Tóth György művészete a kortárs magyar fotó különleges értéke. Jól érzékelteti ezt, hogy miközben művei a Szépművészeti Múzeum Lélek és test című tárlatán szerepeltek, két galéria is bemutatta alkotásait a Budapest Art Fair nevű művészeti vásáron, s miközben a Kieselbach Aukciósházban 1,7 millió forintért ment el egyik alkotása, a szakma szavazatai alapján 2008-ban ő érdemelte ki az Év Fotográfusa kitüntetést.
Az elismeréssel járó tárlat nem beszámoló, inkább jutalomjáték, pontosabb azonban összefoglaló, összegző kiállításnak mondani, még akkor is, ha a cím szerint négy óra öt perc telt el az első kép elkészültétől az utolsóig. A kiállítás ugyanis újra tudatosítja, milyen egyszemélyes, mondhatni műfajhatárokat átlépő, az emberi test megjelenítésén keresztül láthatatlan világokat megidéző művészetet hozott létre. Többszörös expozícióval készült képein a finom elmozdulások következtében egymásba hatoló, egymáson áttűnő formák jelennek meg, aminek következtében egyrészt mintha időben megjelenő műalkotássá, filmmé válna a fotográfia, másrészt az elmozdulások elindítanak a nézőben egy aszszociációsort, s érdeklődését a látható formák felől egyre inkább a szellemi-érzelmi tartalmak, a képen megjelenő személyiség, s általában az egyén és környezete, az ember és a világ kapcsolatának alakulása felé fordítják. Ezért is van az, hogy alkotásaira csak jobb kifejezés híján alkalmazhatók a hagyományos kategóriák, a portré és az akt.
Különösen igaz mindez a Magyar Fotográfusok Házában rendezett tárlat képeire, amelyeken ugyanaz a modell jelenik meg, akivel már tíz évvel ezelőtt is dolgozott, akiről a két évvel ezelőtti albumában megjelent Lolita I–II. felvételeit és Lolita átalakulása című sorozatát készítette. Az első, igen dinamikus mozgást megragadó felvétel az Emese című képpel együtt szinte emblémájává lett Tóth művészetének, a sorozat pedig arra utal, hogy a 90-es évek második felében Tóth jó néhány fotóján megjelent a szimmetria mint rendező elv. Néhány év múlva pedig elkezdte használni azt a nagyméretű vakuboxot, amelynek jelenléte 2003 utáni képei, sorozatai esetében meghatározó jelentőségűvé vált, amelynek használatával egyrészt új módon képes konfrontálni a feketét és a fehéret, másrészt új téri viszonyokat tud teremteni.
Nos, a legújabb képek némelyikén is szerepet kap ez az eszköz, de meglehetősen a háttérben marad, a művek többségét a fekete és a fehér harmonikus egyensúlya, illetve a tónusok finom átmenete jellemzi. Jelen van a szimmetria elve is, de elsősorban abban, hogy Tóth legtöbb műve egy-egy triptichon részeként jelenik meg, a középső képre vonatkoztatott, de egymással is párbeszédet folytató szélső képekkel. Mintha csak a festészet klasszikus tradíciói inspirálták volna az egyes képek létrehozásában is a fotográfust, olyan kiegyensúlyozott, letisztult, az eszközök minimumával a maximumot kifejező a kompozíció. Épp e visszafogottság révén kap fokozott jelentőséget minden fejmozdulat, pillantás, éppen ettől válik erősebbé a művekben megjelenő erotika is – és épp ettől érezheti a látogató, hogy négy óra öt perc története helyett a pálya egészének tanulságaival szembesülhet.
(Tóth György: 2009. augusztus 12. 20.00 órától augusztus 13. 00.05 óráig, Magyar Fotográfusok Háza, november 1-jéig.)
origo.hu
Régészeti leletet fosztogatott az illegális kincsvadász
