Ellenállás

Ha egyszer egy egyenlet meg van oldva, vélhetőleg nem fog kísérteni zöld emberkeként az ágyunk körül. Némely órák vízállóak, a természettudományos megoldások pedig időállóak hitünk és reményeink szerint. Eukleidész óta van geometriánk. Az, hogy Bolyai, Lobacsevszkij és Riemann úgymond „megcáfolta” az euklideszi geometriát, áltudományos tévhit. Elvégre változatlanul az euklideszi geometria alapján számoljuk ki, hogy hány négyzetméteres is a ház. Euklideszi geometria nélkül nincs ingatlanpiac és nincs mérnöki kar. Az öreg jól dolgozott, a probléma egyszer s mindenkorra meg van oldva, de kérdem én: mi történne akkor, ha egy szép napon lángelmék nem a saját határain túlra terjesztenék az euklideszi geometriát, hanem a saját határain belül kezdene az euklideszi geometria csak úgy, a maga szorgalmából, saját szakállára megromlani? Mondjuk nem lehetne többé kiszámítani érvényesen bizonyos ingatlanok területét a segítségével. Borzasztó lehetőség. Tiszta sci-fi.
Nos, kérem alássan, a molekuláris biológiában épp ez történik, ha nem vennék észre. Hosszú évtizedeken keresztül úgy tűnt, az antibiotikumok a bakteriális fertőzés megoldásai. Alexander Fleming megoldotta a problémát. Ha van elég penicillin, akkor tüdőgyuszi kaput. A gyógyszerrezisztens baktériumok felbukkanása legalább annyira borzasztó, mintha bizonyos ingatlanok négyzetméterszámát nem tudnánk többé kiszámítani a régi elv alapján.
A jeti visszatért. A tanatológia, vagyis a halállal foglalkozó tudományág szerint előbb-utóbb el kell engednünk a halottainkat. Semmiképp sem szabad hagynunk, hogy visszatérő lidércként, szellemként kísértsenek. De vajh, mitévők legyünk akkor, ha elengedtük a problémát, úgy gondolva, hogy meg van oldva, s az, mármint a probléma, szándékunk ellenére, se szó, se beszéd, egyszer csak kísértetként visszatér hozzánk?
Egyre több körülöttünk a mindennek ellenálló, gyógyszerrezisztens baktérium, és bizonyos társadalmi problémák is hovatovább gyógyszerrezisztens baktériumtörzsekként kezdenek viselkedni. Egykori megoldásaink lassan érvénytelenek, avagy, ha nem is érvénytelenek, érvényességük határozottan korlátozott.
A viszály, a gyűlölség, a fajgyűlölet, az idegengyűlölet, a kulturális intolerancia: mind olyan betegségek, amelyek évezredeken keresztül voltak az emberi lét kiküszöbölhetetlen velejárói. A népek járványként tizedelték és hódították egymást. A békeidőszakok a nagyobb járványok közötti kósza csöndek voltak csupán. Makacs és különös tény: a legutóbbi fél évezredben a gyűlölség, a felsőbbrendűség-tudat és a kulturális intolerancia legnagyobb járványai, pandémiái rendre kontinensünkről, Európából indultak ki. Az újkori és legújabb kori világ arculatáért egyértelműen Európa felel, felelt. Európa volt a progresszió és bizonytalanság epidemiológiai epicentruma szinte mostanáig. Előbb a gyarmatosítás pandémiái indultak ki földrészünkről, elterjedve Afrikában, Amerikában és Ausztráliában, majd a két világháború is innét indult világhódító útjára.
A modern antibiotikumok elterjedésével párhuzamosan – 1945 után – új, eladdig nem ismert gyógyszerek tűntek fel a történelmi létben, amelyek hivatottak voltak gyógyítani az emberiség gyermekbetegségeit. Az egyik ilyen „antibiotikum”: az atombomba. 1945 óta senki sem alkalmazott atombombát. A bevethetetlen fegyver antibiotikumnak bizonyult, amellyel legyőzhető volt a nagy háború réme. 1945 után tömérdek kis háború akadt, és iszonytatóak voltak ezek a kis háborúk, Vietnam, Korea, Kongó, ám e kis háborúk ellenére az emberiség folyamatosan és észrevétlenül kigyógyult a háborús logikából. Az államok közti hadüzenet, a klaszszikus háború a dohányzáshoz hasonlóan egyre inkább kezdett anakronisztikussá válni. A Szaddám Huszein-féle hódító háború Kuvait ellen, majd az első és második öbölháború, illetve az Egyesült Államok afganisztáni beavatkozása olyan kivételek, amelyek csak erősítik az új, nemzetközi alapszabályt. Aranyszabályt.
Az atombombához hasonlítható jelentőségű másik modern történelmi antibiotikum az Európai Unió. A pandémiás Európa-góc pacifikálása. Ma olyan államok közt – mint például Spanyolország–Nagy-Britannia, Németország–Franciaország – vált lehetetlenné a háború, amelyek évszázadokon keresztül voltak egymás ősellenségei. Világháború és egyéb invázió Európából többé nem indulhat ki. Ez garantált. És ez a garancia gyógyhatású szer. Antibiotikum a javából.
A harmadik antibiotikum, amely az emberi faj eredendően önellenséges lényegét hivatott gyógyítani, nem más, mint az emberi jogok. Jog persze volt az emberi jogok előtt is. A római jog avagy épp a corpus juris. A jogtudomány elképesztő mértékben tudott fejlődni anélkül, hogy akár érintőlegesen is kapcsolatba került volna a felvilágosodás alapegyenletével, amely szerint ember egyenlő emberrel. Minden ember egyenlő. A modern kozmológia szerint a világmindenség izotrop és homogén, azaz nincs kiemelt vonatkoztatási rendszer. Az emberi jogok ezt az elvet viszik át a társadalomba: senki sem lehet egyenlőbb a másiknál. Az emberi lényeg faji, nemi, kulturális hovatartozástól függetlenül érvényes mindenkire.
Így értelmezve Barack Obama is antibiotikum. A szer, amellyel Martin Luther King is kísérletezett. Ez a szer – a pozitív diszkrimináció – pezsdítőleg hat Harlemre és Bronxra, ott a közbiztonság javul, viszont használhatatlan ott, ahol eddig betegség se volt: az Obama-rezisztens gettókban, melyek az utóbbi másfél évtized során jöttek létre itt, Európában, London, Stockholm és Párizs külvárosaiban. Olyan európai Sowetók ezek, amelyekhez még apartheid se kell, sőt megkockáztatom, a multikulti demokrácia kifejezetten jót tesz nekik. Nidal Malik Hasan őrnagy, az amerikai hadsereg amúgy muzulmán hitű pszichiátere is ezt használta ki. A multikulti demokráciát. Azt, hogy a 2001. szeptember 11-i „sajnálatos események” ellenére sem intézményesítették az Egyesült Államokban a mohamedánellenes előítéleteket. A jóhiszeműség ezúttal tucatnyi katona életébe került. Ők egyértelműen az előítélet-mentesség áldozatai. Az őrült pszichiáter, talán a Bush-éráénál enyhébb antiterrorista szabályoknak köszönhetően, szabadon terjeszthette fanatikus eszméit az interneten. De mi azért csak örüljünk a magunk kis guantánamói hadifoglyának. Hivatalos lesz Magyarországra hovatovább.
„Húsz esztendőm nem adom” – két évtizede a berlini fal leomlása még antibiotikumnak, panáceának, csodagyógyszernek tűnt, a megosztottság megoldásának egyszer s mindenkorra. Fukuyama egyenesen a történelem végéről vizionált. Ma máshol tartunk. És nem csak szegény kis Magyarország tart máshol, és érez másként. A globális közhangulat sem éppen megoldáspárti. A globális közhangulat is problémapárti, nálunk pedig a közhangulat kifejezetten katasztrófapárti. Az életünk nem arról szól, hogy hej, de nagyon is meg vagyunk mi oldva. Bizony, bizony, az antibiotikumok hatása elmúlt. Aki köhög, azt inkább agyonverik.