Alkotmányos alkuk kora

Az elmúlt tíz évben a honatyák 22 alkalommal mulasztották el a pótlást. Ez volt a hála, hogy kesztyűs kézzel bántak velük. A köztársasági elnök szerint a legszigorúbb eszközzel, a megsemmisítéssel is élni kell, mert az együttműködési készség nem mindig célravezető.

Rájár a rúd az Alkotmánybíróságra (AB). A látszat legalábbis ez, a húsz évvel ezelőtt, 1989. november 23-án életre hívott testületet a múlt héten több kritika érte, sőt megszüntetésének lehetősége is szóba került. A jubileum alkalmából – több mint húsz külföldi alkotmánybíróság képviselői előtt – Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Tudományos Akadémián az elmúlt két évtized tapasztalatait elemezte. A hazai alkotmányvédő testület jövője kapcsán pedig médiahírek, találgatások láttak napvilágot arról, hogy az AB esetleg beolvadna a Legfelsőbb Bíróságba (LB).
Noha a népszerűségi listák szerint az Alkotmánybíróság hosszú ideje megelőz minden más hatóságot, szervezetet, a rendszerváltozás óta eltelt idő valóban jó alkalom arra, hogy maguk a bírák, a politika és az egyszerű honpolgár is komolyan feltegye a kérdést: milyen a jogbiztonság idehaza s hogyan járul ehhez hozzá az AB? A legutóbbi időkben mintha a testület minden különösebb vezérelv nélkül határozna az egyes ügyekben. Mint régi tudósító, aki a kezdetektől részt vehettem a nyilvános ítélethirdetéseken, azt látom, hogy az AB döntései szinte kiszámíthatatlanok. Korábban sem lehetett persze a nagyközönség bizonyos abban, miféle álláspont formálja a jövőben az életét, ám ez újabban még inkább így van. Az elbizonytalanodás, az ad hoc döntések sorozata ugyanakkor nem mostanában kezdődött, hanem Németh János elnök 1998-as hivatalba lépésével. Az ember azóta látja: a testület időnként a pillanatnyi helyzethez igazodik, s mintha maga sem tudná, mitévő legyen. Erre nem lehet magyarázat az, hogy a grémium 11 tagú – jelenleg két státus üres –, hiszen a közös nevezőt ki kell alakítaniuk. Nem nevezhető ugyanis a legmagasabb alkotmányértelmező fórumnak, sőt bíróságnak sem az a szervezet, amely csak különvéleményeket tud felmutatni.
Érdekes volt ebből a szempontból az a sajtóbeszélgetés, amelyet az első öt alkotmánybíró megválasztásának huszadik évfordulója alkalmából tartott a jelenlegi elnök. Paczolay Péter a múlt pénteken fogadta az AB székházában az újságírókat. Azt mondta: azért kérte ezt a lehetőséget, mert szeretne közvetlen visszajelzéseket kapni tevékenységükről. Szavai csak megerősítették, hogy nyolcan, kilencen olykor nyolc-, kilencfélét gondolnak. Legutóbb az élettársi kapcsolat szabályainak megítélésekor történt ez meg. S valóban: határozatuk többszöri elolvasás után is önellentmondónak, zavarosnak tetszett. Most akkor milyen helyet foglal el a társadalom életében a család, és kikből állhat ez a közösség – különnemű házastársakból, vagy azonos vagy más-más nemi identitású személyekből? Kit milyen jogok illessenek meg, milyen perspektíva áll előttünk, ha azt sem tudjuk, ki kivel házasodhat vagy élhet más kapcsolatban? A társadalmi visszhang az elnök szerint elfogadható volt.
Jól illusztrálja a bizonytalanságot az is, hogy a testület nem tud dűlőre jutni az agrártámogatások ügyében. Paczolay azt mondta: tíz szakértővel ült le, hogy előadó alkotmánybíróként jobban megértse a hátteret, de ez nem sikerült. A tíz meghívott szakember szerinte még annyit sem tudott a kérdésről, mint ő maga, pedig eddig jóformán csak az alapfogalmak tanulmányozásáig jutottak el a bírák. Az elnök úgy véli: nem pontos annak az uniós rendelkezésnek a magyar fordítása, amely az egységes támogatási rendszer bevezetéséről szól. Az idén ebben az ügyben nem lesz döntés. Emlékeztetett rá: uniós csatlakozásunk előtt a kormányzat hirtelen abbahagyta annak a kérdésnek a tisztázását, hogy a magyar gazdák a közösségi támogatásoknak miért csak a felét kapják meg. Az állam kiegészíthetné az összeget, de erre nincs pénz.
Az agrártámogatások ügye többek szerint hasonló horderejű, mint az 1990-es évek elején a kárpótlás kérdésköre volt. Erről még a Sólyom-féle AB határozott. Az Alkotmánybíróság első elnöke most – a huszadik évforduló alkalmából – azt fejtegette, hogy az AB a rendszerváltozás egyik fő tényezője lett. Alapvetően azért, mert kinyilvánította, hogy nincs kontinuitás, jogfolytonosság a Kádár-rendszer és a demokratikus jogállam között. Sólyom a nemzetközi hallgatóság előtt leszögezte: a reformkommunisták a régi rendszer folytatásaként próbálják feltüntetni a rendszerváltozás utáni időket. Külföldi megemlékezések szervezői is gyakran hangsúlyozzák a kormányzó MSZP elődpártjának érdemeit. A tény ugyanakkor az, hogy a békés átmenet ellenére is gyökeres fordulat történt. De a múltat az új generációk saját felfogásuk szerint értelmezik és ítélik majd meg. Sőt a jelenlegi nehéz gazdasági viszonyok között számosan most is vitatják vagy megkérdőjelezik a rendszerváltozás tényét és eredményeit.
Sólyom szavait a napi történések sajnos folyamatosan igazolják. Nem csak kormányzati emberek, politikusok erősítgetik: voltaképpen ők készítették elő és képviselik a demokráciát. A kormány hivatalos lapja, a Magyar Közlöny szinte kötelező érvénnyel szólt most erről az október 23-a alkalmából közzétett számában. A köztársaság 1989-es kikiáltása évfordulóján – a jelenlegi alkotmány mellett – oldalhű, fakszimilekiadásban hozta nyilvánosságra a Rákosi- és a Kádár-rendszer alkotmánymódosításait. Az olvasónak az az érzése támadhat, hogy csak időbeli különbségek vannak: 1949. augusztus 20-a, vagyis az alaptörvény elfogadása óta a rendszer egy és oszthatatlan. Szakasits Árpád akkori köztársasági elnök és Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes olyan alkotmányt írt alá, amely a változtatások, így az 1989. évi módosítás ellenére is feltétlen zsinórmértékül szolgál. A terror, a kommunista diktatúra brutális, majd szelídebb korszaka természetes egységet alkot a mai demokratikusnak mondott korszakkal.
Az erőszakos felfogás ma is hat. Az utódpárt, az MSZP megakadályozta például, hogy Bihari Mihályt és a vele egy időben távozó Kukorelli István alkotmánybírót tavaly újraválasszák. Gyurcsány bosszúja volt ez azt követően, hogy a Bihari vezette AB jóváhagyta a háromigenes népszavazást. A szocialisták lehetetlenné tették azt is, hogy a két alkotmánybíró állami kitüntetésben részesüljön, noha ezt korábban minden elődjük megkapta. Paczolay Péter a múlt pénteki sajtóbeszélgetésen maga mondta el, hogy az elismerésre kétszer is előterjesztést tett, de ezt nem fogadták el. Eddig csak az MSZP által jelölt Holló András és Kiss László újrázhatott. Az újraválasztás lehetőségét ezek után ki kellene iktatni, hiszen előfordulhat, hogy a bírák az ügyek megítélésekor azt is mérlegelik: nem rontják-e saját későbbi esélyeiket.
Közrejátszhatnak a politikai szempontok abban is, hogy az AB egy ideje gyakran nem semmisíti meg az alkotmánysértő jogszabályt, hanem azt mondja, hogy az Országgyűlés mulasztást követett el, a rossz törvény helyett bizonyos időn belül újat kell alkotnia. Úristen, csak nehogy jogszabály nélkül maradjunk! – vélik ilyenkor az alkotmánybírák. A törvény hatályban marad, méghozzá éveken át, mert a parlament fütyül az AB határozatára. Nem hozza meg az új törvényeket. Az elmúlt tíz évben a honatyák 22 alkalommal mulasztották el a pótlást. Ez volt a hála, hogy kesztyűs kézzel bántak velük. Igaza lehet a köztársasági elnöknek: a legszigorúbb eszközzel, a megsemmisítéssel is élni kell, mert az együttműködési készség, az alkotmányos alku nem mindig célravezető.
A hír, amely szerint az AB megszűnhet, több mint badarság. Ugyanakkor elvárható, hogy a bírák önmaguk és az állam számára is erkölcsi, jogi követelményeket állítsanak.