Nincs egyetem kutatómunka nélkül

Tíz évvel ezelőtt, 1999. október 22-én, II. János Pál pápa levelet írt a Pápai Tudományos Akadémiához abból az alkalomból, hogy az akadémia a plenáris ülésén a darwini evolúciós elmélet mára szóló üzenetét tárgyalta. Levelében a pápa biztat az igazság teljes körű érvényesítésére, hiszen igazság nem mondhat ellent igazságnak. Nincs két egymásnak ellentmondó igazság, csak egy egyetemes igazság van. Az emberre, ránk, minden egyes emberre vonatkozóan, így írja le az örök, egyetemes érvényű igazságot: „Más szóval, az emberi egyént nem lehet puszta eszközként alárendelni sem fajának, sem a társadalomnak; önértéke van. Az ember személy.” (II. János Pál levele a Pápai Tudományos Akadémiához, 1999. október 22.)
Az ember személy, egyedüli, megismételhetetlen individuum. Személy voltához misztérium tartozik. A lelkében minden egyes ember tehetséget kap a személyes teremtőjétől. Abból a célból kapja minden egyes ember a tehetséget (a talentumokat), hogy művelje ki, hogy sokasítsa meg, hogy fordítsa jóra, gyógyításra, az embertársak, a közösség javára, megsegítésére. Ez a kereszténység lényege. Ebben van Krisztus tanításának központi magva, hiszen ő minden egyes emberért jött, minden egyes embert megváltott, minden egyes ember számára megnyitotta az üdvözülés útját. Erről szól az elveszett bárány példabeszéd, és ami a legfontosabb, ebből a tanításból fakad a parancs minden közösség, minden nemzet számára, hogy minden egyes gyermek lelkében kapott kincset, a tehetségüket egyenlő eséllyel kell kiművelni, segíteni. Innen ered a kezdetektől a keresztény világ, elsődlegesen Európa összes iskolarendszere, különösen az egyetemei.
Nem véletlen tehát, hogy a Krisztus utáni első évezred végétől, illetve a második évezred kezdetétől létesített egyetemek, minden ország, minden nemzet legfontosabb, legmeghatározóbb intézményei, legféltettebb kincsei. Amikor az európai egyetemek rektorai Bolognában összejöttek, hogy az első európai egyetem alapításának 900. évfordulóját megünnepeljék egy új dekrétumban, az Európai Egyetemek Magna Chartájában fogalmazták meg minden időkre érvényesen az egyetem lényegét, misszióját, szerepét a nemzet, az ország életében. Annak az őrületnek, annak a burkolt vagy nevezhetem nyílt támadásnak a feltárására, leleplezésére, amit a magyar egyetemek ellen évtizedek óta folytatnak, s ami most a magyar felsőoktatási törvény újabb módosításában a „kutatóegyetemek” alapítására és a professzorok védettségének eltörlésére tett kísérletben fejeződik ki, a Magna Charta üzenetének lényegét röviden idézem: „Az egyetem szabad, autonóm intézmény, a nemzet szívében. Benne a kutatás és a tanítás megbonthatatlan egységben van. Missziója mentes minden politikai befolyástól és bármiféle gazdasági megszorítástól, kényszertől, diktátumtól.” Visszatekintve az elmúlt évezredre, bizonyossággal kijelenthető, hogy az egész világon az egyetemek adták, adják és a jövőben még inkább adni fogják minden ország, minden nép létének biztonságát. Sokszor sokan idézik ezt a megállapítást: „Ha Oxford és Cambridge (mármint az egyetemek) nem lettek volna, a Brit Birodalom sem lett volna.”
Diktatúrákban mindenkor támadást indítottak és indítanak az egyetemek ellen. Sokan állítják, hogy a történelemben a legalattomosabb támadást Oroszországban II. Katalin cárnő indította. Elkezdték a rontást, az egyetemek fölé minősítő intézményt rendeltek és elvették a kutatás jogát, a kutatás támogatását az egyetemektől. Az adófizető polgárok pénzén, a közpénzen az egyetemektől független, önálló kutatóintézeteket kezdtek létesíteni. A lenini–sztálini diktatúra idején a nagy Szovjetunióban folytatták az egyetemek elleni támadást, az egyetemektől a kutatás elvételét, tanodákká degradálását. A II. világháború után ezt, a Szovjetunióban „kimunkált” módszert exportálták a szocialista országokba, köztük Magyarországra is.
Sajnos 1990-ben, az úgynevezett rendszerváltáskor nem következett be a nemzet, az ország életét, jövőjét leginkább meghatározó intézményekben változás. Nem következett be a szovjet mintájú tanodákból újra igazi autonóm egyetemek létrehozása. Pedig a teendő akkor is és most is világos. Önálló tudományegyetemek (hat-nyolc) mellett, önálló műszaki egyetemek (három-négy), önálló agráregyetemek (három-négy), önálló orvostudományi és egészségtudományi egyetemek (négy), önálló művészeti egyetemek (négy-öt), köztük önálló testnevelési egyetem (egy) kellenek Magyarországon. Így Magyarországon, a tízmillió lakosra számítottan ideálisan, 25-26 egyetem, vagyis olyan intézmény lenne, ahol a kutatás és az oktatás szétválaszthatatlan. Egyetem, amelynek saját tulajdona (törzsvagyona és kincstári vagyona), s a vagyon őrzésére, elidegeníthetetlenségének biztosítására kuratóriuma („board of trustees”) van. Egyetem, amelynek működési költségét az Országgyűlés közvetlenül határozza meg és biztosítja. A működési költségekben olyan kutatási bázisfinanszírozás szerepel, amelyik figyelembe veszi az egyetem sajátosságát, a képzésen, tanításon túl az ország életében betöltött szerepét, feladatát.
Összegezve, a „kutatóegyetem” fogalom önmagában is őrület. Mintha lehetne egyetem kutatás nélkül. Hiller István miniszter neve alatt a T/10887. számú törvényjavaslat tehát nem más, mint újabb ármányos támadás az ország, a nemzet, a magyar nép ellen.

A szerző emeritus professzor