Magyar Péter szombaton a sajtó kíséretében körbejárta a karmelita kolostort, és többször is rácsodálkozott az épületre. Lapunk ezért kérdéseket küldött a Tisza Pártnak azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter miniszterelnökké választása előtt hányszor járt a karmelitában. Megkérdeztük azt is, hogy akkor zavarta-e őt a luxus és fényűzés, ahogyan azt a videóban többször is emlegeti, illetve hogy ezt szóvá tette-e akkor. Választ erre sem kaptunk, pedig Magyar Péter híres arról, hogy Facebook-posztok alatt percekkel a megjelenésük után már kommentel is.
Kampányban így, győzelem után úgy
Mint ismert, a kampány és az országjárásai során Magyar Péter – akkor még a Tisza Párt elnökeként – számtalanszor tett hitet amellett, hogy kormányra kerülése után minden sajtóorgánumot egyenlő bánásmód fog megilletni, illetve mindenki választ fog kapni a kérdéseire. Amióta azonban hivatalba lépett az új kormány, úgy tűnik, ez az ígéret is a süllyesztőbe került.
A Tisza Párt elnöke a kampány során többször is arról beszélt, a választások után szabad utat enged a sajtónak. Egy felvételen például Magyar Péter azt mondta:
Szeretném biztosítani a sajtót és a civileket, hogy a Tisza mellettük áll.
Az újdonsült miniszterelnök az őt nem támogató média elhallgattatásával nem változtatott az eredeti stílusán. Amint arról már korábban is beszámoltunk, Kötcsén Ruszin-Szendi Romuluszt a Tisza Párt kiszivárgott többkulcsos adótervezetéről szerette volna kérdezni a Mandiner riportere, Móna Márk, ám a korábbi vezérkari főnök válaszadás helyett többször is meglökte az újságírót. Az ügyben akkor nyomozás indult, amit később megszüntettek.




















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!