Dél-ázsiai kalandozások

Malajzia fővárosa a világ szemében összenőtt a nemzeti olajtársaság székházával: ha Kuala Lumpur, akkor Petronas-ikertornyok. A közel kétmilliós város egy lüktető, felhőkarcolókkal teli hely az Egyenlítő közelében, olyan közlekedési dugókkal, amilyeneket itthon még elképzelni is nehéz, pedig e műfajban Budapest is képes csodákra.

Lukács Csaba
2009. 12. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hetven kilométert kell még utazni annak, aki megérkezett a város nemzetközi repülőterére, hogy valóban a maláj fővárosban legyen. A beépített trópusi erdőt is rejtegető ultramodern létesítmény ugyanis Sepangban van (igen, a motor- és autóversenyekről ismerős a név), innen leggyorsabban taxival vagy gyorsvasúton lehet bejutni, az utóbbival 35 ringgitért cserébe (1 malajziai ringgit kb. 60 forint). A vonat a KL Sentral pályaudvarra érkezik. Innen, főleg csúcsidőben, lehetőleg magasvasúton menjünk tovább, ugyanis az halad és olcsó – a belvárosi szakaszon például kevéssel több, mint százhúsz forint.
A szállodaárakra itt is érvényes, amit általában az ázsiai hotelekre mondanak a szakemberek: az Európában megszokott árakért itt egy csillaggal több és lényegesen több szolgáltatás jár. Én a város egyik leghíresebb szállodájában, az ötcsillagos Grand Millenniumban szálltam meg, ugyanis ők reagáltak leghamarabb a levelemre. Az úgynevezett arany háromszögben, a város közepén lévő üzleti negyedben van (a 452 méter magas Petronas-ikertornyok, a „csak” 421 méteres Menara tv-torony és a Pavillion nevű óriási bevásárlóközpont alkotja a területet). Nagyjából száz euróba kerül a szobám, amely a tizennyolcadik, úgynevezett executiv club emeleten van, és egy kalapnyi ingyenes szolgáltatás van az árban. Például nem kell lifteznem a reggelihez, délután koktélokat és mindenféle harapnivalókat fogyaszthatok (egész nap van kávé, üdítő és tea), nagy sebességű net jár a szobához, három ruhadarabot kimosnak-kivasalnak naponta, számtalan könyvet és DVD-t kölcsönözhetek. (Száz euróért Brüszszelben legutóbb egy cselédszobai albérletre erősen emlékeztető lyukat kaptam, gyorsan feledhető reggelivel.)
A reggelinél valaki arról érdeklődik, honnan jöttem. Válaszomat hallva megkérdi, hallottam-e már, mi történt itt egy magyar fiatalemberrel pár hónapja a szomszéd szállodában. Elmeséli, hogy a négycsillagos hotel szobájában meggyilkolva találták a brit nemzeti légitársaság magyar állampolgárságú utaskísérőjét, egy huszonhat éves férfit. A fiatalember keze-lába össze volt kötözve, és a halottkém szerint megfojtották – akkor találtak rá, amikor a szobalány fura szagokat érzett a „ne zavarjanak” táblás szobában. A rendőrség két hónap múlva elfogta a tettest, egy pakisztáni fiúprostituált személyében, aki azzal bukott le, hogy haverjainak ajándékozta az áldozata bankkártyáit, és ők elkezdték használni azokat.
Elgondolkodtat a dolog, de nem riaszt el a várostól. A sétát a szomszéd bevásárlóközpontban, a Pavillionban kezdem, de azonnal kiderül, hogy nem fogom halálra vásárolni magamat: Gucci, Prada és egyéb luxusüzletek vannak benne, svájci árakon. Az viszont meglep, hogy vagyonokat költöttek a karácsonyi dekorációra: kívül-belül neonszánok és digitális Mikulások, karácsonyfa, girland, műhó minden mennyiségben. Miközben egy zömében muzulmán országban vagyok – úgy látszik, a kereskedők sem akartak kimaradni a születés ünnepét lassan teljesen felcserélő shoppingolási mániából.
Malajzia különben a legfejlettebb ország a térségben (Szingapúr városállamot nem számítva). A helyiek azt mondják, öt évvel járnak Thaiföld előtt, akik újabb öt évvel vannak Indonézia előtt, akik szintén öt évvel előzik meg Vietnamot. Az itteniek pontosan tudják a helyüket a világban, és ennek megfelelőek az árak is: az egyik ismert nemzetközi ruhaboltlánc itteni üzletében például ugyanazokat és ugyanannyiért lehet kapni, mint a nemrégiben megnyílt és dolgozóinak elgázosításáról elhíresült újbudai plázában. Nemcsak a tornyokban jók (a Petronas egyébként ingyen látogatható, de érdemes korán kelni, mert reggel pár csak száz jegyet osztanak ki az érdeklődők között, akik megnéznék a magasból, a két tornyot összekötő hídról a várost), hanem a plázákban és a szórakoztatásban is: egy itteni mega-bevásárlóközpont tetején van Délkelet-Ázsia legnagyobb fedett élményparkja.
Elmegyek az 1888 óta működő Central Marketbe is, ahol maláj termékeket árulnak. Érdemes elzarándokolni a számítógép-buherátorok és ketyeremániások Mekkájának számító Low Yat Plazaba, ahol sokemeletnyi komputer-alkatrész és elektronikus kütyübolt várja a vevőket. A dolgok azonban nem igazán olcsók: a legújabb okostelefon például ugyanannyi, mint otthon, a LED tévé pedig drágább is annál. Aki másfajta, például kulturális értékekre vágyik, annak érdemes megnéznie az Istana Negrát, vagyis a királyi rezidenciát, de jót lehet sétálni a kilencvenkét hektáros Lake Gardens parkban is. A városban van az Iszlám Művészeti Múzeum és az Ázsia Művészetek Múzeuma is. A legtöbben mégis bevásárolni járnak ide – miközben az egyik pláza földszintjén a kávémat szürcsölgetem egy amerikai lánchoz tartozó kávézóban, az emberáradatot figyelve feltűnik valami, de nem jövök rá a fura érzés okára. Idő kell, amíg leesik: itt nagyságrendekkel több a túlsúlyos ember, mint Ázsia más országaiban. A gömbölyű formákon pontosan mérhető a jólét – még a tinédzserek jó részén is látszik, hogy rájuk férne némi mozgás.
Úgy látszik, Ázsiába is megérkezett Amerika.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.