Gyurcsány háttal

Nekem Gyurcsány bírósági fellépésében a legnagyobb élmény az volt, hogy háttal állt. Nem láttuk mélytüzű – rosszindulatúak szerint eszelős – tekintetét. Arcát is csak félprofilból. Így eddig még sosem vehettük szemügyre a nem könnyen aláhulló üstököst, akinek még a csóvája is lenyűgöző. Korábban mindig valahová előre nézett. Vadul, arccal a hétfejű sárkány, a rasszizmus, a fasizmus vagy a turulmadár fenyegető farktollai felé. Lakossági fórumon pedig akár a legtávolabbi sarokba is elnyilazott a tekintete, főleg, ha szuggesztióra éhes éltesebb hölgyeket gyanított.
A tárgyalóteremben Gyurcsány lehetőségei érezhetően beszűkültek. Itt csak a bírót lehetett fixírozni, aki azonban elég edzettnek tűnt. Sokféle emberi tekintetbe néz bele egy bíró. A bűnözők egyhangú csapata után most egy ártatlanságáról és igazmondásáról elhíresült exkormányfő állt elé. Kérte az igazolványát, s megkérdezte, foglalkozásaként mit írhat be. Parlamenti képviselő! – vágta ki büszkén Gyurcsány. (Végül is, ha a prostitúció munkának számít, akkor a képviselőség miért ne lehetne foglalkozás?)
Gyurcsányon érződött, hogy már régóta nem volt fellépése. Válaszai rövidek voltak, s csak néha vett erőt rajta a felvilágosító hevület. Olyan ember benyomását keltette, aki elengedte ugyan a kormányrudat, de a keze még izzad tőle. Még szellemeskedésre is futotta belőle: amikor a bíró megkérdezte, Zuschlag pártkarrierjében milyen szerepet játszott a baloldali ifjúsági mozgalomban betöltött szerepe, Gyurcsány megjegyezte: „azt se tudom, volt-e pártkarrierje”.
Az alábecsülés eleve rányomta a bélyeget Gyurcsány szereplésére. Alábecsülte a pályázatban megítélt összegeket, alábecsülte a pályázatok fontosságát bokros sportminiszteri teendőinek javarészével összevetve, és érezhetően alábecsülte a bírót is, erre utaltak indignálódott „már megmondtam” -jai. Pedig nagyon rendes volt vele az az ember, mert mielőtt megengedte neki, hogy eltávozzon, megjegyezte: „útiköltsége, gondolom, nincsen, igazolásra nincs szüksége”. Ha Gyurcsány igazolást kért volna tőle, ez a bíró biztosan adott volna neki.
Egy arrogáns fickóról nem szoktunk alázatot feltételezni. Miért is lett volna Gyurcsányban alázat? Azért, mert miniszter volt egy olyan tárcánál, ahol milliós nagyságrendben folytak visszaélések? Zuschlag Jánost bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással vádolják tizenöt társával együtt. Az eddigi vallomásokból sok cifra dolog kiderült. Pénzek vándoroltak összevissza, de leginkább a szervezett baloldali ifjaknak. November 10-én meghallgattak egy tanút, aki elmondta, hogy 2004-ben a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatán 6,7 millió forintot nyert cége, a Fiatal Lokálpatrióták Társasága Egyesület. (Hány baloldali ifjúsági szervezet nevét kell még megjegyeznünk? Vagy csak azért szaporodtak gomba módra, hogy pénzeket vehessenek fel Zuschlagéktól?) Ezt a közel hétmilliós összeget a minisztérium tévedésből egy másik egyesületnek utalta. Ez önmagában is döbbenetes, hiszen nem két fillérről van szó, de a leginkább gyomorba vágó az, hogy a korrekcióra egy tanú vallomása szerint maga a minisztérium javasolt egy teljesen szabálytalan utat. Az egy híján 6,7 milliót Lados Istvánnak (ő a másodrendű vádlott, és persze ő sem emlékszik az esetre), Zuschlag titkárának kellett átadni. Az utcán. S ha az utcán, akkor számolatlanul. Én még a hétvégi bevásárlásra szánt pénzt sem merném megszámolni az utcán, nem hogy hatmilliót. Vajon nejlonzacskóban adták át ezeket a milliókat is, mint Kulcsár Attila? Örökbecsű igazságot mondott ki a bróker, amikor azt nyilatkozta lapunknak: pusztán abból, hogy nejlonzacskóban egy parkban adta át megbízóinak a milliókat, sejthették volna, hogy az ügylet enyhén szólva nem szabályos.
A vád szerint Zuschlagék fiktív civil szervezetek által beadott pályázatok révén 75 millió forint állami támogatást szereztek meg jogosulatlanul. Gyurcsánynak persze ez nem pénz. Az ő minisztersége idején minden rendben ment, ő semmiről nem tudott semmit. Csiripeltek valamit a verebek, hogy eljárás folyik Zuschlag ellen, de saját bevallása szerint Gyurcsány ingerküszöbét ez sem érte el. Mint egy bölcs báty, megjegyezte, hogy az ifjú működjön együtt az igazságszolgáltatással, de különösebben nem izgatta a dolog. Hiszen ő csak egy miniszter volt, és talán éppen Medgyessy megpuccsolásán törte a fejét. Törődött is ő a Fibisszel! Egy fityiszt. Így aztán nem is csoda, hogy a „nem volt tudomásom róla” refrénszerűen hangzott el a tárgyaláson egy-egy fogósabb kérdés után. Azon már meg sem lepődtünk, hogy Gyurcsány még csak nem is hallott arról a 180 millióról, amelyet Lados István vallomása szerint Zuschlag kért az MSZP-től, hogy „visszategye a kasszapénzt”, sem a milliós bánatpénzről, amelyet a szintén vádlott Győrfi Ludovik értesülései szerint lemondása fejében kapott.
Ha hihetnénk a volt kormányfőnek, akkor szavai nyomán az rajzolódna ki előttünk, hogy 2003 májusától 2004 szeptemberéig az általa irányított Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban minden példaszerűen, a legnagyobb rendben ment. A hétindító értekezleteket lelkiismeretesen összehívták. Az egyeztetéseket a legnagyobb körültekintéssel végezték. A volt kormányfő szavai szerint „hosszú és mély viták” zajlottak. Idekívánkozik Lados István vallomásából Gyurcsány kifakadása, amint átordított a tárgyalón: „B… meg, Zuschlag, már megint mi van a k… pályázataiddal!” Lehet valami ennél hosszabb és mélyebb? A szakértők ki sem látszottak szakértelmükből. A pályázatok döntésre előkészítése olyan objektív volt, mintha csupa bekötött szemű Justicia ült volna asztalhoz. S a piramis tetején lévő miniszter, Gyurcsány Ferenc annyira elfoglalt volt, hogy oda se nézett, amikor aláírt. („Én csak jóváhagytam, formálisan aláírtam” – mondta a tárgyaláson.) A bíró kérdésére, miszerint emlékszik-e a volt sportminiszter, hogy a Bueno Vista étteremben Arató Gergelylyel és Zuschlaggal megbeszélést folytatott a pályázatokról, Gyurcsány felháborodottan válaszolt: „Nem is volt oka, hogy étteremben beszéljünk meg komoly dolgokat!” Ételszagban? Piha. Arra a kérdésre, hogy folytatott-e megbeszélést Zuschlaggal az ellene folyó eljárás miatt négyszemközt vagy harmadik személy jelenlétében, Gyurcsány válasza az volt: „Soha!” (Jól jegyezzük meg ezt a mondatot, amely érzésem szerint még szép karriert fog befutni.) Amikor a bíró felidézte Ocsovai Tamás vallomását, miszerint voltak olyan döntések, amelyek Gyurcsány utasítására születtek, s megkérdezte őt, emlékszik-e ilyesmire, a bukott miniszterelnök határozott és dühös nemmel felelt. Ezúttal nem gyávázta le az ellene valló volt helyettes államtitkárt, mint tette azt korábban, de azt azért sietett leszögezni, hogy Ocsovai szakértelme nem volt megfelelő. Már miért lett volna az, ha egyszer Gyurcsányt bemártotta?
Aki figyelemmel követte a Zuschlag-ügyet, az Gyurcsány tanúvallomását hallgatva vagy olvasva csak ámul és bámul. Ha a minisztériumban minden rendben ment, akkor ez a sok disznóság tulajdonképpen hol történt? Lehet, hogy két Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium volt 2003-tól 2004-ig? Egyikben akkora rend és fegyelem volt, hogy Gyurcsánynak be sem kellett járnia, nehogy megzavarja a tökéletesen illeszkedő fogaskerekek fémes surrogását. A másikban pedig loptak, csaltak, egyeztettek a haverokkal, köszönés helyett is pénzekről sutyorogtak, és enni sem tudtak már a levajazott pályázatok meg a nyomukban megszervezhető bulik miatti izgalomtól. Előfordulhat, hogy Gyurcsány és Zuschlag nem is egy helyen dolgoztak. Miért ne?
De az is előfordulhat, hogy végül mégis egy helyen lesznek.