Ellenzéki szerepre készülve

A magát baloldalnak nevező konglomerátum álomvilágban él. Az ő kiadásukban az emberek jókedvűek, elégedettek, mint egy amerikai gyorsétteremlánc vagy rózsaszín életmódmagazin reklámfilmjében. Néha fontoskodóan-lekezelően csóválják ugyan a fejüket, mondván, tudják ők, hogyne tudnák, hogy a lakosságnak is fájnak a megszorítások, ám egy pillanatig se dőljünk be. Nem igazán fogják fel a pórnép nyomorát – és nem is igen akarják. Teli hassal nehéz a gyomrok korgását meghallani, elképzelni meg még nehezebb. Sőt, az lehet az érzésünk, elvárják, hogy az úgymond fájdalmas intézkedések meghozataláért is őket kelljen sajnálni és hovatovább csodálni.
Ha valaki túlzásnak tartaná az MSZP képzelt, önáltató szocirreál világáról leírtakat, elevenítse fel, hányszor hangzik el szocialista szájakból a megszorítás szó. Jó ideje már egyetlenegyszer sem. Megszorításokról, amelyek nincsenek, szó se essék. Még a nagyobbik pártlap is csak olyasmiket hajlandó címben leírni kifinomult-decensen: „szigorítás”. A párt internetes oldalán egyenesen derűt fakasztó, mennyire kerülik még a látszatát is, hogy bármi kényszerű áldozatot hozatnának a lakossággal. A megszorítás kifejezést legutoljára 2008. november 4-én vetették papírra, azaz számítógépre. Természetesen a „szigorítás” sem a társadalmat megsarcoló, maradék életfeltételeit kegyetlenül megvonó kormányzati ukázok kapcsán íratik le. Inkább pozitív tartalmakhoz akarják kötni, úgymint közbiztonsági szigorítások vagy a gazdasági visszaélésekkel, korrupcióval szembeni kamu fellépések. Ezek persze sohanapján kiskedden történnek meg, ám állandó emlegetésükkel helyettesíteni óhajtják a tényleges munkát. Mániákusan bíznak benne, hogy a kollektív pártos önáltatás előbb-utóbb átragad a társadalom széles rétegeire. Az ember így már kezdi érteni, miért próbálkoznak újra és újra a drogliberalizáció megpendítésével. Lelki szemeinkkel már látjuk is a hatalmas jövőbeni kampányplakátokat: Feltámadott a kender.
Hát nem fog ez menni, nagyságos szocialista uramék. A végsőkig csigázott nép már számolja a napokat, hányat kell még aludni, míg véget ér ez a – Grosics Gyula találó szavával – szörnyűség, amit az MSZP–SZDSZ háza táján végzetes félreértés folytán kormányzásnak neveznek. Mind egyöntetűbben úgy érzik az emberek: csak láncaikat veszíthetik – hisz sokaknak másuk sem maradt. Ily módon ama rogyásig emlegetett társadalmi összefogás, az árkok betemetése mégiscsak megvalósulni látszik az országban. Csak kicsit másként, mint ahogy a szocik elképzelték. Nem mellettük, hanem ellenük. Az ő embertelen politikájuk felháborodott elutasítása mentén. Ha azonban elnézzük az MSZP kongresszusán történteket, az a gyanúnk, hogy a választások elvesztésére kiváló esélyeik vannak. A fiatalítás szerintük azért sikerült, mert Kovács László mellett Lendvai Ildikó is felveheti az érettségiző kiskosztümjét, valamint annak: ismét feltűnt az ön- és közveszélyesen infantilis Gyurcsány Ferenc. Bizonyára az MSZP ifjúsági szervezete, a Societas is csupán azért zúgolódik, mert Lendvai Ildike, Kovács Lacika, Gyurcsány Ferike nem öltötte fel a szakadatlan megújulást jelképező úttörőnyakkendőt, és nem kapott még előkelőbb helyet ama királycsináló országos pártlistán. Az örökifjú nagy öregek pedig nyilván azért nem engedték a biológiailag is ifjabbakat a parlamentbe való bejutásra némi esélyt nyújtó helyekre, mert nem akarják kitenni őket a választások utáni traumának. Különben is: Vesztes csapaton ne változtass! – adhatták ki a jelszót a Jókai utcai csapatöltözőben.
Amúgy kezd totálisan érdektelenné válni, mit mond Mesterházy Attila, vagy Bajnai Gordon, netán Lendvai Ildikó. A népesség azon kapja magát: már nem is hallja őket, még ha akarna is figyelni az általuk ledaráltakra. Körülbelül annyi érdeklődést váltanak ki az emberekből szidalmakkal átszőtt szónoklataikkal, mint a tátogó halak az akváriumban. Az utódállampárti führerek még ágálnak, de a hang már hidegen hagyja az ezerszer átvert szavazókat. Mintha egy lecsavart hangú televíziót néznének. Már nemigen vizslatják a groteszk álbaloldali állóvizet. Hiába a kormánypárti bizonykodás – a közönség kiállította a bizonyítványt.
Figyeljük csak a kirohanásokat, amelyekben örökösen simfelik az ellenzéket és a társadalom velük egyet nem értő egyre nagyobb többségét. Egy olyan értelmetlenül agresszív futballcsapatra hasonlítanak, amelyik kizárólag támadni akar. Amelyikben nincsenek középpályások és védők, s a játékosok nem is a góllövéssel törődnek, hanem az ellenfél lerúgásával. Csoda, hogy annyi gólt szednek be, ami gombócból is sok? Ők mégsem váltanak taktikát, sőt a kapust is előreküldik. Az a címe az új választási programjuknak, hogy Új kiegyezést! De, könyörgöm tisztelettel, kivel akarnak kiegyezni, ha mindenkibe belemarnak, aki éppen arra jár? És ki ebben a történetben a Deák Ferenc? Csak nem a sunyin konfliktusokat gerjesztő Bajnai Gordon, aki mostanában úgy lép fel a szemforgató papírízű lapos szövegeivel, mintha ő lenne a haza bölcse? Előadásokat tart a korrupciótól kezdve a válságkezelésen keresztül a rasszizmus elleni fellépésig, s olyan nyakmerevítősen pózol, és bököd a levegőbe az ujjával, mint egy kilencvenéves veterán. Lám, aranyat ér a Batiz-tréning! Szövegei színvonalát tekintve nem csodálkoznánk, ha valamelyik kereskedelmi adó főzőműsorában tűnne fel pár hónap múlva a kipróbáltan ehetetlen receptjeivel.
Szóval ez ma egy szocialista programcím: Új kiegyezést! Úgy, hogy nem derül ki kivel, kikkel akar ismét barátkozni az állandó sértett támadás állapotában lévő utódpárt. Az alcíme az irománynak még jobb. Haladást – biztonságot – demokráciát! Mintha csak egy szuperellenzéki, szocik által szélsőségesnek mondott tüntetés transzparenséről másolták volna le. Ez is kőkemény felkiáltójellel van feltüntetve, mint ami olyan követeléseknek dukál, amelyeket a hatalomnak azonmód teljesítenie kell, ha kedves az élete és becsülete. Hogy éppen ők vannak kormányon, így magukkal türelmetlenkednek ily látványosan? Nagyon úgy tűnik, az MSZP már programjában is demonstrálni akarja, hogy ez csak múló, átmeneti, mások számára fájdalmas állapot. Eszerint készülnek az ellenzéki szerepre. És még a szocikra mondják, hogy nincs bennük egy szemernyi önkritika. Aljas rágalom. Hisz mi mást mond ez az alcím, mint hogy Magyarországon jelenleg nincsen sem haladás, sem biztonság, sem demokrácia? Különben minek kellene követelni, főként ilyen harsány nyomatékkal? Egyébként tudják, hány oldalból áll annak az MSZP-nek a választási programja, amelyik pirkadattól napestig az ellenzéken kéri számon a programot, miközben ő van hatalmon? Írd és mondd tizenöt szellősen megírt oldalacska az egész, amit ki tudtak magukból szenvedni nyolc év kormányzás után.
Bajnai azt ismételgeti, megteremtették a stabil növekedés alapjait. De hát hogy van az, hogy ők mindennek csak az alapjait képesek lerakni, legyen az a szocializmus vagy újabb szerelmük tárgya, a kapitalizmus? Azt is mondják, 2012-től növekedhet a gazdaság. Honnan veszik, hogy nem emlékezik a publikum: ez a növekedési kezdet nemrég még 2010 második fele volt náluk? Még pár kongresszus, és eljutnak a következő századfordulóig? A szocik szerint ismét fájni fog, ha bárki felelőtlen ígéretekkel vág neki a választásnak. Egyetértünk. Eddig csak az embereknek fájt. A választások után végre nekik, a valóban felelőtlen populistáknak fog fájni.