Tizenegy

Bár nem is tudtam róla, hátrányos helyzetű budai polgárként éltem eddig az életem. A kerületemben, Újbudán ugyanis eddig nem volt pláza. A súlyos diszkriminációnak azonban vége: november 11-én 11 óra 11 perckor megszűnt a XI. kerület e súlyos fogyatékossága, a budai Skála helyén megnyílt a főváros legújabb bevásárlóközpontja.
Álljunk meg egy pillanatra a számmisztikánál! A tizenegyes számot valamiért nagyon szeretik a diktátorok és a reklámszakemberek – Burmában például a hatalmat birtokló katonai junta vezetője – asztrológusa tanácsára – az új fővárosba, Najpjidóba való költözködést 2005. november 11-én 11 óra 11 percre időzítette, amikor tizenegy hadtesthez tartozó tizenegyezer katonai jármű elindult tizenegy minisztérium bútoraival és irataival.
Elkészült tehát a nagy mű, újabb monstrum a város belterületén. A Skála lerombolását és az új bevásárlóközpont építését páholyból nézhették a jövendő generáció építészei, a BME Építészmérnöki Karának kollégiuma ugyanis alig húsz méterre, az utca másik oldalán van. Örülhetnek a hallgatók: az ingyenes terepgyakorlat mellett az építtető a kollégium homlokzatát is kifestette (sőt az összes épületét az utcában), nehogy zavarja az utcaképet a kopottas környezet.
Az új épület csillog-villog, csupa üveg, acél és LCD monitor, még egy utcát is alagútba vittek miatta. A megnyitón többen voltak, mint a múlt hétvége összes tüntetésén, pedig a demonstrációdömpingben utcára vonultak – természetesen külön-külön – pedagógusok, bölcsődei dolgozók, antirasszisták és kereskedelmirádió-siratók egyaránt.
Nem tudom, hányan fogják megjegyezni a nevét, én is elfelejtettem. Az biztos, hogy nem magyar szó, de kicsit hasonlít az alléra. Igaz, fasorral szegélyezett hosszú, egyenes út nincs benne, de hát a másik budai monstrumban is hiába keressük a mamutokat. A megnyitóünnepségen – tévében láttam – a kerület új városközpontjaként emlegette a polgármester, bizonyára ő is fogadóórát fog tartani itt egy butikban. Felszenteltek egy ruhaboltot, a tizenhárom termes mozit pedig elbarikádozták kordonokkal és a nagyon fontos vendégeknek kijáró damasztabroszos asztalokkal.
Fegyelmezett újbudaiként én is elzarándokoltam hát a megnyitó délutánján kerületünk új büszkeségébe. A földszinten, egy ruhaboltban találtam egy valóban szép és divatos kardigán-pulóver-ing összeállítást egy próbababán. Nagy nehezen kinyomoztam a ruhadarabok árát: a három együtt 311 ezer (már megint az a fránya tizenegy!) forintba kerülne. Nem vettem meg – ha valaki tudni szeretné, pár hete ki nyerte meg a kétmilliárd forintos főnyereményt, figyelje pár napig ezt a próbababát: aki megveszi róla a göncöket, minden bizonnyal az volt a szerencsés lottónyertes.
A megnyitó alkalmából szerveztek különféle kulturális műsorokat is, ezek közül az elektromos ketyeréket áruló bolt előtt rendezett lökdösődés, decens budai pofozkodás tetszett a legjobban, amelynek győztesei hazavihettek egy kínai DVD-lejátszót négyezerért.
Felmentem volna az emeletre is, de épp elvették az épület egy részében a villanyt. Leálltak a mozgólépcsők, egyes boltokban csak vészvilágítás működött, így gyorsan be kellett zárni őket. Úgy látszik, már plázát sem tudunk megnyitni regionális katasztrófák nélkül – a Nyugati pályaudvar mellé épült behemót bevásárlóközpont megnyitóján emlékeim szerint komoly árvizet okozott a művízesés.
Tömeg volt mindenütt, de alig vásároltak páran. Az emberfolyamból néha unatkozó celebek és pánikba esett biztonsági őrök bukkantak elő, a stratégiai pontokon pedig egyenmosolyú hoszteszek osztogattak ajándék lufit és ingyenvirágot a szerencséseknek.
Engem is elkapott a konzumláz: az alagsorban lévő élelmiszerboltban vásároltam két kaliforniai paprikát és egy fürt paradicsomot. Utána a háromszintes, ezerkétszáz férőhelyes parkolóban fél órán át kerestem az autómat.