Pénztári libikóka a ciklus végóráiban

Egy-egy parlamenti ciklus végén gyakran fordulnak elő furcsaságok. Az ilyen – látszólag megmagyarázhatatlan – történések mögött általában az a háttérben megtalálható ok húzódik meg, hogy a hatalom elvesztésének közeledő veszélye miatt megszűnik a kormányzat minden korábbi felelősségi kontrollérzete, illetve felborulhat az általa addig képviselt koncepció is. Ez a helyzet áll fenn valószínűleg a magánnyugdíjpénztárak esetében is. A szocialisták által irányított kormány ugyanis fel akarja számolni az általa kreált pénztári rendszer önkormányzati és nonprofit elven működő jelenlegi szisztémáját. Ráadásul mindezt legitimitás, érdemi egyeztetés és hatástanulmányok nélkül kívánja megtenni.
A Pénzügyminisztérium ugyanis egy olyan törvényt kíván elfogadtatni a parlamenti ciklus véghajrájában, amely gyökerestől felforgatja azt a rendszert, amelyet lényegében a korábbi szocialista kormány – a Horn-kormány – létrehozott. Azt a rendszert, amely ráadásul az elmúlt két évtized eleddig egyedüli (sikeres) reformkísérleteként volt számon tartva. Mindannyian emlékezhetünk ugyanis arra, hogy ez a szisztéma szinte megváltást ígért a ma dolgozóinak a verseny, a professzionális vagyonkezelés és befektetés folyamatos ígéretével. Ezekből sajnos szinte semmi sem valósult meg.
A magán-nyugdíjpénztári rendszerben kezelt befizetések hozama csupán egyetlen évben – 2004-ben – tudta meghaladni az állami nyugdíjemelés mértékét, s a beígért verseny és az átláthatóság vonatkozásában is súlyos kifogások merültek fel. Ez azonban nem jogosítja fel a kormányt, hogy megalapozatlan, s végiggondolatlan átalakításokba fogjon. Egy ilyen hosszú távú, sok évtizedes megtérülési időhorizontú, s milliók sorsát döntő módon befolyásoló átalakítást csak nagyon komoly előkészítéssel és sorozatos konzultációk után lenne szerencsés megkísérelni.
Bár az elmúlt időszakban ezen a területen is történt lényeges változás, ezek a korrekciók azonban nem érintették a rendszer lényegét. Ilyen volt a napokban meghirdetett lehetőség is, amely az ötven év feletti magán-nyugdíjpénztári tagok számára újólag megnyitotta az állami pillérbe való visszalépés lehetőségét. Ezzel a lépéssel azonban nyíltan elismerte azt is, hogy korábban százezres számban beléptek ezekbe a pénztárakba olyanok, akik a kormányzati megtévesztő propaganda-hadjárat hatására választották az elmúlt bő egy évtizedben a második pillért. A most tervezett intézkedés viszont alapjaiban átírná az eddigi konstrukciót. Miért?
Azért, mert a tervezett törvényjavaslat elfogadása esetén a jelenleg a tagok tulajdonában álló nonprofit pénztárak – amelyek mintegy hárommilliós taglétszámmal működnek, s több mint 2000 milliárd forintnyi (!) vagyont kezelnek – a pénzintézetek (bankok vagy biztosítók) tulajdonába kerülnének, ráadásul mindez a tulajdonos tagok jóváhagyása nélkül, s az alkotmányosság szempontjából is kifogásolható módon történne. A bankok, illetve a biztosítók ezzel a megoldással ugyanakkor rátehetik a kezüket a nem pénzintézeti – vagyis független vagy munkáltatói – hátterű pénztárak vagyonára is, s így lényegében ellenőrizetlen és jogosulatlan piacszerzés történik (hiszen például jelentős részesedése van a magán-nyugdíjpénztári szolgáltatásokból a MÁV-nak, a Magyar Telekomnak, az MVM-nek – hogy csak a legjelentősebb céges hátterű pénztárakat említsük). Nemcsak a tulajdonosi háttér változik meg, hanem a kötelezően részvénytársaságokba beolvadó pénztárak ettől a pillanattól kezdve immár nyíltan profittermelő vállalkozásokká változnak, s ez nyilvánvalóan az addigi nonprofit elv feladása következtében a társaságok működésének átláthatóságát is alapvetően veszélyeztetné.
Ezt látva fel kell emelnünk a hangunkat minden végiggondolatlan és megalapozatlan ad hoc intézkedés ellen. Normális esetben ugyanis egy önmagát szakértőinek tituláló átmeneti kormány nem teheti meg, hogy erről a szélesebb társadalmi nyilvánossággal – s különösen a pénztártagok millióival – nem egyeztet. Ráadásul ezeket a drasztikus változtatásokat a magyar parlamenti ciklus végóráiban, s az elfogult magán-nyugdíjpénztári vezetőkkel karöltve igyekszik a pillanatnyi törvényhozói többségével áterőltetni.
Kérdés az is, hogy a PSZÁF miért asszisztál mindehhez, s eddig vajon miért nem tudta maga sem megakadályozni a magánnyugdíjpénztárak törvénytelen gyakorlatát? Miért olyan sürgős a drámai koncepcióváltás, s vajon végül is kinek az érdekeit szolgálják ezek a törekvések? Kié lesz tehát a nyugdíjpénztári tagok vagyona, illetve annak megtermett gyümölcse? S amennyiben ez a szégyenteljes tranzakció megtörténik, azaz beolvasztják a pénztárakat a pénzintézetek által alapított részvénytársaságokba, akkor ki kapja meg azok ellenértékét?
Megannyi kérdés, s hiányzik a válasz!

A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő (Fidesz)