Tisztes öregkort?

Nincs lerágottabb csont a nyugdíjasok problémáinál. A velük kapcsolatos jól használható paneloknál. Attól függően, hogy merről nézzük ennek a többmilliós tömegnek a helyzetét, sokféle megállapítást tehetünk. A nyugdíjasok ebben az országban nem tényezők, csak a választások környékén. Akkor viszont nagyon is. Ígéretek tömege, udvariaskodás, ilyen meg olyan megbecsülés, a nyugdíjak vásárlóértékének megtartása. Ezzel a bűvös kifejezéssel meg lehet etetni azokat, akiknek fogalmuk nincs arról, mi a vásárlóérték, csak azt tapasztalják, hogy a pénz egyre kevesebbet ér. Aztán vannak fordulatok, amelyekkel kötelező színesíteni a nyugdíjasokról szóló cikkeket: ellopnak egy pohár joghurtot kiflivel, de mindig lebuknak. Csirke far-hátat vesznek, s azt mondják, a kutyájuknak kell, pedig dehogy. Petróleumlámpával világítanak, mert drága az áram. Nem utaznak, nem nyaralnak, nem járnak fodrászhoz és nem járnak cukrászdákba, ahogyan Bécsben sem. Szó, ami szó, magától jön a kérdés, akkor hogyan tudnak megélni? Röviden, sehogy. Hosszabban: ha a nyugdíjasnak nincsen szerető családja vagy baráti, rokoni köre, akkor a létminimum peremén araszolva nem sok öröm jut neki. Ezek az emberek nem tehetnek arról, hogy az előző rendszerben mindenüket ellopták, a nyugdíjukat, a szabadságukat, mindenfajta jövőképüket. Mit kaptak cserébe? Röviden: semmit.
A magyar nyugdíj nem pénz. A magyar nyugdíj, hacsak nincs megtoldva különböző kiegészítésekkel, semmiféle tisztes öregkort nem biztosít. És ezen a 13. havi gesztus csak piciny szépségflastrom volt. Rövid ideig. A hazug tolvajbanda, amelyik ezermilliárdokat lopott el, teljes médiahatalmával hergelt a 13. havi nyugdíj ellen. Szégyenszemre egyetlen szempillantás alatt el is törölték mint gigantikus kiadást. De hogy a kormány aljassága töretlen, a következő esemény jelzi, amikor három mondatban közölték a médiumok, hogy az ez évben még járó jogos nyugdíjemelés elmarad. Ennyi, mondják a filmforgatásokon. Ennyi bizony. A kormány biztosra megy, a nyugdíjasok sem kerekes székekkel, sem mankókkal, sem matracokkal a hónuk alatt nem mennek tüntetni. Nem, a magyar nyugdíjas idomítva van legalább 60 éve, jámbor, magába zárt dühvel veszi tudomásul, hogy az ő pénze húzza ki a Magyar Köztársaságot a slamasztikából. Jó lenne pedig, ha olyan fontos nekünk az emberi méltóság, akkor ez ne csak a kisebbségre, de a nyugdíjasokra is vonatkozzék. Éhesen, fázva és a társadalom leírt nyűgének lenni nem nagy méltóság. Most, hogy megcsillant a remény, hogy ezek végre eltűnnek a fenébe, talán lehet valami mást is tenni a nyugdíjasokért, mint folyton nyirbálni azt a kedvezménymorzsát, ami még maradt a „jóságos” szocialista kormányok után. A 13. havi nyugdíj kompenzálására ajánljuk az új kormány figyelmébe, hogy akár egy havi 10 ezer forintos élelmiszer-utalvánnyal is lehetne pótolni az elvett pénzt. Ezzel mindenki jól járna. A nyugdíjasok havi kiadásait némileg könnyítené, a fogyasztást meglódítaná, és a kereskedelmi cégek is profitálnának. Meg kellene szüntetni azt a gyakorlatot, hogy alaposan megkopasztják azt a nyugdíjast, aki nem kér segélyt vagy ingyenebédet, -gyógyszert, mert dolgozik, és a nyugdíja mellett legalább a közepes emberi létet megengedheti magának. És hol van az kőbe vésve, hogy a hétvégi wellnessekben csak vastag pénztárcával lehet megmártózni? Van olyan város, ahol a nyugdíjasok fürdőjegyeket kapnak, gesztusképpen. Nem is akarnak más polgármestert a mostaninál. Ötlet tehát volna, már csak az új kormány hiányzik.