A Gyurcsány-hívő demokráciaféltők őszintesége

A pártpolitikai baloldalon jó ideje az Orbán Viktor jövőbeni kormányzása miatti rettegés az úr. Jobb sorsra érdemes értelmiségiek arra adják fejüket, hogy jövőbeli tényként tálalják vízióikat arról, hogy Orbán Viktor miképpen alakítja át önkényesen és persze antidemokratikusan Magyarország alkotmányos berendezkedését. Az intézményesített elborzasztásban élen jár Debreczeni József volt MDF-es országgyűlési képviselő, aki a baloldali médiában Antall József híveként, konzervatív közíróként, független elemzőként, politológusként és Orbán Viktor egykori tanácsadójaként terjeszti a nagybetűs Tudást Orbán diktatúrájáról. Cikkeiben nem zárja ki ugyan, hogy akár többször is téved prognózisai során, és a tévedés jogát meg is kell adnunk neki, de az, hogy – mint állítja – szándékosan nem ferdít el semmit, igencsak kétséges. Vegyük például az Orbán Viktorról való értekezését a Teokrácia című írásában (Népszava, 2009. november 16.), amelynek már mottójában megfellebbezhetetlen tényként jelenti ki, hogy „Orbánt az erkölcsi gátak sem fékezik majd a hitelvű hatalom kiépítésében”.
Debreczeni szerint a teokrácia olyan „hitelvű hatalom”, amelyben „a vallásos hit képezi a világi hatalom alapját”: „Ahol az emberi együttélés mindenkit korlátozó szabályait – az alkotmányt, a törvényeket – úgy állítják föl, hogy azok megfeleljenek az egyház által előírt normáknak, s e szerint is szankcionálják őket.” Elrettentő példaként az iszlám országokat említi, és azzal érvel, hogy „a nyugati államok és a nyugati kereszténység a polgári átalakulással, a modern demokráciák létrejöttével intézményesen elváltak egymástól: a hatalom végleg világi jellegűvé, szekulárissá vált”. Végleg? – fogalmazza meg antiorbáni kételyeit, amelyek mögött az áll, hogy szerinte „az elmúlt évtizedekben erős ellentámadás bontakozott ki a hit és a politika újbóli összekapcsolása érdekében”.
Szaktörténészek számára bizonyára mellbevágó következtetést kell levonnunk Debreczeni József soraiból: az állam és egyház elválasztása előtt Magyarországon teokrácia volt. Teokrácia alatt azonban inkább szokás egyház vagy papság közvetlen politikai uralmát érteni, mint Iránban vagy a Vatikánban. Önmagában a hit és a politika öszszekapcsolása sem a teokrácia jele. Ha így lenne, Debreczeninek a demokrata párti Clinton elnök imareggelijét, avagy azt, hogy Hillary Clinton külügyminiszter istentisztelettel fejezte be kínai útját, teokratikus performansznak kellene tekintenie Dávid Ibolya 2004-es amerikai útjával egyetemben, amely bevallottan a nemzeti imareggeli köré szerveződött.
Debreczeni József abból vezeti le Orbán Viktor teokratikus uralmát, hogy a Fidesz elnöke kijelentette: tiszteletben tartja a jelenlegi alaptörvényt, de nem tiszteli, mert csak „technikai szabályok halmaza”. Mert nincs benne semmi tiszteletre méltó például arról, hogy „mi végre is létezik az adott közösség, mik azok az értékek, amelyek lelkierőt adnak neki”. Ahogy azt Debreczeni helytállóan írja, Orbán Viktor a lengyel alkotmányt nevezte mintaadónak, amelyben Isten valóban „az emberi és társadalmi értékek végső forrásaként” jelenik meg. A továbbiakban azonban jogászinak tűnő húzásokkal játssza ki politikai tanmeséjében a lengyel alkotmányt Orbán Viktor ellen a teokrácia vádjának igazolására. Hosszasan sorol paragrafusokat és bekezdéseket a magyar alkotmányból, hogy – idézem – lássuk, mik is azok a „technokrata szabályok”, amelyeket országunk leendő ura ma még betart, de tisztelni a legkevésbé se tisztel, és alig várja, hogy újakat alkosson helyettük, mert: „Meg kell mondani, kik vagyunk mi, merre tartunk, mit gondolunk.”
Debreczeni József egyszerűen nem mond igazat olvasóinak, mert szándékosan ferdíti el Orbán szavait, ezért fenti víziója „a hitelvű hatalom” megvalósulásáról csak politikai blöff.
Amikor ugyanis Orbán azt mondja, hogy nem tiszteli az alkotmányt, pusztán csak arról beszél, hogy hiányoznak belőle azon tiszteletre méltó tartalmi elemek, amelyeket egyébként Debreczeni akkurátusan felsorol. Szó sincs arról, hogy a demokráciára és szabadságjogokra vonatkozó „technokrata szabályokat” Orbán megszüntetné, és Istenre hivatkozásokkal váltaná fel. Ez teljes képtelenség. Ha Debreczeni igazat állítana, akkor ő maga bizonyítaná, hogy a lengyel alkotmány sem áll másból, mint Istenre hivatkozásból és valláserkölcsi normákból, mert különben nem lenne Orbán számára követhető minta.
Miért nem mondja hát Debreczeni József, hogy a lengyel alkotmányból hiányoznak a demokráciára és szabadságjogokra vonatkozó passzusok, és hogy Lengyelországban teokrácia van?
Azért, mert csak úgy üthet Orbánon, hogy elhallgatja: a lengyel alkotmányban az Istenre hivatkozások a preambulumban (bevezetőben) vannak, amit aztán követnek azok a fejezetek, amelyek tartalmaznak olyan passzusokat, amilyeneket Debreczeni szerint Orbán a magyar alkotmányból törölni akar. Ha Debreczeni nem ferdíteni akarna, kiderülhetne, hogy Orbán Viktor csak a lengyel alkotmányhoz hasonló megoldást hiányol a magyar alkotmányból: a közösség alapértékeit és céljait deklaráló preambulumot!
A lengyel alkotmány preambulumában a következők találhatók: „Mi, a lengyel nemzet, a köztársaság összes polgára; mind azok, akik hisznek Istenben, mint az igazság, az igazságosság, a jó és szép forrásában; és azok is, akik nem osztoznak e hitben, de tisztelik ezen egyetemes értékeket, mint amik más forrásokból erednek; egyenlők jogokban és kötelezettségekben, melyek szolgálják a közjót – Lengyelországot…”
No hát, ilyenek azok a teokratikus elvek, amelyek miatt az antallista konzervatív elemzőnek „úgy tűnik, mintha mennénk vissza a középkorba”. A tévedésnek álcázható ferdítés végül abban a szintén elhallgatott tényben is tetten érhető, hogy a Lengyel Köztársaság alkotmányát 1997-ben szavazta meg a képviselőház és a szenátus kétharmados konszenzussal, és fogadták el az állampolgárok népszavazással. Akkor, amikor a posztkommunista Kwasniewski volt az államfő, és a szintén posztkommunista Demokratikus Baloldal Szövetsége volt a vezető kormánypárt.
Debreczeni és a többi antiorbánista jövendőmondó hadilábon állnak a jövőbe mutató történelmi tényekkel. Vegyük megint Dávid Ibolyát, akit Debreczeni politikai idolja, Gyurcsány Ferenc demokrata államasszonyként aposztrofált az antidemokrata Orbán ellenében. Gyurcsányista körökben azzal szokás bizonyítani Orbán Viktor antidemokratikus voltát, hogy kormányzása alatt vezették be a háromhetes ülésrendet. De mi volt erről Orbán igazságügy-miniszterének, Dávid Ibolyának a véleménye? Hogyan szavazott Dávid pártja, a konzervatív MDF? A tény az, hogy az MDF megszavazta, Dávid Ibolya pedig stúdióról stúdióra vándorolt, hogy bizonyítsa: a háromhetes ülésrend igenis demokratikus, alkotmányos és jogállami, és elősegíti az Országgyűlés hatékony munkáját.
Mindent elmond a gyurcsányisták demokráciaféltésének őszinteségéről, hogy a háromhetes ülésrend miatt Orbánt verbálisan megkövezik, Dávid Ibolya viszont makulátlan demokrataként dicsőülhet meg.
Amit Debreczeni József gyurcsányista demokrataként művel a demokrácia védelmében, tökéletes utánzata annak, ahogy az ő egykori énje, pártja (MDF) és idolja (Antall József) ellen tettek 1991-ben a Demokratikus Charta szervezői, akik ma az ő szövetségesei. Debreczeni most azt mondja, hogy Orbán Viktor hatalomra kerülésével véget ér a húszéves demokrácia Magyarországon: nem lesz demokrácia. 1991-ben a charta megfogalmazói burkoltan azt állították: nincs demokrácia. „Demokrácia akkor lesz, ha…” – kezdődtek a charta vádpontjai Debreczeniék ellen. Mert a charta szerint Debreczeniék megszüntették a demokráciát azzal, hogy korlátozták a sajtó szabadságát, megfélemlítették az újságírókat, befolyásolták a független bírói hatalmat, türelmetlenek voltak a polgárok meggyőződésével és világfelfogásával szemben.
Debreczeni József szerint 2010-ben meghal a húszéves magyar demokrácia, de téved. Ha meg is hal, akkor is csak 17 éves lesz, mert ő, Dávid Ibolya és az antallista antidemokraták 1991 és 1994 között elvettek három évet a magyar demokrácia életéből.

A szerző politológus