Máig tartó harc a forradalom örökségéért

Az 1956-os forradalom idején létrejött két csoport – a szocializmus megreformálását célul kitűzők, illetve egy egészen más rendszerért küzdők – harca meghatározó jelentőségű maradt 1989 után is – fejtette ki Tellér Gyula fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Írók Szövetségének Bajza szalonjában, ahol ’56 értékelése körüli vitákról, valamint emberi jogi kérdésekről folyt beszélgetés.

Tellér Gyula felelevenítette az októberi forradalom napjait, múlhatatlan élményeit megosztotta a részvevőkkel, akik között többen is harcoltak vagy tanúi voltak az összecsapásoknak 1956-ban. Tellér kifejtette nézeteit arról, hogy a megújulást az általa „puccsistáknak” nevezett csoport, elsősorban értelmiségiek, a szocializmus keretein belül képzelték el, míg mások, akik a harcoknak valódi résztvevői voltak még november 4. után is, egészen más típusú rendszerért küzdöttek, mert egy gyökeresen más fejlődési pályára állított országot képzeltek el. Ez a két csoport a forradalom leverése után élesen elkülönült, és a rendszerváltoztatás idején is markánsan különbözött egymástól. Tellér hangsúlyozta, hogy az ’56 örökségéért folyó, máig tartó küzdelem e csoportokká tagozódás nélkül tárgyilagosan nem is értelmezhető.
Révész Máriusz, akit, mint ismeretes, 1956 ötvenedik évfordulóján, amikor feleségével és kisgyermekeivel a Fidesz által tartott ünnepi nagygyűlésről hazafelé tartott, a rendőrök súlyosan bántalmaztak, elmesélte kálváriáját. A hazafelé tartó, a mellékutcába szorított tömeg és a rendőrök közti összecsapás során, amikor egy rendőrtől magyarázatot kért mint országgyűlési képviselő, úgy megütötték, hogy összeesett, fejsérülést szenvedett. Csak a véletlennek köszönhette, hogy ártatlanságát bizonyítani lehetett: egy idelátogató angol a Síp utcai konfliktusról az egyik ház emeletéről videózott, és Révész megverését is rögzítette, ami perdöntő bizonyítékként szolgált a későbbi tárgyalásokon. Révész Máriusz részletesen elemezte a tévészékház megtámadásának körülményeit, kiemelve azokat a momentumokat, amelyek arra utaltak, hogy ott provokáció történt.
Ékes Ilona – szintén a Fidesz parlamenti képviselője – beszámolt róla, mennyire megrendítette azoknak az embereknek a sorsa, akik a 2006. október 23-án történt gyalázatos és brutális rendőri támadás áldozatai lettek. Képviselőként feladatának érezte, hogy azonnal meglátogassa a fogdába került, javarészt ártatlan embereket, egyetemistákat, fiatalokat, idősebbeket. Beszélt a fogvatartókkal, ügyvédekkel, beszélt az áldozatokkal és szüleikkel, számos történetet elmondott azokról a tragikus eseményekről, amelyek egy valódi demokráciában elképzelhetetlenek. (Az egyik fiatal édesapja, amikor meglátta, hogy gyermekét bilincsbe verve rendőrök vezetik, infarktust kapott.) Beszámolt továbbá arról is, hogy az Országgyűlés emberi jogi bizottsága a kezdetektől folyamatosan napirenden tartotta a demokrácia szégyeneként számon tartható esemény értékelését, lépéseket tett az igazság kiderüléséért, továbbá segítette az áldozatok jogi képviseletét, erkölcsi és anyagi kárpótlását a rendelkezésére álló eszközökkel. Brüsszelben bemutattak egy dokumentum-öszszeállítást arról, hogy mi történt valójában a „szabad” Magyarországon 2006. október 23-án.
A diskurzus fájdalmasan logikus összefüggést alkotott 1956 harcai és a forradalom ötvenedik évfordulójának megünneplésekor történt brutális, a hatalom által nyilvánvalóan kézi vezérelt rendőri támadás között.