Dr. Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke a Magyar Nemzet október 1-jei számában Justitia sarujában címmel közölte gondolatait annak kapcsán, hogy az Országos Igazságügyi Tanácsba (OIT) hat évre új bíró tagokat választottak. Az OIT-tagságtól elköszönő igazságügyi vezető ezúttal a hatodik alkalommal jelentetett meg bírák társadalmi megbecsülésével foglalkozó értekezést. A legfőbb bírói igazgatási tanácsban 12 évet szolgált, tehát jelentős tapasztalatokkal leköszönő bírósági elnök sorai nem tükröznek elégedettséget. Meglátása szerint: „…egy tapodtat se sikerült előrejutni a leköszönőknek a bírói jövedelmek, életpálya, nyugdíj kérdésében.” A cikkíró szerint a méltatlan helyzet megoldása – tekintettel az érintettek létszámára – nem gazdasági, hanem politikai akarat kérdése.
Amikor 1997-ben a politikai akarat létrehozta az OIT-ot, amely a cikkíró szerint egyszerre a bírák parlamentje és minisztériuma, arra a mondásra gondoltam, miszerint ha nem tudsz vagy nem akarsz valamit megoldani, hozz létre egy bizottságot. Ezt akkor tiszteletlenségnek tartottam, úgy gondoltam, jobb, ha hallgatok. A fent idézett sorok felbátorítottak, hogy mindezt leírva, az igazságüggyel több mint három évtizede napi kapcsolatban lévő „külsős”-ként összefoglaljam meglátásaimat.
Elsődlegesen nem az alacsonynak tartott jövedelmeket, a nyugdíjazás utáni megélhetési gondokat tartom a bíráink orvosolandó igényének. Ezek az igények megalapozottak. Hiányuk azonban csak következmény. A társadalmi megítélés csökkenése, ha úgy tetszik hiánya az, ami ezen hiányok forrása. A Somogyi Hírlap főszerkesztője jegyzetében párhuzamot von Zuschlag János két éve tartó előzetes letartóztatása, és a már részben befejezett sikerdíjas, bankár- és brókerügyek főszereplőire kiszabott ítéletek közt. A jegyzet a következő megállapítással zárul: „Ezek után ha valaki azt állítja, hogy itt minden rendben van, és az ítélkezés arányos, az hazudik. Nem téved viszont, aki úgy látja, egyesek hülyének nézik az országot.” Nesze neked alkotmányba foglalt igazságszolgáltatás!
Én sem állítom, hogy minden rendben van. Az igazságérzetünk gyakran sérül. A jegyzetet író főszerkesztő is a megsértett igazságérzetét kívánta – igazságtalanul durva kifejezéssel – nyilvánosságra hozni. Nem figyelt arra, hogy az ítélkezés már csak nevében igazságszolgáltatás. A bírák a mindenkor hatályos jogot alkalmazzák. A jogszabályok pedig többnyire a politikai akaratot tükrözik. A jó törvények azonban nem lehetnek azonosak csak és kizárólag a politikai akarattal. Nem vagyok büntetőjogász, de abban biztos vagyok, hogy a büntető ítélkezést kritizáló főszerkesztő nem figyelt arra (ez nem is feladata), hogy az általa felhozott büntetőügyek lefolyásának ideje alatt hányszor változtatták a rendőrségi, az ügyészségi és a bírósági munkát egyaránt befolyásoló büntetőeljárási törvényt.
Amikor a Justitia sarujában című cikksorozat megindult, még törvénybe foglalt célként volt meghatározva, hogy a bíróságok előtti eljárásban a személyi és vagyoni jogokkal kapcsolatban felmerült jogviták eldöntését a bíróságoknak az igazság alapján kell biztosítani. Ma már hiába keressük a hatályos perrendtartásban az igazság kifejezést! Helyére a jogviták pártatlan eldöntésének követelménye került, ez pedig lényegesen kevesebb, egyszerűbb követelmény. Legyen pártatlan a bírósági folyosók rendjét biztosító teremőr, de a bíró szerintem sokkal több ennél.
Mindezek mellett alkotmányunk hatályos szövege szerint az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják. A bíróság előtti jogviták megoldásának eszköze az igazságszolgáltatás, de úgy, hogy az igazság biztosítása, mint cél már nem szerepel a hatályos törvény szövegében. A törvényalkotó – a politikai akarat – ezt a fogalmat már elavultnak tekintette. Mindez nem csak ízlésbeli megítélés kérdése, következményei is vannak. Az igazságot szolgáltató bírónak a törvény szerint már nem célja az igazság biztosítása, ezért más lett a pervezetés módszere is. A peres felek eltérő állításainak valóságbizonyítása során a bíró csak a felek által kért bizonyítást rendelhet el. Belső meggyőződésből eredő, „hivatalból” történő bizonyításnak, tényfeltárásnak a polgári perekben nincs már törvényes alapja. Ez a törvény, mint „politikai akarat” úgy alakította ki az ítélkezési gyakorlatot, hogy a bíróságokat az alkotmányban meghatározott igazságszolgáltatási funkciótól fosztotta meg. Tartalmilag: igazságszolgáltatókból puszta jogszolgáltatókká váltak. Justitia sarujában alkotmányunk alapján ott vannak bíráink, de a saruból egy másik törvény, a politikai akarat kivette Justitiát.
Az igazság filozófiai fogalom. Itt csak a perjogi igazság eltűnését észrevételeztem, mivel megszoktuk, hogy évszázadokon át összekapcsolódott az ítélkezés fogalmával. Nem állítom, hogy az OIT-tagságtól elköszönő bíró által leírt elvárások meghiúsulása és a jelenlegi társadalmi megbecsülés mértéke mindössze egy szakmai körökben is vitatott törvény következménye. A változáshoz valóban politikai akarat szükséges, de nem olyan, mint ami a jelenlegi jogalkotást jellemzi.
Jelenleg a büntetőügyek iránt érdeklődő újságolvasók az látják, hogy hosszú évekig elhúzódó eljárások után vidám elítéltek mosolyognak ránk tévécsatornák által biztosított vacsorákon. A gazdasági jog iránt érdeklődők tudják, hogy van olyan hónap, amikor a gazdasági társaság ügyvezetője nem létesíthet a cégével munkaviszonyt, majd néhány hónap múlva ugyanezt megteheti. Túl vagyunk már a TEÁOR-cirkuszon, ami által nem lett könnyebb a gazdasági tevékenységet folytatóknak, mert az APEH pontosságot követel, a cégjegyzékbe meg bármit be lehet írni tevékenységnek, csak az előre programozott számítógépes rendszer a többi rovatot befogadja. Köztársasági elnökünk egy olyan polgári jogi kódexet adott vissza a jogalkotónak, amelynél az alkotási folyamat befejező részét a néhai szocialista munkaversenyek tempójához lehet hasonlítani.
Van egy határozott politikai erő, amely a jövőt illetően a jelenlegi rendetlenségért felelős személyek felelősségre vonását, gazdasági gondjaink megoldását ígéri. Ha elfogult lennék irányukba, nem is írtam volna le észrevételeimet. Az elmúlt húsz év mulasztásait évekre bontva megállapítható, hogy az igazság biztosítása mint törvényi cél egy 1999-es törvénymódosítás kapcsán tűnt el a joganyagból. Tíz év telt már el azóta és mindanynyiunk reménye, hogy ez a politikai akarat tanult az utóbbi évek jogalkotói hibáiból is.
Hihetetlenül nagy feladat lesz a gazdaság, az oktatás, az egészségügy rendbehozatala. Tömören csak úgy lehet megfogalmazni, hogy a feladat a más filozófiát igényel, mint a jelenlegi. A puszta politikai akarat kevés lesz. A társadalmi viszonyokat szabályozó normatíváknak megalkotásához szilárd erkölcsi alapok is szükségesek. Ennek hiányában csak rövid időre javulhat a gazdaság, és ha a hivatását gyakorló jogalkalmazó céltalan, ellentmondó szabályokat alkalmaz, gyengül a jogbiztonság, így tovább gyengül a jogalkalmazók tekintélye is. Egyszerűen fogalmazott, a logika törvényei szerint kapcsolódó, méltányosságot és egyenlőséget tükröző szabályokra lenne szükség. Az ilyen szabályok hivatásszerű alkalmazása mellett születne meg a társadalom perlekedői, azaz mindannyiunk igazsága. Ilyen szabályok alkalmazása mellett a ma még fiatal bírókból a jogalkotást is tevékenyen segítő szaktekintélyek lesznek, akiknél mindenkinek természetes a kiemelkedő jövedelem és egyéb gazdasági megbecsülés.
Várjuk tehát Justitia visszatérését a jogosan elégedetlen bíró által látott saruba, az lenne jó, ha az ilyen saruba az egész ország beleférne.
A szerző ügyvéd
origo.hu
Meglepő dolog derült ki Kapu Tiborról
