Hetven kilométert kell még utazni annak, aki megérkezett a város nemzetközi repülőterére, hogy valóban a maláj fővárosban legyen. A beépített trópusi erdőt is rejtegető ultramodern létesítmény ugyanis Sepangban van (igen, a motor- és autóversenyekről ismerős a név), innen leggyorsabban taxival vagy gyorsvasúton lehet bejutni, az utóbbival 35 ringgitért cserébe (1 malajziai ringgit kb. 60 forint). A vonat a KL Sentral pályaudvarra érkezik. Innen, főleg csúcsidőben, lehetőleg magasvasúton menjünk tovább, ugyanis az halad és olcsó – a belvárosi szakaszon például kevéssel több, mint százhúsz forint.
A szállodaárakra itt is érvényes, amit általában az ázsiai hotelekre mondanak a szakemberek: az Európában megszokott árakért itt egy csillaggal több és lényegesen több szolgáltatás jár. Én a város egyik leghíresebb szállodájában, az ötcsillagos Grand Millenniumban szálltam meg, ugyanis ők reagáltak leghamarabb a levelemre. Az úgynevezett arany háromszögben, a város közepén lévő üzleti negyedben van (a 452 méter magas Petronas-ikertornyok, a „csak” 421 méteres Menara tv-torony és a Pavillion nevű óriási bevásárlóközpont alkotja a területet). Nagyjából száz euróba kerül a szobám, amely a tizennyolcadik, úgynevezett executiv club emeleten van, és egy kalapnyi ingyenes szolgáltatás van az árban. Például nem kell lifteznem a reggelihez, délután koktélokat és mindenféle harapnivalókat fogyaszthatok (egész nap van kávé, üdítő és tea), nagy sebességű net jár a szobához, három ruhadarabot kimosnak-kivasalnak naponta, számtalan könyvet és DVD-t kölcsönözhetek. (Száz euróért Brüszszelben legutóbb egy cselédszobai albérletre erősen emlékeztető lyukat kaptam, gyorsan feledhető reggelivel.)
A reggelinél valaki arról érdeklődik, honnan jöttem. Válaszomat hallva megkérdi, hallottam-e már, mi történt itt egy magyar fiatalemberrel pár hónapja a szomszéd szállodában. Elmeséli, hogy a négycsillagos hotel szobájában meggyilkolva találták a brit nemzeti légitársaság magyar állampolgárságú utaskísérőjét, egy huszonhat éves férfit. A fiatalember keze-lába össze volt kötözve, és a halottkém szerint megfojtották – akkor találtak rá, amikor a szobalány fura szagokat érzett a „ne zavarjanak” táblás szobában. A rendőrség két hónap múlva elfogta a tettest, egy pakisztáni fiúprostituált személyében, aki azzal bukott le, hogy haverjainak ajándékozta az áldozata bankkártyáit, és ők elkezdték használni azokat.
Elgondolkodtat a dolog, de nem riaszt el a várostól. A sétát a szomszéd bevásárlóközpontban, a Pavillionban kezdem, de azonnal kiderül, hogy nem fogom halálra vásárolni magamat: Gucci, Prada és egyéb luxusüzletek vannak benne, svájci árakon. Az viszont meglep, hogy vagyonokat költöttek a karácsonyi dekorációra: kívül-belül neonszánok és digitális Mikulások, karácsonyfa, girland, műhó minden mennyiségben. Miközben egy zömében muzulmán országban vagyok – úgy látszik, a kereskedők sem akartak kimaradni a születés ünnepét lassan teljesen felcserélő shoppingolási mániából.
Malajzia különben a legfejlettebb ország a térségben (Szingapúr városállamot nem számítva). A helyiek azt mondják, öt évvel járnak Thaiföld előtt, akik újabb öt évvel vannak Indonézia előtt, akik szintén öt évvel előzik meg Vietnamot. Az itteniek pontosan tudják a helyüket a világban, és ennek megfelelőek az árak is: az egyik ismert nemzetközi ruhaboltlánc itteni üzletében például ugyanazokat és ugyanannyiért lehet kapni, mint a nemrégiben megnyílt és dolgozóinak elgázosításáról elhíresült újbudai plázában. Nemcsak a tornyokban jók (a Petronas egyébként ingyen látogatható, de érdemes korán kelni, mert reggel pár csak száz jegyet osztanak ki az érdeklődők között, akik megnéznék a magasból, a két tornyot összekötő hídról a várost), hanem a plázákban és a szórakoztatásban is: egy itteni mega-bevásárlóközpont tetején van Délkelet-Ázsia legnagyobb fedett élményparkja.
Elmegyek az 1888 óta működő Central Marketbe is, ahol maláj termékeket árulnak. Érdemes elzarándokolni a számítógép-buherátorok és ketyeremániások Mekkájának számító Low Yat Plazaba, ahol sokemeletnyi komputer-alkatrész és elektronikus kütyübolt várja a vevőket. A dolgok azonban nem igazán olcsók: a legújabb okostelefon például ugyanannyi, mint otthon, a LED tévé pedig drágább is annál. Aki másfajta, például kulturális értékekre vágyik, annak érdemes megnéznie az Istana Negrát, vagyis a királyi rezidenciát, de jót lehet sétálni a kilencvenkét hektáros Lake Gardens parkban is. A városban van az Iszlám Művészeti Múzeum és az Ázsia Művészetek Múzeuma is. A legtöbben mégis bevásárolni járnak ide – miközben az egyik pláza földszintjén a kávémat szürcsölgetem egy amerikai lánchoz tartozó kávézóban, az emberáradatot figyelve feltűnik valami, de nem jövök rá a fura érzés okára. Idő kell, amíg leesik: itt nagyságrendekkel több a túlsúlyos ember, mint Ázsia más országaiban. A gömbölyű formákon pontosan mérhető a jólét – még a tinédzserek jó részén is látszik, hogy rájuk férne némi mozgás.
Úgy látszik, Ázsiába is megérkezett Amerika.

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot