Bölcsőskézés, angyaljárás Mogyoródon

Aki mostanában Mogyoródon jár, vakító fehér szoknyás, berlinerkendős angyalokkal találkozhat az úton. De kucsmás-ködmönös pásztorfiúk is szembejöhetnek vele, akik csörgős botjukkal vidáman koppintgatva, nevetgélve járnak házról házra. Valóban a múltból jönnek, nemcsak azért, mert egy kétezer éves történet megjelenítői, hanem mert apjuk, nagyapjuk és porló őseik is épp így tettek.
Pásztorjátékot az ország számos pontján láthatunk, de a böl-csőskézés szép szokása már csak elenyésző helyen él. A felső tagozatos lányok ötfős csoportokban róják a falu utcáit, Mária, két lány és két angyal viszi a Kisjézus bölcsőjét, minden házba bekopogtatnak, énekekkel és versekkel idézik fel a betlehemi eseményeket.
Ha valaki nem szeretne csak ezért házat venni a Pest megyei Mogyoródon, az december 23-án eljöhet a mindenki karácsonyára. Négy órakor kezdődik az óvodások műsorával, majd fellép a népdalkör, a néptáncosok, a pedagógus- és a templomi énekkar, egy rézfúvósegyüttes, végül a Tűzmadarak fáklyás-táncos mutatványaiban gyönyörködhetünk. A főtéren már ott áll a hatalmas karácsonyi fenyő; az emlékbögrével együtt kapható forralt borra és az ingyenes kürtős kalácsra még várni kell az ünnepségig. Bemutatják a betlehemezést és a bölcsőskézést is.
Persze a házi előadások hangulatát nem adhatja vissza a színpadi változat, hacsak a szervezők nem gondoskodnak egy macskáról, aki azt hiszi, hogy a kisdednek épp az ő testmelege hiányzik a bölcsőből, vagy egy kakukkos óráról, amelynek szorgos lakója pont az ének ritmusához illően kiálltja világgá, hogy mennyi az idő…
A mi időnkben – röpke húsz évvel ezelőtt – még csikorgó fagyban jártuk a ránk osztott utcákat, szegletekbe húzódva igazítottuk harisnyánkat, papírkoronánkat. Már nem emlékszem, hogyan dőlt el, ki legyen Mária. Az-e, aki a legforróbban vágyott rá, vagy az, aki először kimondta, én leszek, vagy az ötfős kis csoportokban a legerősebb egyéniség ítéletén múlt. Akárhogy is, mindegyik kicsi Szűzanya átéléssel énekli, hogy „Aludj, aludj, kisdedecske, betlehemi hercegecske, nem királyné a te anyád, szolgálódból lettem dajkád”.
Advent szent idejében az is feltűnhet az ide látogatónak, hogy a gyerekek fonott kosarakat cipelnek itt is, ott is. Az ostyahordás szokása valamikor országszerte ismert volt. A kántor – legtöbbször igen szerény – jövedelmének kiegészítése végett kántorostyát küldött a híveknek, akik tojást, csirkét, friss disznótorost adtak cserébe.
A gyermekek az „Öröm és békesség legyen ma e háznál” kezdetű verssel köszöntötték őket, és édességet vagy más apróságot kaptak szolgálatukért. Ma már a legtöbb helyen az emléke is alig él, nem így e községben, ahol a megajándékozottak körét kiterjesztették a falu minden lakójára, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Az itt élők számára önazonosságuk részét képezi, hogy az aszszonyok ugyanazt az ostyasütő vasat használják ma is, mint elődeik 1742-ben.