Pedig nem volt nehéz dolgunk, az adatokat ugyanis a tavalyi eredményünkhöz viszonyítják, ami egy éve úgy 0,4 százalék körüli masszív növekedést mutatott. No, ehhez képest estünk hét-nyolc százalékot, és azóta sincs megállás a lejtőn. A statisztikai adatok negyedéves összehasonlítása mutatja igazán, hogy baj van. Az előző, már amúgy is rettenetes nyárhoz képest is rontottunk
Pedig még a Vértes András gyémántkategóriás mosóporügynök vezette GKI gazdaságkutató is megesküdött rá, hogy túl vagyunk a nehezén, és már hónapok óta a fellendülés biztató idejét éljük. A szintén független Ecostat intézet szerint is már korábban padlót fogtunk, és az intenzív feltápászkodás szakaszába léptünk. A Pénzügyminisztérium lassú és fokozatos javulást vizionált, miközben a „bér- és létszám-alkalmazkodásról” (értsd: fizetéscsökkenés és az alkalmazottak elbocsátása) mellébeszélt.
Két „kisfiús mosolya” között a válságkezelő kormány feje is hangsúlyozta: túl vagyunk a visszaesés mélypontján, az óvatos fellendülés szakasza köszöntött be. Lamperth Mónika szép kockás blézerében már kora ősszel megüzente: „apró, pici jó jeleket” lát, a Metropol újság pedig öles betűkkel tájékoztatott: „vége a recessziónak!”
A legszebb gyöngyszem azonban kétségkívül Oszkó Péter szakértői villatulajdonosé, aki élete első és vélhetőleg utolsó költségvetési expozéjában – amit sajnos lekésett – azt állította a parlamentben, hogy „az ország minden egyes lakosát kedvezőbb helyzetbe hozza a kormány”. Rámutatott: a válságkezelő politika eredményei már látszanak, a pénzügyi egyensúly tekintetében Európa éllovasai lettünk (copyright: Kóka János).
És most itt ez az adat. A brüsszeli statisztikai hivatal azt állítja, hogy miközben Európa már kikászálódik a válságból, addig a magyar gazdaság még a nyári mélyponthoz képest is tovább zsugorodott csaknem két százalékponttal.
Pedig nem volt nehéz dolgunk, az adatokat ugyanis a tavalyi eredményünkhöz viszonyítják, ami egy éve úgy 0,4 százalék körüli masszív növekedést mutatott. No, ehhez képest estünk hét-nyolc százalékot, és azóta sincs megállás a lejtőn. A statisztikai adatok negyedéves összehasonlítása mutatja igazán, hogy baj van. Az előző, már amúgy is rettenetes nyárhoz képest is rontottunk. Összességében tavaly július óta, vagyis már a válságot megelőzően receszszióban van a magyar gazdaság, és csak találgatni tudunk, mikor látszódik majd fény az alagút végén.
Nemrég látványos fordulatot vett a válságkommunikáció: beértek a fájó, de szükséges intézkedések, a hét-nyolc százalékos gazdasági zuhanásnál már nincs lejjebb, itt a lejtő vége, levezényelték a nehezét. A kormány ötven, hetvenöt, majd száz nap után is értékelte saját tevékenységét, és minden úgy tűnt, hogy rendben van. A vasút „gyorsítópályára kapcsolt”, értsd: szárnyvonalakat zártak be, az egészségügyi kiadásokat „ésszerűsítették”, azaz megfúrták a gyógyászati segédeszközök kasszáját. Letörték az inflációt, bár ez mit sem ér, ha tudjuk, hogy a családok spórolásának következménye az uniós szinten egyébként még mindig a legmagasabbnak számító drágulási ütem.
„A külső egyensúly látványosan javult, a belső pedig megfelel a nemzetközi követelményeknek.” Ez igaz: soha nem látott többletet mutat a külkereskedelmi mérleg, vagyis végre kevesebb az importunk, mint az exportunk. Apró betűs rész, hogy emögött valójában a lakossági fogyasztás összeomlása és az emberek elszegényedése áll, amelyet az adóemelések is elősegítettek. A „belső egyensúly” büszkesége elvileg a költségvetési túlköltekezés lefaragását jelentené, vagyis az állami kiadások és bevételek összhangját, ám valójában egy olyan kozmetikázást, amely jövő nyáron leolvad a büdzséről.
Elfelejtettek ugyanis beleszámolni néhány apró, százmilliárdos nagyságrendű tételt, miközben érthetetlen derűlátással tervezték az adóbevételeket. Úgy, mint 2006-ban. Akkor ötször-hatszor kellett feljebb tornászni a költségvetési hiányra, vagyis a fedezetlen túlköltekezésre vonatkozó előrejelzéseket, mert se külső, se belső összhangot nem találtak a valósággal. Szépen hangzik, hogy „a magyar gazdaság idén már nem vesz igénybe külső finanszírozási forrást, a korábban felvett hiteleket a korábbi kölcsönök visszafizetésére fordítjuk”. Hát igen. Miután már lehívtuk a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió eurómilliárdjait, amelyből fizetgetjük a hét év alatt a duplájára, mintegy 19 ezer milliárd forintra hizlalt államadósság lejáró tételeit. A valutaalapos hitel októberig tart, utána valakinek kamatostul kell törlesztenie a húszmilliárd eurós gigahitelt.
A tegnap közölt lesújtó GDP-adatot lehúzza a mezőgazdaság, de ezt „csak az időjárás okozta termeléskiesés okozza”, az ipari viszszaesést pedig az exportpiacok leépülése. Még akkor is, ha ezek a piacok már hónapok óta fellendülést mutatnak.
Összességében tehát minden a tervezettnek megfelelően alakul. Katona Tamás pénzügyi államtitkárt hallgatva mi is révületbe esünk. A nagyvállalatok csoportos létszámleépítését lassan már mi is „alkalmazkodásnak” látjuk. A „kőbe vésett” túlköltekezési plafon ugyan már szeptemberben ránk dőlt, de lehet, hogy még így is „minden megfelel a prognózisnak”. Homályosan mutatkozik a kilábalás, már mi sem látunk jelet, „ami arra utalna, hogy módosítani kellene az éves tervet”, és érezzük a lassú, de biztos fellendülést.
A számokat elnézve azonban helyreigazítást kérünk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!