Jövő tavasszal – nagyjából a várható választásokkal egy időben – lesz három éve, hogy bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI), közismert nevén a lipótmezei Sárga házat. A lépés nemcsak az ideg- és elmegyógyászszakma, az emberi és betegjogok képviselőinek köreiben váltott ki értetlenséget, gerjesztett haragot és tiltakozást, de még a laikus közvéleménynek is, mondjuk így, megállt az esze az ötlet hallatán. Szélnek eresztik a bolondokat – fogalmazta meg aggodalmát az utca embere, ám a lényeget illetően a tudóstársadalom véleménye is csak a probléma árnyaltabb és szakszerűbb megfogalmazásában különbözött e súlyos vádtól. Ami e gazdasági célú politikai gaztett jogi részét illeti, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2007 áprilisában kiadott állásfoglalása szerint nemcsak a betegek, de az intézmény dolgozóinak a jogai is súlyosan sérültek az eljárás során, nem beszélve a Magyar Köztársaság alkotmányának ide vágó passzusairól. Az ombudsman szavaival: az illetékesek két és fél óra alatt sem tudtak olyan érvet mondani, ami indokolná, miért kell a Lipótmezőt bezárni. Mégis bezárták. Emlékeztessünk a tettesekre is: Molnár Lajos egészségügyi miniszter (SZDSZ), a végrehajtó Tasnádi Zoltán miniszteri biztos és az elsősorban mindenért felelős kormányfő, Gyurcsány Ferenc (MSZP). Így teljes a csoportkép az archívumban.
Esztendő sem múlt el, amikor – 2008 januárban – már nyugtalanító adatok kerültek nyilvánosságra az egészségügy látóköréből kikerült pszichiátriai betegek sorsáról. Egy, az RTL Klub Híradójának nyilatkozó orvos szerint öt-hatszáz skizofrén beteg tűnt el az ellátási rendszerből, olyanok, akik nem jelentkeztek új orvosnál, nem kerültek másik kórházba, sokan közülük hajléktalanná váltak, megtalálni sem lehetett őket. Ezek az emberek soha nem gyógyulnak meg, további és folyamatos kezelésre, szakorvosi felügyeletre szorulnak, ennek hiányában állandó veszélyt jelentenek önmaguk és mások számára. A férőhelyek és az orvosok számának csökkentésével országosan leromlott a betegek ellátásának minősége, nagy a zsúfoltság, nőtt a várakozási idő – vonható meg a szocialista–liberális reformintézkedés addigi „sikerének” mérlege.
A probléma természetesen azóta is aktuális, legfeljebb megfeledkezünk róla, hiszen nap mind nap láthatjuk a fölébünk tornyosuló, mindinkább a bolondokházára emlékeztető kabinet új és újabb hajmeresztő intézkedéseit, olvashatjuk a működésük sikereiről (!) terjesztett, paranoiás tüneteket mutató MSZP-s propagandabrosúrát. A minap ismét hozzáférhetővé váltak olyan adatok, amelyek az OPNI bezárása nyomán kialakult általános helyzetet minősítik. Az Országgyűlési Biztosok Hivatala (OBH) utóvizsgálatot végzett az országos intézmény felszámolásának következményeiről, a vizsgálódás eredményét konferencián ismertették. „Összeomlott az ellátás rendszere, negyedével csökkent a pszichiátriai férőhelyek száma, a betegek, főleg az enyhébb, középsúlyos esetek jelentős része kiesik az ellátásból” – foglalják össze a lényeget a szakemberek. A vizsgálat egyik vezetője, Tóth Krisztina szavaival a pszichiátriai ellátás helyreállítása nem történt meg, több száz krónikus beteg került utcára vagy maradt ellátatlanul. A pontos adatgyűjtés szinte lehetetlen, csak a szakma napi tapasztalataira tudnak hivatkozni, a szerint pedig a betegek száma egyre nő, ugyanakkor mind kevesebben kapnak ellátást – idézi a doktornőt az egyik napilap tudósítója. A konferencián elhangzott beszámolók drámai helyzetről tanúskodnak. Az OPNI gyógykezeltjeinek és ápoltjainak további ellátása céljából létrehoztak ugyan egy Országos Pszichiátriai Centrum nevű intézményt, ám ez nem bizonyult elégségesnek az aktív betegellátásban. Elégtelen kapacitású a szakrendelői és gondozói hálózat, ahová – a többletterhelés kompenzálása nélkül – átirányították a korábban a Lipóton tartósan kezelt betegeket. Katasztrofálissá vált a szintén e körbe tartozó, súlyos közösségi problémát is okozó alkohol- és drogfüggők ellátásának helyzete. A sebtében összetákolt új addiktológiai központ pontosan tükrözi a reformer „szakemberek” valóságtól idegen gondolkodását, ami szerint a régi idők „demokratikus centralizmusa” majd megoldja a társadalmi problémákat.
Hát nem oldja meg, elvtársak! Jobb, ha megtudják, a kóros függőségben szenvedőknek egyre kisebb része jut szakellátás közelébe. Az OBH főosztályvezetője, Borza Beáta beszámolója szerint két év alatt húsz százalékkal csökkent az intézmények kapacitása, ugyanakkor az alkoholfüggők száma egészen biztosan nem csökkent az elmúlt időszakban. És ebben immár vezető szerepet játszanak a kormányzat antiszociális, család- és társadalomromboló intézkedései is – ezt már én teszem hozzá –, amelyek mind több bajba jutott, egészségileg és egzisztenciálisan tönkrement embert taszítanak a valóságelvonók, a rózsaszín mámor felé. E jelenséggel szemben pedig úgyszólván hatástalanok a Lendvai– Bajnai-féle verbális és nyomtatott nyugtató anyagok (lásd feljebb).
A valóság sajnos az – amint arról Bitter István, a SOTE Balassa utcai pszichiátriai klinikájának igazgatója beszélt –, hogy „folyamatosan növekszik a hajléktalanszállókról bekerülők száma, és ide kell felvenni a serdülőket, illetve az ön- és közveszélyes betegeket is. Kaptunk egy listát azokról a kényszergyógykezeltekről is – mondja –, akiket a jövő májusban életbe lépő törvénymódosítás alapján kiengednek a zárt intézetekből, hogy helyezzük el őket. Ehhez se eszközünk, se biztonsági kapacitásunk nincs. Fogalmunk sincs, hová tegyük majd e betegeket, akik bűnözők voltak.” E feladatok kötelező ellátásához képest a Balassa-klinikán összesen száz ágy áll rendelkezésre, ugyanannyi, mint két évvel ezelőtt, a korábbi 32 szakemberből pedig már csak 24 dolgozik az intézetben, és közben a 80 ezer lakosra méretezett ellátás már 240 ezer főre vonatkozik. Háromszáz százalékos növekedés! Megcsinálták! Ehhez nincs mit hozzáfűzni, igazán kár, hogy Ildikó és Gordon kifelejtette az MSZP „sikertényeit” felsoroló szóróanyagból.
E feledékenységnél azonban sokkal nagyobb baj lenne, ha jövő tavasszal a magyar társadalom rajtuk kívüli része is megfeledkezne mindazokról a disznóságokról, amelyekben a Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai és Lendvai – no meg a szabad demokrata szakminiszterek – nevével fémjelzett kormányzás részeltette őket. Például a fentiről: a magyar egészségügy korrupciótól bűzlő, százmilliárdokat elfecsérelt és mégis elvetélt privatizációjáról, a szimpla hülyeségtől a dilettáns és felelőtlen intézkedéseken át a tudatos egészségrontásig és a bűnös halálokozásig. A választópolgárnak csak szavazócédulája van, amivel megbüntetheti azokat, akik ezt tették, akik bolondokházát csináltak Magyarországból, a leendő vezetők azonban nem érhetik be ennyivel. Nem hagyhatják csöndben elsunnyogni, röhögve, tömött táskával visszavonulni a Rózsadombra azokat, akiket döntési és végrehajtási felelősség terhel mindazért, ami itt nyolc év alatt történt. Velünk, mindnyájunkkal, egészséges emberekkel és betegekkel egyaránt.
Mert ha hagyják, akkor itt marad örökségül, rajtuk is teherként ez a bolondokháza, amiben ugyebár nem könnyű rendet, fegyelmet tartani.
origo.hu
Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán
