Börtönsztori

Szamosújvár nem faluból nőtt ki, megtervezték és felépítették, rögtön városnak. Nagy piac van Szamosújváron, a Salamon-templom mellett, hegyekben áll a padlizsán, kilója egy lej (nagyjából hetven forint), a különféle paprikák, egy széki asszony dióbelet árul, cigánylányok homoktövist, többfajta sajt kapható, mint egy bevásárlóközpontban, egy irgalmatlan tartályból halat mérnek. Egy kicsit olyan, mintha még… „Vásárba és őrölni Szamosújvárra járnak” – jegyezték fel az 1721-es széki összeírásokban. Kós Károly írja A Mezőség néprajza című kétkötetes alapvetésben (Káprázatos munka, a tájegység szerelmeseinek bibliája, jelentősége csak az Orbán Balázséhoz mérhető.), hogy a szikiek „Szamosújvárra főleg gabonát (mert itt jó áron vették a búzát, a havasiak pedig a málét), továbbá majorságot, burgonyát vittek, a heti vásárokon meg zöldséget és gyümölcsöt (alma, körte, besztercei szilva, cseresznye, meggy) eladni, s ugyanakkor marhát, juhot és disznót venni mentek, az itteni kirakóvásáron vették a férfiak a régi nagy karimájú és a pörge szőrkalapot, az egyedüli ruhaneműt, amit a saját községükben nem állítottak elő.” Hát így megy ez, ha valahonnan föntről nem köpnek bele a csorbába.
A piactól nem messze, a főtéren található a barokk stílusú örmény katolikus székesegyház. Ötven évig épült, 1748 és 98 között, ami a méreteket tekintve inkább kevés, mint sok (a kölni dómmal jóval tovább szöszmötöltek, a Sagrada Familia pedig nyilván ítéletnapig készül), különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy spirálisan (spirituálisan) felhordott földsáncon, szekerekkel vitték fel az anyagot. A templom zárva, bekopogunk hát a plébániára, így kapunk vezetőt a tisztelendő úr személyében. Igen érdekes ember, észnél kell lenni, folyamatosan kérdez, néha már egy vizsgán érzem magamat. Lássuk, hogyan jutunk el Rubens-től Cseh Tamásig. Utóbbiról néhány hete írtuk, hogy olyan erős a jelenléte, mintha csak viccelt volna egyet a halállal, „ám azért mégiscsak meghökkentő”, ahogy felbukkan egy erdélyi örmény templomban. A templom legnagyobb kincse egy Rubens-festmény, Krisztus levétele a keresztről. Kultikus mű, akár a katolikus székelyeknek a csíksomlyói Mária-szobor. Eredetileg Rómában őrizték, Napóleon megpróbálta lenyúlni, de az angol kalózok ügyesebbek voltak, később az angol király Ferenc osztrák császárnak ajándékozta. Az uralkodót aztán egyszer a gazdag erdélyi örmények kisegítették szorult helyzetéből, amiért jutalmat választhattak. A Bécsbe utazó, egyébként a művészetek terén teljesen járatlan örmény küldöttség a gyűjtemény legértékesebb darabja, a Rubens-kép mellett döntött és még a sunnyogó császár hamisítási trükkjét is felfedezték. A képet aztán 1944-ben Budapestre menekítették és elkerült Bakonybélbe is. Na és miről híres még Bakonybél? – teszi fel a kérdést e helyt a plébános úr. Néma csend. Most kezdjük el magyarázni egy örmény papnak, miként kötődött oda gyönyörű testvérünk, a nemzet dalnoka? Hát Cseh Tamás, jön a válasz onnan, ahonnan a legkevésbé vártuk, és még hozzátette kissé okítóan: az indián. Még nincs vége a sokkterápiának. Kitámolygunk a napra, a főtéren a plébános úr rámutat egy szép barokk házikóra. Ott született Pongrácz Gergely. Aznap, amikor ez történt, október 23-át írtunk.
Elmentünk hát Rózsa Sándor sírjához. Ortodox temető, 13. sor, jobbra. Könnyű felismerni, szemben áll az összes többi sírral, a világgal, egy kőhajításnyira a börtöntől, ahol raboskodott. Szamosújvár román neve Gherla, börtönt jelent.