Tobin-adó: Kóka János visszaüt

Október 16-án ehelyütt cikkem volt, amely Kóka János SZDSZ-frakcióvezető, exminiszter és expártelnök egy internetes portálon megjelent, az úgynevezett Tobin-adó kérdésével foglalkozó írására reagált. Cikkem megírását azzal indokoltam, hogy „Kóka Tobin-adó-ellenes érvei tanítani valóan aljasok, azok mellett szó nélkül elmenni nem tudok.” Ha nem éreztem volna szükségét, hogy érveit ily erőteljesen minősítsem, elmentem volna mellettük szó nélkül. Ha Kóka csupán egy szakmai vitát kívánt volna kezdeményezni, hagytam volna olyanokra, akik nálamnál szélesebb adózási ismeretekkel rendelkeznek. De Kóka piaci fundamentalistaként kinyilatkoztatott, az alkalmat kihasználva pedig belerúgott Kiss Péter szocialista miniszterbe, amin akár kárörvendhettem volna is, ha kárörvendő típus volnék. Ennek híján viszont felháborodtam. Mert Kiss Péter nem azt, nem úgy, nem azért stb. mondta, amit Kóka visszaadott, ráadásul a történet leglényegesebb elemét elhallgatta (ti. a G20 felkérte az IMF-t, hogy terjesszen jelentést elé a Tobin-adó bevezetésének lehetőségéről). Ez, finoman fogalmazva, unfair. Kevésbé finoman: aljas. És még nem vagyunk az érveinél!
Kóka visszaütött (Tobin or not Tobin?, Hirszerzo.hu, október 29.). Mielőtt ismét a Tobin- adóról lenne szó, két megjegyzésére kell kitérnem. Az egyik, hogy mentegettem „Molnár Oszkár raszszista megnyilvánulását” (Magyar Nemzet, szeptember 11.). Én? Rasszistát? Azt írtam, hogy az edelényi polgármester ominózus megszólalását a média rendre az alábbi mondat kihagyásával idézte: „előfordul néhány esetben ilyen sajnálatos bűncselekmény magyar származásúaknál is”. Írtam továbbá, hogy magam is kíváncsi vagyok a polgármester bizonyítékaira, mert a „dolog természeténél fogva e jelenségről olyan orvosok és védőnők tudhatnak, akik annyira bizalmas, sőt meghitt viszonyban vannak cigány (és nem cigány) asszonyokkal, hogy azok lelki megkönnyebbülést keresve merik fülükbe súgni környezetük nyílt titkait”. Az pedig nem bíróság elé vihető bizonyíték. (Igaz-e, hogy az ország számos körzetében az uzsoramaffia a végletekig ellehetetleníti, a nyomor legmélyebb bugyraiba taszítja a cigányságot? Igaz. Bizonyíték? Ha büntetőperben a bíróság elé vitt bizonyítékokat nézzük, akkor szinte nincs is. Lehetséges, hogy az uzsoramaffia létének feltételezése is rasszista rágalom?) Végül a Népszabadságból idéztem egy AFP-vizsgálatot elutasító cigány asszonyt: „A’ nem baj, ha fejlűdési rendellenessíggel születik az a gyerek, akkor legalább megemelt családi pótlík jár”, ami nincs túl messze attól, amiről a polgármester az aggodalom hangján beszélt.
A másik, hogy gazemberségnek neveztem a Bajnai-programot (Magyar Nemzet, április 4.). Igaz. Szokásom ilyen és hasonlóan erős szavakkal illetni minden olyan kormányzati lépést, amelynek célja adminisztratív eszközzel a munka és a tőke közötti jövedelemelosztásnak az előbbi hátrányára és az utóbbi előnyére történő megváltoztatása. A Bajnai-program ugyanis ezt tette – Kóka János mellszélességű támogatásával. Én viszont Kóka ellenében piacpárti vagyok, ezért úgy gondolom, hogy csak a piacnak van joga megváltoztatni a jövedelemelosztás arányait. Kóka nem piac-, hanem nagypiaciszereplő-párti. Hát ebben különbözünk.
Kétségtelen tény, hogy – mint Kóka írja – a „világ gazdasági nagyágyúi is megosztottak a kérdésben”. Eddig azonban, teszem hozzá, nem voltak megosztottak, mert közülük senki sem állt a Tobin-adó mellé. Ez a helyzet megváltozott. Kóka szerint az Egyesült Államok kongresszusának adóügyi bizottsága elvetette a Tobin-adót, amit Kóka annak jeleként értékel, hogy „a világ vezető nagyhatalma nem akarja a Tobin-adót, akkor egy időre remélhetőleg le is kerül a napirendről”. A bizottság október 12-i ülésén nem erről volt szó, hanem Peter DeFazio oregoni demokrata képviselő törvényjavaslatáról, amely 0,25 százalékos tranzakciós adót vetett volna ki azon értékpapírpapír-kereskedő cégekre, melyek 2008-ban pénzügyi segítséget kaptak a kormánytól. [A Troubled Asset Relief Program (TARP) keretében, amelynek létrehozása a 2008. évi legfontosabb intézkedése volt.] A bizottság tájékozódott a törvényjavaslatról, de nem tárgyalta. A történtekről szóló Reuters-tudósítás végén a hírügynökség emlékezteti az olvasót a G20 IMF-hez intézett kérésére, és elmondja, hogy a „pénzügyi tranzakciókra kivetett adót néha Tobin-adónak nevezik”. Így kerül elő a Tobin-adó. Tehát szó nincs arról, hogy a kongresszus illetékes bizottsága szóban forgó ülésén elutasította a határokon átnyúló pénzmozgásokra Tobin-adó bevezetését, már csak azért sem, mert a bizottság ülésén nem arról volt szó. Hanem egy bel-amerikai ügyről.
De ha az történt volna a bizottságban, amit Kóka állít (mint ahogy nem), akkor se vonhatná le azt a következtetést, hogy a „világ vezető nagyhatalma nem akarja a Tobin-adót”. Mert arról végül is nem egy bizottság, hanem a kongresszus dönt, amely döntést az elnök, ha odateszi magát, hátrányos helyzetből is a maga javára tud fordítani.
Kóka írásában még az is megtörténik, hogy szakmai síkra téved. Felsorol néhány, a Tobin-adó kapcsán megoldandó problémát. Senki sem állítja, hogy a dolog egyszerű. Az IMF feladata, hogy megtalálja a megoldásokat. Ha Kóka e tekintetben szkeptikus, megértem. Szkeptikus például Otmar Issing, az Európai Központi Bank volt korábbi vezető közgazdásza is, míg mások szerint az akadályok egyáltalán nem leküzdhetetlenek. De ő inkább napi politizál, Molnár Oszkárt húzva ismét elő. Csakhogy Molnár ominózus kijelentését Simon Peresz izraeli elnök azon ominózus kijelentésére utalva tette, miszerint izraeli befektetők felvásárolják Magyarországot, Lengyelországot és Manhattant. Ez sértő, lealázó kifejezés. Nem tartom véletlennek, hogy sokakat felháborított, és ezért Peresz – ha megkésve is – egy tévéinterjúban elnézést kért. Én Magyarország izraeli felvásárlása helyett azt szeretném, ha izraeli befektetők több mint ezer főt foglalkoztató, közmegbecsülést érdemlő, termelő vállalkozásokat hoznának létre, akár Debrecenben és akár a gyógyszeriparban. Vagy akár másutt és más iparágban. Meggyőződésem, hogy Molnár Oszkár sem gondolja másképp.
Végül is egyetértek Kóka azon végső konklúziójával, hogy a „válságjelenségeket leginkább a kormányok és a központi bankok okozzák”, de azzal már nem, hogy ennek kizárólagos oka a változó helyzetek fel nem ismerése. A kormányok és a központi bankok joggal lennének elmarasztalhatók a közeljövő válságaiért, ha nem látnák be, hogy a jelenleginek fő oka a Kóka által is hirdetett piaci fundamentalizmus azon tétele, miszerint a piac kész és képes az önszabályozásra. Mert se nem kész, se nem képes. Ha pedig ez a helyzet, erős nemzeti és nemzetközi szabályozás kell. A világ e felé mozdult. A szabályozott világgazdaságnak csupán egyik szabályozó eleme a Tobin-adó. De a Tobin-adó ennél több is. Dani Rodrik, a Harvard közgazdászprofesszora szerint – akit Kóka épp oly kevés joggal nevezhet újbalos tévelygőnek, mint mondjuk Vona Gábort filoszemitának és Izrael nagy barátjának – az „megfelelően erős hangú üzenet lenne a címzetteknek arról, mi annak a kaszinónak a valós társadalmi értéke, amelyet globális pénzvilágként ismerünk”.

A szerző szociológus, közgazdász