„A természet embereként megértettem, hogy nem az ember a világ: a földi rendben létező biológiai láncolatban csak egyetlen szem,
és nem ez az egy láncszem irányítja a létet. Az ember azt gondolja, hogy mindent a pénz határoz meg, de még egyetlen pénzbirtokló sem ivott és evett még bankót.”
Kaló Imre Eger vidéki borász szavai szinte belesimulnak a természetbe, egyébként teljes a csönd. A reggeli pára már épp csak a fák csúcsát nyaldossa, a távolban a Bükk lankái vörösre, sárgára színezik az őszi tájat. Térdünkig érő, turán fajtájú szőlőtőkék között sétálunk. Két hektár. Ezt a szomolyai ültetvényt akarja az állam kivágatni Kaló Imrével.
– Nyugodtan meg lehet kóstolni – ajánlja az ibolyakék szemeket a gazda –, azért hagytuk a tőkén, hogy aszúsodjon. Eddig szárazság volt, ami nem kedvezett a botrytisnek, de az esőtől van esély a töppedésre, ebből csodálatos, gyógyhatású bor születik – mutatja ujjai között azokat a szemeket, amelyek már mazsola nagyságúra zsugorodtak.
– Mennyi idő, míg beérik?
– Három hét. 2002-ben a nagy nyári esők következtében már augusztusban meglepte a fürtöket a botrytis, de az idén is óriási évjárat várható – mondja mosolygós szemmel. – Nincs az senki orrára írva, meddig él, de hogy én 1989 óta nem voltam táppénzen, az tény. A meghűlést megelőzendő még a gyermekeimnek is napi fél deci bort adok. Ez kultúra, nem alkohol – vált az arca komolyra.
Együtt ízleljük sorra a fürtöket, az érett és töppedt szemek íze egyformán mesés – nem értjük, kinek állhat útjában ez a csoda.
– A magyar szőlőkultúra pusztul, mindenütt kivágatják az ültetvényeket, harminc forintba kerül egy kilogramm szőlő, öt kiló ér egy gombóc fagylaltot, holott hihetetlen minőség születik a magyar borvidékeken – a földön a magyar az egyedülálló borok közé tartozik. Az igaz hazai kézműves bor sírját ássák, amibe bűnözők akarják beletaszítani.
– Kik azok?
– Nyilván, akik életükben nem műveltek szőlőtőkét, nem készítettek egy liter bort sem – szögezi le keserűen.
Erre a sorsa jutna ez az ültetvény is.
Tovább lépdelünk a barna göröngyökön.
– Azok is az én szőlőim – mutat a hátunk mögé, ahol zöld veltelini, merlot, cabernet sauvignon, olaszrizling, kékfrankos terem. – Miért nem hagyják, hogy így nézzen ki az országunk? Pedig amit helyben létrehozunk, az a legolcsóbb, hisz nem kerül energiába, pénzbe az ideutaztatása – nyomatékosít.
Úgy tűnik, hiába.
„Én csak azt kérem az emberektől, ne csapjanak be, mert én biztosan nem fogok senkit becsapni. A bűnnel sajnos mára lojálissá vált a társadalom, nem értik, hogy hazugsággal
a földön nem lehet létezni, büntetlenül becsapni.”
– Hogyan kezdődött a kálváriája? – érdeklődöm.
– Mertem telepíteni két hektár turán fajtájú szőlőt. Magam jöttem rá a kétezres évek elején, hogy ez a fajta aszúsodással reagál a botrytis gombára, és szinte gyógyító hatású, természetes édes vörösbort ad. Amikor az EU-ba beléptünk, hoztak egy rendeletet, hogy 93 ezer hektár szőlő maradhat Magyarországon, s csak az telepíthet, aki rendelkezik ezzel a joggal. Viszont annak van joga, aki ugyanannyit kivág, mint amennyit telepít, nehogy több szőlő legyen az országban. De hát az EU-ban azt nem húzták meg, hogy kevesebb tőke se legyen? Pusztítani lehet, teremteni nem?
Kicsit elgondolkodik, majd folytatja.
– Ez az ültetvény most 12-14 millió forintot ér. Én be akartam tartani a szabályt, csak mire megvettem azokat az elöregedett ültetvényeket, amelyeket kivágásra szánhattam, addigra kicsúsztam a határidőből. Az oltvány elkészült, és én eltelepítettem. Hangsúlyozom: nem élek támogatással, a saját földemen és pénzemen, a saját tudásom alapján egy magyar nemesítésű fajtából ültetettem 11 ezer tövet.
A hegybírótól később megtudtam: van lehetőség utólagos engedélyeztetésre is, be is adtam a papírokat, és erre kaptam meg a kivágási határozatot. Azóta megszereztem a telepítési jogot, beadtam azt is a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalba, feltüntetve, mit fogok kivágni, egy részét már ki is vágtam, vásároltam három hektár telepítési jogot is az Alföldről, mindent megtettem, hogy legalizáljam a telepítést, fölöslegesen.
A 71/2008. évi FVM-rendelet 9. paragrafusa úgy rendelkezik, hogy az 1998. január 1. után és 2008. január 26-a közötti időszakban engedély nélküli telepített szőlőültetvényekre 2008. június 24-ig utólagos engedély kérhető. Márpedig Kaló Imre 2007-ben ültette az új tőkéket, és a határidő lejárta előtt kért rá utólagos engedélyt. Az MVH ennek ellenére első és másodfokon is kivágásra ítélte az ültetvényt. Utóbb csak annyi módosítást tett, hogy ez év májusára halasztotta a teljesítés dátumát.
Kaló Imre azonban nem vágta ki szőlejét. Inkább perel, mert mint mondja, 17 ezer hektár tartalék kerettel rendelkezik az EU arra az esetre, ha fajtakülönlegesség vagy a földrész javát szolgáló ültetvényre megadja a fennmaradási jogot. Így harcol tovább az igazáért.
„A bort a legintelligensebb kultúrnövénynek tartom, amely nem érti csak a tiszta ember szavát. Azért van annyi hamis bor, mert az ember a bűn útján próbál másokat becsapni a bűn által létrehozott borral, ami ihatatlan és mérgez.”
– Az én szőlőim mind így néznek ki: csak kézzel kapáljuk, és meg lehet nézni, mennyi fürt lóg egy tőkén – mutat körbe Kaló Imre egy másik dűlőben, ahol az aszszonyok, férfiak épp a shirazt szüretelik. Hirtelen komorrá válik tekintete. – Magyarországon hajdan Európa második legnagyobb szőlőkultúrája virágzott hétszázezer hektáron, de még az unióba is százezer hektár szőlővel léptünk be, mára negyvenezerre fogyott a terület nagysága, a magyar szőlőkultúra kivégzése folyik. Döbbenetes a magyarság és a szőlőkultúra eltűnése közötti párhuzam is.
A felháborító ültetvénykivágatások ellen az idén januárban Tőkés László európai parlamenti képviselő is felemelte a szavát, úgy látszik, eredménytelenül.
– Azért soha senki nem fog felelni, hogy Európa egyik legértékesebb termőföldjén, egy rendkívül komoly tudással bíró nép nem végezheti a munkáját? Hozzám nem azért látogatott el a Travel Channel, mert elhívtam, nem azért hirdetik a kézműves borászatokkal az országot ugyanezen a csatornán, mert itt csupa értéktelen dologgal találkoztak, hanem mert a riporterek a földön egyedülálló borokra bukkantak. Azt mondták, itt érezték azt egyedül, hogy visszakanyarodtunk az ősi borkészítés irányába. Ezek lehetnénk. Hihetetlen ára van a földön a legjobb boroknak, olyanoknak, amilyeneket mi, kézműves magyar borászok is képesek vagyunk létrehozni – érvel szenvedélyesen Kaló Imre.
Ugyanakkor a nála járt ausztrál nagykövet elmondta: ötszázezer hektár szőlő és 17 ezer borászat található hazájában, ott, ahol a kevés csapadék miatt állandóan öntözni kell a földeket. – Ott kellene megnézni, mennyi glicerin van a borokban. De Kanadában is háromszor annyi szőlő található, mint Magyarországon; nem furcsa, hogy idehordják Chiléből, Új-Zélandról és Dél-Afrikából a sokszor ihatatlan szemetet? Miért büntetnek bennünket ezer adminisztrációval azért, mert ezt a munkát végezzük? És miért nem tűnik fel az embereknek, hogy jószerivel nincs már magyar bor, és külföldön a legalsó polcon találhatók a rossz minőségű, számomra ismeretlen nevű „magyar” borok – ömlik a panasz a borászból.
Nagyon kevesen vannak már az országban, akik 60–120 éves szőlőtermesztési ciklikusságot vállalva, a legtermészetesebb érési potenciállal, ahogy a természet megérleli a szőlőt, fél liter bort készítenek egy tőkéről, és a legjobb bort, a legéltetőbb folyékony táplálékot célozzák meg. – Az igaz jó bor mélységi kultúra – szögezi le a szomolyai gazda.
– Itt akkor is elkészülne a bor, ha nem lenne villany, mi nem préselünk, kézzel készítünk mindent, sok bort a héján, kádban erjesztünk, vagyis lényegében nincs emberi beavatkozás – mondja, miközben a pincéjébe invitál.
Borai igazolják minden szavát: mesés illatok, ízek, színek világába csöppenünk; akad bor, amely százhúsz napig ázott saját héján. Pincéjében a Magyarországon termelt fajok szinte mindegyikét megkóstoljuk. – Engem az éltet, hogy boraimon keresztül a föld zamata kerül a barátaim gyomrába, és nem méreg – neveti el magát a kellemesen hűs, kissé penészes borillatban.
origo.hu
Eltűnt egy kislány, mindenhol őt keresik
