Kampányol az MSZP

Nyolcvanmillió forintot költ az MSZP őszi tájékoztató kampányára – jelentette be a pártelnök. Lendvai Ildikó szerint a szocialisták büszkék a válság elleni védekezés érdekében hozott kormányzati döntésekre. A Fideszben úgy látják, a kormányzat hiába kampányol, a megszorítások közepette mindez hiteltelen.

Munkatársunktól
2009. 11. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nézőpont. A kevesebb pénz nem növeli jelentősen a szegénységet – így fordítható le a Közpénzügyi füzetek két szerzője, Gáspár Katalin és Kiss Áron tanulmányának fő mondanivalója. Nagyon minimális hatása van a 13. havi nyugdíj eltörlésének a szegénység terjedésére, mert a nyugdíjrendszer így is jól teljesít az idősek jövedelmének fenntartása, az időskori szegénység elleni védelemben – állítják. A szerzők szerint jóval érzékenyebben érintik a legalacsonyabb jövedelmű rétegeket a családi pótlékkal kapcsolatos változások.


Új szakasz nyílik az MSZP életében azzal, hogy kedden az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetés sarokszámait és a párt több módosító indítványát. Lendvai Ildikó szerint ezt fejezi ki a párt őszi kampánya, amelyben óriásplakátok, sajtóhirdetések s az ország minden háztartásába elküldött postai küldemények segítségével mutatják be az elmúlt időszak eredményeit. – Ez a kormány, a válságkezelő kormány a szocialista párt kormánya. Fölvállaljuk. Büszkék vagyunk még a nehéz döntésekre is, amit a válság elleni védekezés érdekében a kormány hozott – ez lesz az egyik fő üzenet. Lendvai szerint az MSZP nem ködös ígéretekről akar beszélni az országgyűlési választásokra való felkészülés időszakában, hanem számokról, tényekről.
A kampányra nyolcvanmilliót költenek – állítják –, tájékoztatójukat lakásonként 12 forintért kézbesíti a posta. A bevezetőt a miniszterelnök és Lendvai Ildikó jegyzi. Ebben többek között beszámolnak arról, hogy jövőre tíz adózó közül kilencnek, több mint hárommillió embernek csökken a személyi jövedelemadója, az új adószabályok miatt az átlagkeresetűek jobban járnak, csökken a távhő áfája, 400 milliárddal csökken a vállalkozók járulékterhe. A pártelnök 100 ezer lehetséges új munkahelyről is beszélt.
Az MSZP szerint alaptalanul riogatja a nyugdíjasokat a Fidesz telefonos kampányával – ezt már Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője közölte tegnap. A nyugdíjasok 2010. január elsejétől a várható inflációval megegyező mértékű, 4,1 százalékos nyugdíjemeléssel számolhatnak, és emellett folytatódik a nyugdíjkorrekciós program is, amit az idei évről kellett elhalasztani, állította.
A miniszterelnök csütörtökön egyébként levélben köszönte meg a liberális frakciónak és a szocialista képviselőknek, „amit a jövő évi költségvetés megalkotása és elfogadása érdekében tettek”. Kóka János, a liberálisok parlamenti frakcióvezetője válaszlevélben azt írta, jól döntöttek, amikor a nehéz helyzetben az új, válságkezelő kormány mögé álltak. Eközben az SZDSZ elnöke, Retkes Attila úgy nyilatkozott, reméli, lesz legalább öt szabad demokrata képviselő a Házban, aki nem szavazza meg a költségvetést.
A Fidesz szerint, ha a kormány azt tenné, amit tennie kell, akkor minél előbb lemondana, mert ezt várja az ország. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője úgy fogalmazott: a 2010-es költségvetés megszorításainak kormánypárti megszavazása, az újabb MSZP-s kampány azt bizonyítja, hogy az MSZP nem tanult semmit. Az ellenzéki politikus felidézte: amikor jött a válság, a szocialisták akkor kezdték el a Beindultunk című kampányukat, most pedig, amikor „minden idők legbrutálisabb megszorításait” szavazták meg, újabb kampányt indítanak. Emlékeztetett: a távhő áfájának csökkentése 17 milliárdot hagy az embereknél, a kormány azonban a költségvetésben 55 milliárdot vesz el a fűtéstámogatásból. A „segély helyett munkát” szlogennel összefüggésben úgy fogalmazott: „van ebben némi diszkrét báj” éppen most, amikor 10,3 százalékra nőtt a munkanélküliség. Azzal a szocialista állítással kapcsolatban, amely szerint több fizetés marad az emberek zsebében, Szijjártó közölte, az idei év a sokadik, amikor csökken az emberek reálbére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.