Moszkva nem félti a kapcsolatok jövőjét

Az Oroszországi Föderáció új budapesti nagykövete a napokban adta át megbízólevelét Sólyom Lászlónak. Az elsőként lapunknak nyilatkozó Alekszandr Tolkacs sokakkal ellentétben nem félti a kétoldalú kapcsolatok jövőjét az esetleges kormányváltástól, s óv a helyzet dramatizálásától. Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra, hogy Moszkva ideológiáktól mentes, konstruktív és pragmatikus partneri kapcsolatokat építene, s véleménye szerint csakis ez a hozzáállás szolgálhatja a magyar nemzeti érdekeket is.

Utazó nagykövet. Alekszandr Tolkacs 1948-ban született Minszkben. Tanulmányait a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) fejezte be, majd 1994-ig külügyi apparátusban dolgozott. 1994-től 1997-ig Oroszország belgrádi nagykövetségén követtanácsos, hazatérése után előbb a külügy III. európai főosztályának helyettes vezetője, majd osztályvezető. 2002 és 2006 között romániai nagykövet, majd az elmúlt három évben utazó nagykövet. Angol, szerb és horvát nyelven beszél. (MN)

Az egyik ismert magyar operettsláger szerint új műsorhoz új férfi kell. Elődje többször is látványos vitákba keveredett a Magyarországon már egyértelműen a leendő kormánypártként kezelt Fidesz vezetőivel. Felkészült már Orbán Viktorból?
– Természetesen, s a szélsőséges fasiszta erők kivételével kész vagyok találkozni minden magyar párt vezetőjével. S ezt a diplomáciai protokollnak megfelelően meg is teszem. Nekem nincsenek politikai előítéleteim. Én nem voltam tagja az SZKP Központi Bizottságának. Ugyanúgy szívesen tárgyalok a hatalmi erőkkel, mint az ellenzékkel, tudva természetesen, hogy a kormányok partnerei mindenütt a kormányok. Velük tárgyalnak a kétoldalú találkozókon. De ezzel kapcsolatban a figyelmükbe ajánlom a görög protokollt, amely előírja, hogy az országba látogató külföldi vendégek kötelesek találkozni a legnagyobb ellenzéki párt képviselőivel is. Oroszország kész a konstruktív, pragmatikus együttműködésre mindenkivel. Ha a Fidesz győz, vele, ha más, akkor azzal. A lényeg, hogy a kétoldalú kapcsolatokat ne érintse az esetleges kormányváltás, s az elért szintet megőrizzük. Óvnék azonban a helyzet dramatizálásától. Nem kell félteni a kapcsolatok jövőjét! Természetes dolog, hogy a választásokra készülve a politikusok kemény kijelentésekkel próbálják aktivizálni táborukat, aztán amikor hatalomra kerülve szembesülnek a realitásokkal, az ország irányítására, a nemzeti érdekek hatékony érvényesítésére koncentrálnak. S ez egyebek mellett feltételezi a normális, partneri, ideológiáktól mentes viszonyulást Oroszországhoz is. Sajnos nem lehet ugyanakkor nem észrevenni, hogy Közép-Európában, így Magyarországon is erősebb a közéletben az ideológiai komponens, mint nálunk, Oroszországban. Ezen minél előbb túl kell lépni.
– Tisztelem az optimizmusát, bár meg kell jegyeznem, hogy már a jelenlegi kormány is érezhetően visszafogottabban viszonyul Oroszországhoz, mint elődje. S ehhez jön még a valószínűsíthető hatalomváltás a maga új prioritásaival. Ráadásul most is olyan problémák terhelik a kétoldalú viszonyt, mint a Malév vagy a Mol kérdése. Ebben a helyzetben a folytonosság mellett megjelenhetnek-e új szempontok, megközelítések Oroszország Magyarországhoz fűződő viszonyában?
– Mi egyértelműen a folyamatosság mellett vagyunk.
– Rendben, csakhogy a környezet változik…
– Nem dramatizálnám a helyzetet. Egy váltás mindig bizonyos nehézségekkel jár, de ez csupán időleges lehet. A jelenlegi problémák technikaiak, úgy is mondhatnám, minden kapcsolatban megszokottak. Az is normális, hogy a legjobb viszonyt is beárnyékolják néha apró problémák. Sajnálatos, hogy ezeket a kérdéseket túlságosan is áthatja a politika. Említette a Molt. Rendben, ha a magyar állam olyan gazdag, vásárolja vissza a privatizált részét, s minden meg van oldva. Ne féljenek, többségi állami tulajdonban van nemcsak a Gazprom, de a Gas de France vagy a Statoil is. Egyébként pedig az állam ne avatkozzon az üzleti életbe, hagyja a gazdasági szereplőkre a dolgot, majd dűlőre jutnak. Nem értem, miért démonizálják az orosz tőkét. Magyarországnak e tekintetben semmiféle negatív tapasztalata nincs. Mi akkor a probléma? Oroszország a hús vagy a gyümölcs tekintetében majdnem 80 százalékban az importtól függ, a gyógyszereket nézve ez a függés gyakorlatilag 100 százalékos. S hallott olyan hisztérikus kijelentéseket, hogy Oroszország elveszett, holnap eltűnik? Ugye, nem. S ez a normális magatartás. Elfogadjuk a világban működő munkamegosztást. De menjünk tovább, s nézzük a Malévot! Tisztán üzleti kérdésről van szó. A légitársaságok válságban vannak, s összeolvadnak. Mi köze ennek a kétoldalú kapcsolatokhoz?
– Csupán annyi: a privatizáció annyiban mégiscsak politikai döntés volt, hogy lényegében a két ország vezetői egyeztek meg róla, s vállaltak így érte garanciát. Ezért aztán a jelenlegi válságos helyzet feloldása is nehezen képzelhető el az államok nélkül…
– S ha jól tudom, a magyar állam tulajdonossá is válik. Egyébként pedig van miért bírálni a Malév menedzsmentjét, de azt is látni kell, hogy a légi közlekedés általános válságban van. Mint tudjuk, a két kormány illetékesei nemrég tárgyaltak a megoldásról, de ez akkor is üzleti kérdés, amelyben a legfontosabb, hogy a tulajdonosok látnak-e fantáziát, hasznot a Malévban. Az orosz fél minden bizonnyal ezt fogja elsősorban mérlegelni.
– Hát, akkor sok jót nem várhatunk…
– Én ezt nem tudom. Mint mondtam, ez alapvetően üzleti, s nem diplomáciai kérdés. Ebbe az állam nem kíván beavatkozni.
– Optimizmusa töretlen, én azonban nem zárom ki, hogy még jól jöhetnek majd a konfliktusok megoldásában szerzett tapasztalatai. Mint tudjuk, legutóbb az orosz– ukrán vízi határ kijelölése körül bábáskodott…
– Ne adja Isten, hogy a konfliktusokban szerzett tapasztalataimra szükség legyen. A helyszínen kísértem végig Jugoszlávia szétesését. Komolyra fordítva a szót, tényleg optimista vagyok. Az országok közötti kapcsolatokban ugyan lehetnek hullámvölgyek, problémák, végeredményben azonban mindig a józan ész, s az érdekek érvényesülnek.
– Azért csak ott motoszkál bennem a kisördög. Úgy tűnik, mintha éppen az új helyzetre szabott nagykövetet kerestek volna Budapestre…
– Sajnos, már nem vagyunk fiatalok. Elődöm, Igor Szavolszkij is a 63. évében jár, s az orosz törvények 65 éves kor után előírják a közszolgálatban dolgozók nyugdíjazását. Elődöm tehát már közeledett ehhez a határhoz. A döntés meghozatalakor ez volt az elsőrendű szempont. Ami pedig a kinevezések szempontjait illeti, jól jön, ha néha friss szemmel tudunk nézni egy-egy országra. Magamon tapasztaltam, hogy az ember egyszerűen beleszeret abba az országba, ahol már sok évet eltöltött. Elveszik a részletekben, kialakulnak bizonyos kötődések, akár egyes politikusokhoz is, s az éles pillanatokban ez zavaróan hat, nem tud felülemelkedni a helyzeten. Messzebbről néha jobban látszanak a dolgok, szükség van új megközelítésre, amely esélyt adhat az eredményesebb érdekérvényesítésre.
– E logika ellen szól persze, hogy az ön személyében egy, a Balkánhoz kiválóan értő diplomatát tisztelhetünk, pedig lehet, hogy jobban jött volna egy lengyeles. A kirajzolódó magyar külpolitika ugyanis mintha jobban hasonlítana a varsóihoz, mint a belgrádihoz vagy a bukarestihez…
– Én úgy gondolom, hogy Magyarországnak nem lengyel, román vagy szerb, hanem magyar külpolitikára van szüksége. Megvannak a saját nemzeti érdekei, a szövetségesi kötelezettségei, s ezektől vezérelve kell kialakítania a politikáját. Ami pedig Lengyelországot illeti, az külön történet. Különösen, ami az Oroszországhoz való viszonyulását illeti. Egyrészt egy időben az Orosz Birodalom része volt, többször felosztották, s az évszázadok során mindezek következtében a lengyelekben kialakultak bizonyos reflexek. De ezt sem dramatizálnám. Hiszen, ha az elmúlt húsz évre visszatekintünk, emlékezhetünk szép pillanatokra is, s nem csak a feszültséggel teli időszakra. Más dolog ugyanis gyerekkorban filmezni, s más egy államot irányítani. Ezért azt ajánlom, hogy Budapest ne másra tekintgessen, hanem a saját nemzeti érdekeit tartsa szem előtt. S ne felejtse el, hogy a nehéz történelmi pillanatok ellenére Oroszország barátsággal viszonyul Magyarországhoz.
– A Balkán ismerete ugyanakkor új lehetőségeket, közös pontokat is teremthet, hiszen a magyar külpolitika prioritásként kezeli ezt a térséget, ahol Oroszország is hagyományosan aktív…
– Magyarország érdekei a Balkánon egyértelműek, nagy számban élnek itt kisebbségei, mint ahogy az orosz aktivitás is komoly múltra tekinthet vissza. Nagy különbség azonban közöttünk, hogy Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja.
– S hát ehhez a régióhoz kapcsolódik egy jelenleg még közös projekt, a Déli Áramlat is. Meglepődne, ha Magyarország kilépne ebből az együttműködésből?
– A döntés Magyarország, a magyar vezetés szuverén joga. De előtte nézzük meg, mit jelent Magyarországnak a Déli Áramlat. Először is az országon áthaladó évi 10 milliárd köbméter gázt, amelynek csupán a tranzitdíja komoly bevételt biztosít. Aztán egy 1,3 milliárd köbméteres kapacitású tározót, amelyen keresztül szabályoznák több ország gázellátását. S az egész 50-50 százalékos tulajdonmegoszlásban. Mindez komoly pénzt és a térségbeli befolyás növekedését, az ellátás biztonságának növekedését jelenti. Szlovénia épp ezeket az előnyöket, a büdzsébe befolyó hatalmas összeget szem előtt tartva csatlakozott a napokban a Déli Áramlathoz. Ha ebből a magyar kormány nem kér, az Magyarország problémája. Mi találunk más megoldást. Emlékezzen csak, amikor Ukrajna nem járult hozzá, hogy felségvizei alatt épüljön a vezeték, jöttek a törökök. Ha nem, hát nem. Ankara viszont a közeljövőben az európai gázexport egyik legnagyobb tranzitálójává és elosztóközpontjává válik. A NATO tagjaként a Déli Áramlaton kívül ott a Kék Áramlat, s dolgozunk az újabb közös terveken. S ebből senki nem csinál problémát. Ha Magyarország úgy gondolja, hogy Katartól vagy Algériától vásárol, hát tegye.
– Egy lépés, igaz, nagyon drága lépés a diverzifikáció felé. S 20 év múlva legfeljebb Katartól függünk…
– Nézze Európát! Németország, Olaszország, Ausztria nem retteg az orosz energiafüggőségtől. De rendben, építsék meg a Nabuccót. Minket nem zavar. A két vezeték nem versenytárs. De az égre kérem, miért ez a primitív hozzáállás? Hol van bele a gáz? Beszéljenek erről is! A Déli Áramlattal ilyen gondok nincsenek. Konkuráljunk! De ez a verseny legyen üzleti, ne pedig (geo)politikai! Ne féljenek az orosz gáztól! Gondolják végig, volt valaha is a szállítással probléma azelőtt, hogy Ukrajnában megjelent egy olyan vezető, aki a tranzitból politikai tőkét próbált kovácsolni? S mellesleg illetéktelenül tulajdonították el a gázt. S ne ijesztgessék az embereket Oroszországgal! Ez már nem a Szovjetunió, amely tankokkal vonult Budapest ellen. S ha nem félnek a német vagy az amerikai tőkétől, akkor ne féljenek az orosztól se!
– Az átrendeződő világrendben elfordult a korábban kiemelt figyelem Közép-Európáról. Hol szerepel ez a régió az orosz külpolitikában?
– Közép-Európa ma nyugodt, stabil régió, s kétségtelen, hogy kikerült a figyelem középpontjából. Örüljenek, hogy a nagyok, Amerika vagy Oroszország geopolitikai érdeklődése más felé fordult. Ne próbálkozzanak ennek mesterséges felkeltésével, mert az kontraproduktív. Ezt az utat járják egyesek Oroszország közvetlen szomszédságában, s lám, mi lett belőle. Kövessék inkább Svédország, Dánia, Norvégia vagy a Benelux államok unalmas, de az életszínvonalat nézve vonzóbb példáját.