Egészségpolitika helyett influenzaoltás

Piacra dobáskor rosszul lett megválasztva a név: sertésinfluenza. Kinek van kedve így megkapni? Rendelni belőle? Venni? Hogy az iszlám érzékenységről ne is beszéljünk. A „keleti piac” eleve kiesik így, ami hozzávetőlegesen másfél milliárd potenciális fogyasztót jelent, igaz, a keresztények sem biztos, hogy épp sertésinfluenzában szeretnének megbetegedni.
Összeültek hát a spindoktorok, és döntöttek az új brand felől: új influenza. Íme, az új márkanév! Ehhez már mindenkinek kedve támadhat. Új! New! Neu! Hisz kis buborékban amúgy is minden valamirevaló termék mellett ott a jelző: új! Nem tudom, hogy az új influenza ára 99-cel végződik-e, de új, és így már kapós lesz. Akár tovább is adhatjuk egymásnak. Miután beugrott a név, már csak egy jó bevezető kampány hiányzott. A repülőtéri hőkamerás kampány tette meg ezt a szolgálatot. Oltári nagy baromság amúgy, hisz élő ember nem gondolhatja, hogy ilyen eszközökkel bármiféle ragály behozatala meggátolható. A hőkamera csak az épp lázas embereket szűri ki, akik persze nem okvetlenül a H1N1 miatt forrófejűbbek a kelleténél. A hőkamerás cirkusz viszont marketingfogásnak kiváló. A lehető legjobb eszköz arra, hogy segítségével az új influenzát bevezessék a globális piacra.
Miután a hőkamerás cirkusszal sikerült bevezetni a márkanevet a világpiacra, s a vírus a hőkamerák segítségével – avagy épp ellenükre – a világ szinte összes országában megjelent, hozzáláthattak az új influenza elleni oltóanyag előállításához. Beindulhatott a H1N1-ipar. Kovács Ádám a Celladam bevezetésért évtizedeken át küzdött az Országos Gyógyszerészeti Intézet illetékeseivel, ugyanez az intézmény egy „trójai fantomcég”, az Omninvest esetében pár kósza emberkísérlet nyomán hozzájárult az oltóanyag engedélyezéséhez, de világszerte villámgyorsan reagáltak. A teljes sikerhez már csak egy problémát kellett megoldani, s ez a régi, az úgynevezett szezonális influenza jelenlétével függ össze. Amíg a szezonális, régi influenza piacon van, addig a H1N1-projekt veszélyeztetve van. Módszeresen ki kell szorítani a piacról a régi influenzát. Ugyanúgy, mint ahogy a szénszálas izzót is ki kell szorítani a piacról, a kompakt világítótestek végett. Az Omninvest be is jelentette, hogy a szezonális influenza elleni oltóanyagból csak korlátozott mennyiség áll a konzervatív ízlésű fogyasztók rendelkezésére. Azt már nem gyártják. Innét kezdve meghalni csak H1N1-ben szabad. Innét kezdve a tömegkommunikáció számára csak az újinfluenzás halálesetek érvényesek. Aki abban hal meg, az influenzaceleb. Írnak róla, még a boncolási jegyzőkönyvet is publikálják. Bezzeg aki ragaszkodik a régihez, és régi márkájú influenzában mer jobblétre szenderülni, az egészségügyi pária. Osztályellenség. Nyugodnia békétlenül csak a tömegkommunikáció 301-es parcellájában szabad neki.
Figyeljék csak meg! Amíg halálbiztos volt, hogy Ukrajnában a járványért az új influenza felel, addig a közleményekben a halálos áldozatok száma olyképp emelkedett, akár Sztálin idején a termelési kvóták. Bezzeg amikor felmerült a halovány gyanú árnyéka, hogy nem minden H1N1, ami fénylik, akkor kínos csönd következett. Másfelé nézett mindenki, hisz ez nem érdeke senkinek. Nem illik be a marketingkampányba, nem illik a képbe. Nem ezt diktálja most a piac. Vegyük észre: az új influenzának akkor is lennie kell, amikor épp nincs. A régi, a szezonális influenzajárványnak viszont akkor sem szabad léteznie, ha van. Akik Varsói Szerződést mondtak nemrég, most azt mondják: EU, EU! Akik a legnagyobb influenzajárvány idején is „influenzaszerű megbetegedésekről” makogtak és arról, hogy nem szabad pánikba esni, most az új influenza leghangosabb lobbistái. A régi influenzát Csernobil-reflexszel, az utolsó utáni percig hárítják, az újat viszont megelőlegezik. Székely Tamás egészségügyi miniszternek akkora bizodalma volt az új influenzában, hogy Luxemburgból, egy miniszteriális csúcsról hazajövet már májusban megelőlegezte a halálos áldozatokat. Most meg: itt a járvány. Húszezer betegnél már járvány van. Olyan ez, mint az aranylemez. Régen kétszázezer eladott szezonális influenzalemez kellett hozzá, most már ötezer is elég. Vajon miért? Miért ez a kettős mérce? Csak nem azért, mert az új influenza elleni oltóanyag drágább, amint ez a titkosított szerződésből kiderült? Ha már az ugyancsak nagy bevezető kampánnyal beígért, ám kitörni juszt sem hajlandó madárinfluenza elleni oltóanyag eladhatatlan, akkor a „trójai fantomcégnek” – és az államnak – legalább az új influenzán legyen meg a kellő haszna. Le nem dobott atombomba van, de el nem oltott oltás?
Az influenza gyógyíthatósága is kétszínűen kommunikált. Amikor nemzetközi segélyeket küldünk ide-oda, figyeljék meg, az uzsonnacsomagban mindig szerepelnek influenzaellenes gyógyszerek is. Micsoda? Nekem meg azt mondák, csak a védőoltás véd meg a vírus ellen. Azt mondták, gyógyszer a vírus ellen nincs, legfeljebb a bakteriális felülfertőzések ellen van antibiotikum. Már amelyik felülfertőzés ellen van, hisz egyre több a gyógyszerrezisztens baktérium. De ha nincs influenzaellenes gyógyszer, akkor a segélycsomagban mi van? A Tamiflu, mi? Csak hogy konkrétak legyünk. Most akkor van gyógyszer az influenza ellen vagy nincs? Vagy esetleg némelyeknek van, másoknak nincs? Magyarországon az influenzaellenes gyógyszerek valójában gyógyszerészeti szamizdatok, nincs belőlük elég.
Ironikusan írtam eddig, ami kissé félreérthető lehet, ezért aztán a félreértések elkerülése végett hadd szögezzem le: a látszat ellenére nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Nem hiszem, hogy az új influenzát úgy vezették be a piacra, miként azt ironikusan fentebb bemutattam. Azt se hagyom figyelmen kívül, hogy az oltás mint módszer az orvostudomány egyik legnagyobb sikertörténete. Oltás segítségével sikerült legyőznünk a veszettséget, a fekete himlőt, a gyermekbénulást. Meglehet, az új influenza elleni oltás sem butaság. Az is lehet, hogy okosság és közegészségügyi értelemben a segítségével – az eseti mellékhatások és tragédiák ellenére – megelőzhető egy még nagyobb tragédia. Senkit sem oltogatok az oltás ellen. Döntsön ki-ki szabad lelkiismerete szerint. A félelmek nem alaptalanok, de iróniám sem volt ok nélküli. A jogos félelmeknek ugyanis énszerintem vajmi kevés köze van ahhoz a pánikkultúrához, ami ma szinte minden tekintetben uralkodik.
Pasteur és Sabin idején a járványok elleni harc az ember egészségéért folytatott általános küzdelem egyik vetülete volt, most viszont és főképp itt, a mi hazánkban az influenzapánik és influenzabiznisz valójában egészségügyi pótcselekvés. Megmondom, ami miatt ironizálok és ami miatt igencsak dühös vagyok: az a hazugság. Elhitetik önnel, hogy mennyire aggódnak az egészségéért, pedig egy frászt. A nagy állami aggodalom, amely szerint a beteg mintha fontos volna valakinek, csak addig tart, amíg ön új influenzát tud produkálni nekik. A magyar beteg ember véghetetlen kiszolgáltatottsága nem változik attól, hogy az egészségügyi miniszter „marketingdrogosként” most mindnyájunk elégedettségére megszúratta magát. Az egészségügy felfekvései ettől még ugyanúgy gennyednek tovább. Juliska néni emberi méltósága ettől még ugyanúgy egy darab fekáliás lepedő. A várólisták ettől még ugyanolyan hosszúk. A beteg ettől még ugyanolyan bosszús. Az egészségügyi miniszter hiába lett megszúrva, ettől még elszúrták.
A hullák folyamatosan esnek ki a szekrényből. Csak a két legutóbbi áldozat, a rákos nő és a tüdőbeteg fiú nyomán az egészségügy infernális mélységei tárultak fel. A rákos nő hiába fordult orvoshoz mellfeszüléssel, lepattintották. Más dolog futni a mellrák ellen, és más dolog odafigyelni a tünetekre a rendelőben. A tüdőbeteg fiú vénáját pedig nem találták meg. Egészségügyi társasjáték: hol a véna, komámasszony?
A pánikkommunikáció nem csak az egészségügy problémáira nem megoldás. A pánikkultúra egyéb téren is mindig a megoldás helyett próbálja meg hatalmába keríteni a közbeszédet. A globális felmelegedés körüli nagy cécó sem megoldás a természetvédelem valódi problémáira. Kérdem én, Barack Obamának és Albert Gore szenátornak, aki hovatovább a földi klíma egyfajta generalisszimuszának véli magát, lesz-e vajon bátorságuk felszólalni a nemsokára esedékes koppenhágai nagy nemzetközi klímakonferencián és azt mondani: sok az eszkimó és kevés a fóka? Lesz-e bátorságuk azt mondani: addig, amíg egy ökológiai lator állam, nevezetesen Kanada évente háromszázezer bébifókát ver agyon bunkóval, na nehogy már a klíma legyen felelős a jegesmedvék sorsáért? Ahogy influenzaoltás egészségügyi reform helyett van szép hazánkban, úgy a „szép új influenzás világban” a klímavédelem is valami helyett, a valódi cselekvés helyett van. Például klímavédelem a tengerek túlhalászása elleni küzdelem helyett. Klímavédelem a trópusi őserdők megmentése helyett. Ahogy Rózsika néni reumájára sem jut több idő az influenzapánik következményeképp, az őserdők megmentésére sem jut több idő és pénz a klímavédelem következményeképp. Szemfényvesztés az egész.
Végezetül pedig egy hivatalos közlemény. Várom, hogy Magyarországra, e katasztrófa sújtotta övezetbe is végre megérkezzenek a nemzetközi mentőcsapatok. Ha már 1956 októberében nem jött segítség, most legalább érkezzék! Jöjjön, aminek jőni kell! Ám az is megoldás, hogy a mi saját mentőkutyáink kezdjenek el Szumátra helyett kutatni nálunk. Például a Sárga Ház és a Szabolcs romjai alatt. Hátha vannak még túlélők az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet, illetve a Szabolcs utcai kórház romjai alatt.

A szerző író