallgatok. Most, hogy utazunk, azokat is, amelyeket közösen vettünk fel a Budapesten is fellépő triónkkal. De legutóbb például a híres francia zeneszerző, Henri Dutilleux alkotásait hallgattam.
– Van-e olyan magyar zenei stílus, amit kifejezetten kedvel?
– Mivel sokat utazom, nincs sok időm egy-egy országban elidőzni, így nem is látok nagyon a dolgok mélyére. Budapesti látogatásaimból azonban megmaradt a helyi cigányzenekarok játéka. Különös és szokatlan volt számomra ez a dallamvilág. Kellemesen játszanak, így igen megindító, érzelmekkel zsúfolt élményt nyújtanak. Persze a világszerte ismert Bartók és Kodály zenéje is meghatározó számomra. Nem beszélve a kiváló fiatal magyar dzsesszzenészekről.