Zalabesenyő Szent Katalin-temploma

Egerszeg jelenleg 60 ezer lakosú város, Zala megye székhelye. Népesedési adatai érdekes görbét írtak le az elmúlt évtizedekben. 1949-ben még csak 13 ezren éltek a településen, 1980-ban már 46 ezren mondhatták magukat zalaegerszegi lakosnak. Az ipartelepítés mellett a környező falvak városhoz csatolásával érte el 1990. évi csúcspontját a megyeszékhely népessége, azóta azonban gyorsuló ütemben fogyatkozik. Ennek oka a születésszám csökkenése és a migrációs irány megfordulása: a korábbi be- helyett kifelé költöznek az emberek az amúgy élhetőnek tűnő városból. A szomszédos falvak közül Olát még a XIX. században, Kaszaházát 1933-ban, Besenyőt, Csácsbozsokot, Pózvát, Bazitát, Andráshidát, Szenterzsébethegyet, Ebergényt, Ságodot és Botfát 1958 és 1981 között csatolták Egerszeghez. A népmozgás és az életmód irányváltását jelzi, hogy 2008-ban Petőhenye lakói nemmel szavaztak a városhoz történő csatlakozásra.
A felsorolt falvak mindegyikének volt/van régi temploma, közülük az andráshidai, a csácsi és a besenyői őrizte meg középkori jellegét. A belvárostól délre fekvő, önálló település képét mutató Zalabesenyő temetőjében található templom egyike a megye XIII. századi falusi egyházainak. A Válicka patak bal partján emelkedő dombháton, temetőkertben álló épület messziről elárulja középkori mivoltát. Tornya nyugatra néz, egyenes záródású szentélye kelet felé van tájolva, téglány formájú hajója a román korban megszokott hosszúsági-szélességi arányokat mutatja. Boltozata újabb kori, négyszögű szentélyét diadalív választja el tőle, és gótikus ízű, borda nélküli keresztboltozat fedi. A hajó déli falán még a mostaniaknál kisebb, román stílusú ablakokat látott a környék templomait 1863-ban vizsgáló Rómer Flóris, a XIII. századi déli bejárat kerete az 1978. évi renováláskor került napvilágra. Ekkor bontották ki a szentély keleti falából a szintén román kori tölcsérablakot. A vakolt téglafal sarkainál széles, függőleges falsávok, az északi oldali párkánynál keskenyebb lizénák lefaragott maradványai figyelhetők meg. A formás, csúcsos bádogsisakú, négyszögletes harangtorony 1780 után készült, 1860 táján klasszicista formában átépítették.
Okmányokban először 1326-ban tűnik fel Besenew alakban, és az ország sok helyén, így a Zala folyó mentén is letelepített Árpád-kori katonanép, a besenyők emlékét idézi. A XIV. században helyi nemesek birtokában volt a falu. Plébániája szerepel az 1333. évi pápai tizedjegyzéken. Szent Katalin titulusú egyháza a török háborúk idején elpusztult, az 1690. évi úrbéri öszszeírás romosnak nevezte. 1717-ben részlegesen kijavították, de az 1748-as egyház-látogatási jegyzőkönyv szintén rossz állapotúnak nevezte. Parókiai rangját elveszítette 1745 után – amikor Padányi Bíró Márton püspök az akkor ezerlelkes Egerszegen hatalmas Szent Mária Magdolna-plébániatemplomot építtetett –, 1777-ben pedig a veszprémi egyházmegyéből az újonnan alapított szombathelyi püspökséghez került Zalabesenyő fiókegyháza. Búcsúnapja november 25., Alexandriai Szent Katalin névünnepe.
A ma is használatban lévő zsúfolt temetőben megtalálhatók a község újkori földesurainak, a Skublicsoknak a síremlékei. Nekik köszönhető az egyház fenntartása, és hogy az 1750-es évektől a közeli Búcsúszentlászló ferencesei végezték a besenyői hívek lelki gondozását. 1822-ben Skublics Imre pénzén készült a templom új tetőzete. Skublics István 1848-as honvéd őrnagy és a hős zalabesenyői honvédek emlékét márványtábla őrzi; a család régi kastélyát 1945-ben lebontották.