Flastromok a blokk falán

Nyilvánvalóan nem tudunk mit kezdeni 1956-tal, amíg politikailag aktívak azok az emberek, akik ellenforradalomnak látták. Mert az nem úgy van ám, hogy Kovács Lászlónak, Nyers Rezsőnek, Ormos Máriának és egykori pártmunkás barátaiknak 1989-ben egyszer csak megnyílt a szemük a látásra. Amíg a kormány és feje, vagyis a hatalmon lévő politikai elit úgy dönt, hogy október 23. a reformkommunizmus ünnepe, és egy füst alatt ünnepli Nagy Imrét potenciális és virtuális gyilkosaival, az elveiket mindig a helyzethez alakítgató elvtársakkal, akkor jobb, ha kivárjuk, amíg a történelem kiseprűzi az egész farizeus bagázst az ajtón. Addig meg ismerkedjünk csak szépen az ’56-os magyar forradalom hiteles forrásaival. És nem baj, ha néhány legenda képződik közben.
Várkonyi Benedek 1956 és a nagyvilág című hasznos és okos műsora október 23-án azonban nem a legendaépítő műfajhoz volt sorolható. Békés Csaba történész röpke fél óra alatt foszlatta szerte azt az illúziónkat, hogy az ’56-os magyar forradalom fontos volt a világnak. Vagyis ez így nem egészen igaz. Fontos volt, persze, beszéltek, nyilatkoztak róla, foglalkozott vele a biztonsági tanács, az ENSZ-közgyűlés, de annyit nem ért meg a hidegháború után épp megindult enyhülés időszakában az Egyesült Államoknak, hogy kockáztasson vele egy újabb világháborút. 1956 és Budapest a világtörténeti stratégiai játék fontos része lett, tárgyalási és hivatkozási alap, de annál nem több. Békés Csaba szerint az USA egyenesen ellenérdekelt volt a magyar forradalomban, és ahogy korábban Berlin vagy Potsdam esetében, Budapest kapcsán sem merült fel a beavatkozás gondolata. És később sem, 1968-ban Prága megsegítésére. Ez volt az igazság pillanata mindazok számára, akik még tápláltak illúziókat az USA kapcsán. A paktum az paktum.
Eisenhowernek közben megszakadt a szíve a magyarokért. Sajnáltuk az amerikai elnököt. De sokkal jobban azokat a magyarokat, akiknek a megtorlások idején szakadt meg a szíve vagy a gerince. Békés Csaba azt mondja, a forradalmat követő dühödt bosszúra máig nincs magyarázat. A jelenleg rendelkezésre álló dokumentumok szerint mintha a szovjetek lettek volna megengedőbbek, Kádár és elvbarátai a kegyetlenebbek és durvábbak. Kétszázharminc ember kivégzését már nem lehetett megmagyarázni a világnak, az addig a kommunizmus illúziójáért, a szovjet kirakatrendszerért rajongó nyugati baloldali értelmiségnek. A szovjet blokk falán megjelent a repedés. Nos, ezt próbálták foldozgatni, takargatni azok az egykori pártmunkások, akik 2009. október 23-án jeles rendszerváltói minőségükben átvették a plakettjüket Bajnai miniszterelnöktől. Nincs ezen mit szépítgetni.
(1956 és a nagyvilág, Kossuth rádió.)