A gügyögés hava és a cserépedények

A világgazdasági válság és mindenféle egyéb (értékrendszeri, világképbeli, vallási) világválság legsötétebb hónapjaiban akadnak azért olyan sikerüzemágak Magyarországon, amelyek rendületlenül menetelnek, fejlődnek, haladnak előre, és közben virágoznak, s ráadásul sikerüknek politikai hovatartozástól és értékrendszertől függetlenül a legtöbben örülnek. Ilyen egyértelmű sikerüzemág a magyar prémiumpálinka-ipar és a dumaszínház. A pálinkások olyan össznépi támogatottsággal bírnak, hogy az őket védő pálinkatörvényt minden parlamenti párt ellenszavazat nélkül elfogadta, és azóta is nagyra vannak vele, hogy végre valamiben egyetértettek. A dumaszínházasokat egyedül csak Gálvölgyi János nem szereti, mert szerinte ezek a fiúk hárompoénos humoristák, igaz, neki az a három poén már tíz éve nem jön össze.
A Showder Klub új évada nagyon jól indult, tele volt szürrealisztikus, jól kidolgozott, többnyire nem bántó poénokkal. Néhányan most találtak igazán magukra, például Csenki Attilának talán most esett le végre, hogy ha nem nevetnek egy poénon, nem az a feladat, hogy gyorsan mondjon még hármat, hanem hogy azt az egyet eleve mondja el lassabban, kidolgozottabban, és szépen, türelmesen várja meg a hatást. Mert ha nincs rá idő, akkor a néző nem nevet.
Különösen az elmúlt két évtized magyar irodalmi és publicisztikai „humora” után, amelynek az volt a lényege, hogy politikai és értékrendszeri alapon a vélt vagy valós ellenfelet a földbe kell döngölni, „szét kell alázni”, minden értéket zárójelbe kell tenni, a szerző belső szabadságát pedig nyomdafestéket nem tűrő szavakkal demonstrálni (tabudöntögetés), különösen érzékeny vagyok arra, hogy ki ellen, milyen éllel milyen poént engedünk meg magunknak. S bizony több év után most kapom magam azon először, hogy nem tetszik, amit a Showder Klubban hallok. Nem tetszik, ha december elején, amikor a Mikulással megkezdődik „a gügyögés és mindent vegyünk a gyereknek” hava, humoristáink durva szavakat használnak a gyerekekre, akik pedig nem tehetnek arról, hogy a felnőttek gügyögnek, s vackokat vesznek nekik, ahelyett, hogy egész évben törődnének velük. Arról sem tehetnek, ha apuka hullafáradt valami miatt, és nem bírja a sikítós decibelt meg pörgést.
Én is el szoktam sápadni, ha egy egész osztály felszáll a vonatra, amin utazom, de ennek többnyire az az oka, hogy a tanárok nem tartanak fegyelmet. Én szoktam rábeszélni a kirándulás után a vonaton hazafelé magukon kívül ordítozó-rohangáló kicsiket, hogy olvassunk vagy játszunk szép nyugodtan, ahelyett, hogy kis cserépedényekről nevezném el őket magamban vagy a nyilvánosság előtt.
(Showder Klub – RTL Klub, december 7.)